Műsorfüzet kiegészítése
Július 26. (Előkészületek)
Kapolcs - ???
???
Kapolcs készülődik, beszélgetés a polgármesterrel
Műsorfüzet kiegészítése
Július 26. (Előkészületek)
Monostorapáti - ???
???
Monostorapáti készülődik, beszélgetés a polgármesterrel
Műsorfüzet kiegészítése
Július 26. (Előkészületek)
Öcs - ???
???
Öcs készülődik, beszélgetés a polgármesterrel
Műsorfüzet kiegészítése
Július 26. (Előkészületek)
Pula - ???
???
Pula készülődik, beszélgetés a polgármesterrel
Műsorfüzet kiegészítése
Július 26. (Előkészületek)
Taliándörögd - ???
???
Taliándörögd készülődik, beszélgetés a polgármesterrel
Műsorfüzet kiegészítése
Július 26. (Előkészületek)
Vigántpetend - ???
???
Vigántpetend készülődik, beszélgetés a polgármesterrel
Július 27. (Péntek)
00.00 - 00.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - FALUHÁZ UDVARA
VÖLGYÉRTÉK
Ez itt Kapolcs közepe!
Gellér B. István szobrászművész
Már három, de lehet, hogy négy éve is megvan annak, hogy a Pécsett élő művész felajánlotta a kapolcsi lakosoknak e sárgaréz szobrát (egy lefelé mutató kezet), amelynek tulajdonképpen Kapolcs helyrajzi értelemben vett középpontjára kellene mutatnia. Annyi mindenhez hasonlóan a felajánlás önmagában kevés ma Magyarországon. Hivatalos engedélyeket kellett beszereznünk és egyéb pályázati feltételeknek is eleget kellett tennünk, s időközben a fáradhatatlanul mutató kéz új helyet talált magának, már nem a földrajzi, hanem a szellemi központ irányába mutat a Művészetek Völgye Fesztivál udvarán, amely a helybéli Önkormányzat otthona is. A szobor felállításában nagy segítségünkre volt Illa Gábor szobrászművész.
(A szobor avatása július 28-án, szombat délután 15 órakor lesz.)
Július 27. (Péntek)
00.30 -
FILM
Pula - BÁRKAKERT
BÁRKA FILMKLUB
A bűn lélektana (1984)
Lars von Trier
Fishert hipnotizálják, hogy megfejthesse egy kislányokat gyilkoló őrült gondolatmenetét. Osborne, aki megírja a Bűn lélektana című tanulmányát, maga sem sejti, mekkora hibát követ el azzal, hogy a férfival együttműködik. Fisher az elméletet követve átveszi a gyilkos szokásait, életmódját, egyre inkább megpróbál a rég halott Greyre hasonlítani. Amikor már nem lehet leállítani, a rendőrség csapdát állít neki...
Július 27. (Péntek)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - KOVÁCSMŰHELY MÚZEUM
MÚZEUM
Kovácsműhely Múzeum
XVIII. századi lakóház és kovácsműhely. A Völgynapok alatt kovácsolás, időnként lópatkolás helyszíne.
Július 27. (Péntek)
10.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
PULA - TŰZOLTÓSZERTÁR (Fő utca)
???
Papír-szemét-varázs - ZöldVölgy
Reflex Környezetvédő Egyesület
A Reflex idén ismét ott lesz Pulán, ott leszünk, mert ott lesztek Ti is, és mert a változáshoz Mi együtt kellünk. Mert változtatnunk kell! Rá kell lépnünk jó erősen a fékre...
Az elmaradhatatlan papír-szemét-varázs. Hozz néhány kiolvasott napilapot, papírhulladékot és készíts belőle valami jópofát. Papírtéglát, papírszobrot, merített papírt - ahogy tetszik. Ismerkedj meg papírozó játékunkkal! Hogy mi is az? Ha meg szeretnéd tudni, meg kell bennünket látogatnod mindenképp! | Kertünkben naponta 10.00-17.00 között a fentiek mellett, környezeti tanácsokkal, ingyenes kiadványokkal, környezetvédelmi játékokkal, természetismereti totóval várjuk az érdeklődőket.
Július 27. (Péntek)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Vigántpetend - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
INSTALLÁCIÓ
Öko-Pack
Hulladékból termék kiállítás.
Július 27. (Péntek)
14.00 - 18.00
EGYÉB
Kapolcs - KÖZÉPSŐ ISKOLA
VÉRADÁS
Véradás
Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei Szervezete
Július 27. (Péntek)
14.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Taliándörögd - LŐTÉR SZÍNPAD
JÁTÉK
Dörögdi Népi Olimpia - CimbiVölgy
A Hétpróba hagyományát folytatva új téma köré építjük a közkedvelt csoportos vetélkedőt. A játék feladatai a magyar népszokásokból, népi sportjátékokból merített ötletek alapján kerülnek összeállításra. Lesz méta ütés, tuskóhúzás, álesküvői vőfélyvers verseny, karikahajtás, kanásztülkölés, hajfonás, menyasszony öltöztetés, locsolóvers verseny, piros tojás dobás, és más kifacsart népi bolondság. A Diagonál szervezésében jelen lévő külföldi fiatalok saját nemzeteik népi játékait illesztik be az Olimpiába.
Július 27. (Péntek)
15.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
JÁTSZÓHÁZ
Hangszerkészítő műhely - Távoli népek gyermekjátékai: Franciaország
Perger Katalin, Simon Ildikó - Néprajzi Múzeum
A foglalkozásokat vezetik: Perger Katalin és Simon Ildikó | Távoli népek gyermekjátékai - Gólyaláb (Franciaország) Játékmester: Béres Attila
Július 27. (Péntek)
15.00 -
NYITOTT MŰHELY
TALIÁNDÖRÖGD - ŐSÖK HÁZA
VETÍTÉS / ELŐADÁS
Estiskola
Videovetítés, beszélgetések.
Július 27. (Péntek)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Vigántpetend - FALUHÁZ
???
Interaktív Afrika - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Vetélkedő kicsiknek és nagyoknak. Történelem, földrajz, kultúra, művészet, kérdések, válaszok, érdekességek kvízzel, játékkal, ülve, állva és guggolva.
Július 27. (Péntek)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
JÁTSZÓHÁZ
Firkamesék Soós Dórival - KolibriVölgy
Bárányka készítés a Bárányaltató c. mese alapján.
Július 27. (Péntek)
16.00 - 17.15
CSALÁDI PROGRAM
Öcs - FALUHÁZ UDVARA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Kézműves foglalkozás - Gyermek- és Felnőttmegőrző
Bordács Andrea
Nemcsak gyerekeknek Bordács Andreával.
Július 27. (Péntek)
17.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FELSŐ ISKOLA
LÁTVÁNY
Daróczi Csaba diaporámái - Zöldvölgy
Július 27. (Péntek)
17.00 - 18.00
EGYÉB
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
SZELLEM ÉS JÁTÉK
Verseny - BridzsKapolcs
Magyar Bridzs Szövetség
A bridzs sport és szórakozás együtt. Szellemi torna kártyával, társasági játék. A bridzs űzéséhez mindazon pozitív emberi tulajdonságok szükségesek, mint a többi sporthoz: küzdeni tudás, fegyelem, edzettség (agytorna), csapatszellem. A bridzs logikus gondolkodásra késztet, a problémamegoldó képességet fejleszti, döntési helyzetek helyes és gyors megoldására, önismeretre és együttműködésre nevel, memória és koncentrációjavító, a győzelem és a kudarc elviselésére nevel
és ezek csak a legtöbbet említett okok. | Naponta játéklehetőség és tanfolyamok a Magyar Bridzs Szövetség közreműködésével. | Hétvégén (péntek-szombat-vasárnap): 17.00 - 18.00 Verseny (régebbi verseny alapján azonnali eredménnyel) | Tanfolyamok:
1-2 órás: folyamatosan, ha van 2-3 ember (bridzs alapjai, szabályai, ütésszerzés módjai)
1(-2) napos: minden nap folyamatosan, elsősorban: 12.00-16.00 (előző, Fp elosztás és felvétel magassága, szín- és szanzadu felvétel közötti különbség, felvevőjáték tervezése, magasat a rövidből elv, döntési tábla, új ütésszerzési lehetőség lopással) | 3 napos: péntek-szombat-vasárnap 10.00-13.00 és 15.00-17.00-ig
(előző kettő kibővítve a bridzs pontozásával, licitálás licitcetlivel, felvevőjáték és ellenjáték összehasonlítása, impassz és szöktetés, hold-up, indítókijátszás) | 1 hetes: szombattól-szombatig, minden nap 10.00-12.00 és 15.00-17.00-ig
(részletesebben az előző három, ütésszerzés technikái, licit alapjai, egyszerűsített licitrendszer, tanpartik kezdőknek) | A 3 napos és 1 hetes tanfolyamokra érdemes előzetesen jelentkezni (helyhiány). http://bridge.ecosoft.hu/
Július 27. (Péntek)
17.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
ZENÉS FOGLALKOZÁS
Zenéljünk együtt! - KolibriVölgy
Burovincz Janka és barátai
Ének, zene, tánc.
Július 27. (Péntek)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
???
Didzseridoo koncert
Gudamjabro Zenekar - Néprajzi Múzeum
Workshop és koncert.
Július 27. (Péntek)
17.00 -
CSALÁDI PROGRAM
TALIÁNDÖRÖGD - TELEHÁZ
ZENÉS FOGLALKOZÁS
Dobpergés - ÜtősVölgy
Az Amadinda családi hangversenysorozata 1. rész - Utak és gyökerek
Július 27. (Péntek)
17.00 -
FILM
Vigántpetend - FALUHÁZ
AFRIKA-FILMKLUB
Véres gyémánt; A Hello Afrika Egyesület filmje - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Véres gyémánt (rend.: E. Zwick, 2006., 140'): Elgondolkodtató kalandfilm a sierra leonei polgárháború idejéből, melyben egy újságírónő, egy gyémántbányász és egy kalandor fog össze, hogy felkutasson egy értékes gyémántot, melynek segítségével megváltoztathatják életüket. | Lábnyomok - A Hello Afrika Egyesület filmje ( 40' )
Július 27. (Péntek)
18.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - MALOMSZIGET
MESEJÁTÉK
Nemes Nagy Ágnes-Novák János: Bors néni (100 perc) - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Bors néni 80. születésnapját meg kell ünnepelni! A születésnapot Lackó, a játékmester és Titilla, a hűséges macska szervezi meg dallal, játékkal és nagyon sok meglepetéssel... | Rendezte: Novák János Játsszák: Molnár Piroska, Gazdag László, Megyes Melinda, Mult István, Novák János, valamint a Kolibri Színház stúdiós növendékei. Zenészek: Bornai Szilveszter, Friedrich Károly, Bágyi Balázs, Tóth Tamás, Polczer Ildikó
Július 27. (Péntek)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPZENE
Német és magyar dalcsokrok - LeaderVölgy
Margaréta Dalkör
A dalkör tagjai német és magyar dalokat énekelnek, előadásukat tánccal színesítik. 14 énekes, táncos és egy harmonikás alkotja a csoportot
Július 27. (Péntek)
18.00 -
EGYÉB
Kapolcs - KASTÉLY ÉS UDVARA
MEGNYITÓ
Ünnepi megnyitó - ÖrökségVölgy
KŐH
Az ÖrökségVölgy rendezvényeit megnyitja Dr. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.
Július 27. (Péntek)
18.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - TÓKERT SZÍNPAD
UTCASZÍNHÁZ
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
Július 27. (Péntek)
18.00 -
EGYÉB
TALIÁNDÖRÖGD - ÓVODAKERT
VENDÉGLÁTÁS
Bográcsborítás cipóba - Szolnok Színpad
Véndiák Tanétterem
A Véndiák várja vendégeit a völgyben! A tavalyi év sikerein felbuzdulva a szolnoki Véndiák Tanétterem idén is szeretné az Alföld jellegzetes ízeit a Völgybe csempészni. Minden nap 18 órától az előző év sokak által várt programja, a BOGRÁCSBORÍTÁS CIPÓBA lesz szemnek, szájnak és pénztárcának elérhető módon, a taliándörögdi óvoda udvarban. A kukoricadarából készült puliszka és görhe, valamint a kása mellett megtalálható lesz az étlapon az egészben sült pulykacomb és csülök, a slambuc és a mézes mustáros csirkemell. Naponta változó menüket is kínálunk. A laposabb pénztárcával rendelkezőknek a Félpénzes és a Diák menünket ajánljuk. Természetesen gondoltunk a húsmentes étrendet kedvelőkre: grillezett zöldségek, zöldséges tészták, rántott sajt stb. És a lényeg: A MEGLEPETÉS! Természetesen a "desszert" (egyúttal lehet az előétel, ill. vegetáriánus főétel): Káposztás, sárgarépás, brokkolis, rumos és/vagy meggyes, mákos, túrós, epres, szedres, almás, diós... stb. Emellett még kapható lesz a SÖRRÉTES, egyszerűen sörétes, és a BORRÉTES. A VÖLGY-RÉTES mindenki kedvence lesz, ez biztos! Hogyan készül, miből áll, milyen az íze? Na igen. Ha már másért nem is, de ezért mindenképp megéri lejönni a 19. Művészetek Völgye fesztiválra és Taliándörögdön az óvoda udvarban felállított VÉNDIÁK Sátorban mindezeket megkóstolni. Mi mindenkit szeretettel várunk!
A Véndiák Étterem személyzete és a Szolnoki Főiskola hallgatói és Ínyenc Klubja!
Július 27. (Péntek)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Taliándörögd - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal
A Ködlámpa Irodalmi Kávézó a harmadik évadot kezdte a 2006 szeptemberében. Természetesen kell ehhez a gyakori találkozás - a rendszeres hétfő esti felolvasásokkal a leggyakrabb irodalmi rendezvénnyé váltunk - és a meghitt, családias hangulat a Kópia Kávézóban. Míg a nyomtatott formában megjelenő folyóiratok anyagi lehetőségei és olvasótábora csökkennek, egyre nagyobb hangsúly kerül az internetes megjelenésre. Egymás után jönnek létre irodalmi portálok, illetve kezdenek együtt alkotni a világhálón különböző irodalmi csoportok. Ezek előnye a rövid átfutás, a könnyű hozzáférés, a frissítés lehetősége, hátránya pedig a személytelenség.
A Ködlámpa a személyes ismeretségek, baráti kapcsolatok által egyrészt online körök offline metszete, másrészt büszkén hirdethetjük azt is, hogy a hétfő esti találkozások során nem egy (egyelőre offline) irodalmi alkotókör született meg.
Július 27. (Péntek)
18.15 -
EGYÉB
Taliándörögd - LŐTÉR SZÍNPAD
FELVONULÁS
Szentesi Fúvószenekar - Völgyvendég: Szentes
A Szentesi Fúvószenekar teherautón közlekedve muzsikál a Völgy településein, utolsó állomásként Taliándörögdön. Zeneszóval vonzza a népet a Lőtérre.
Július 27. (Péntek)
18.30 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPZENE
Triola Trió - LeaderVölgy
A két énekes és egy harmonikás alkotta csoport sváb és magyar népdalokat ad elő.
Július 27. (Péntek)
18.30 -
ZENE
Monostorapáti - MŰVELŐDÉSI HÁZ
JAZZ
Nyitókoncert - Kőbánya a Völgyben
Jazzékiel - Kőbányi Zenei Stúdió volt hallgatói
Július 27. (Péntek)
18.30 -
EGYÉB
Taliándörögd - LŐTÉR SZÍNPAD
LAKODALMAS
Vőfély versek, citera zenekar, tekerősök... - Völgyvendég: Szentes
Vőfély versek, citera zenekar, tekerősök, menyasszony, vőlegény. Moderált alföldi lakodalmas.
Július 27. (Péntek)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
???
Lakó Sándor megzenésített versei - LeaderVölgy
Sándor 35 éves debreceni fiatalember. Több, mint tíz éve foglalkozik énekeléssel. OSZK vizsgával rendelkezik éneklésből. A debreceni Rock Suliban is tanult énekelni, gitározni, indult Ki mit tudon, ahol az országos döntőig jutott. Sanyinak vannak saját szerzeményei, híres költők, valamint vak sorstársai verseit is megzenésítette. Most ezekből hallhatunk ízelítőt.
Július 27. (Péntek)
19.00 -
EGYÉB
Nagyvázsony - SZENT ISTVÁN TEMPLOM ELŐTT
MEGNYITÓ
Völgytornác hivatalos megnyitója
Köszöntő: Fábry Szabolcs polgármester
Nem fizetős program.
Július 27. (Péntek)
19.30 - 19.30
ZENE
Öcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Borago
Hangvető + Limelight fényfestészet
A trió felállását az élet hozta, zenéjüket a közös népzenei érdeklődés. Erdélyi népdalokat dolgoznak fel saját ötleteikkel, a jazz, a funky és a klasszikus elemeket használva. "Dalok a múltból, a jelenben ... a jövőnek. A "tiszta forrás" vize nemzedékek óta mély alázatot és odafordulást kíván a "szomjoltótól". A népzene, egyszerűségéből és mondandójából fakadóan maradandó, új köntösben hallgatva sem veszíthet ezekből, mert önmagát adná fel. A Borago sem lehetne ilyen szívbemarkoló, ha nem lenne őszinte, szenvedélyes, magával ragadó, de ugyanakkor ártatlanul naiv." (Fekete-Kovács Kornél) |
Hornai Anita- ének, fuvola, furulya, Bizják Gábor- ének, vadászkürt, Warnusz Zsuzsa- zongora, ének
Július 27. (Péntek)
19.30 -
ZENE
Vigántpetend - FALUHÁZ
VILÁGZENE
Imose Cultural Group - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Imose Cultural Group (Nigéria): Nigériai tradicionális dobzene, énekkel, táncbetétekkel, autentikus jelmezekben, vigántpetendi templomkerttől induló felvonulás, karnevál, az AfrikaVölgyhöz megérkezve koncert.
Július 27. (Péntek)
20.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Nagyvázsony - VÖLGY-PARK
???
Nomádok és barbárok - fergeteges lovas kaszkadőr show
Nomádok és barbárok - fergeteges lovas kaszkadőr show tűzzsonglőrökkel és sámándobosokkal.
Július 27. (Péntek)
20.00 - 20.30
EGYÉB
Öcs - REFORMÁTUS TEMPLOM
ÁHITAT
Ha csendes est szememre száll
Esti ima, csendes elmélkedés, áhítat
Július 27. (Péntek)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPTÁNC
Saltarello Gyermek Táncegyüttes ( Csonkahegyhát ) - LeaderVölgy
A Saltarello Gyermek Táncegyüttes 3 éve alakult Csonkahegyháton, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Műsorukon XV.- XVIII. századi eredeti koreográfiák szerepelnek csakúgy, mint az általuk létrehozott táncszínházi darabokban. Prudukciójuk reneszánsz és barokk táncházzal zárul.
Július 27. (Péntek)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMPART VENDÉGLŐ
JAZZ
The Transform Quintet - VölgyJazz
Horváth Gábor - zongora; Ávéd János - szaxofon; Eged Márton - basszusgitár; Gálfi Attila - dob; Redő Dani - percussion
Július 27. (Péntek)
21.00 -
SZÍNHÁZ
Taliándörögd - KLASTROM
MUSICAL
Hegedűs a háztetőn - Égtájak Fesztivál
A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása
Hegedűs a háztetőn - musical három részben | A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása |
Sholem Aleichem alapján Arnold Perl külön engedélyével
A szövegkönyvet írta: Joseph Stein, zene: Jerry Bock, dalszövegek: Sheldon Harnick, a New York-i előadás producere: Harold Prince, az eredeti New York-i előadás rendezője és koreográfusa: Jerome Robbins, fordította: Reményi Gyenes István és G. Dénes György | Szereplők: Fülöp Zoltán, Bartalis Gabriella, Szabó Enikő, Dálnoky Csilla, Fekete Bernadetta, Ráduly Beáta, Lőrincz Andrea / Sugár Bernadett, Zsigmond Éva-Beáta, Ciugulitu Csaba, Kosztándi Zsolt, Kozma Attila, Lung László Zsolt, Lőrincz András Ernő, Keresztes Szabolcs, Bodea Tibor, Giacomello Roberto, Veress Albert, Csíky Csengele, Márton Noémi Eszter, Varga Sándor, Böjte Róbert, Boros Csaba, Elekes András, Farkas Szabolcs, Szentes Zsombor, Török István
Dramaturg: Budaházi Attila, zenei vezető: Manfrédi Annamária, díszlet- és jelmeztervező: Kelemen Kata, táncok Jerome Robbins eredeti koreográfiája alapján: Orza Călin | Rendező: PARÁSZKA MIKLÓS | A hegedűs a háztetőn keserédes tragikomikummal közelít a társadalmi előítéletekhez, slágereivel, humorával helyenként feledteti a központi problémát, hogy aztán annál erősebb hatással mutassa meg a cári Oroszország kíméletlen politikáját a 20. század elején. Tevje családja a zsidóság mikrokozmosza, történetében ott a nép századokra vissza- és előretekintő sorstörténete.
Július 27. (Péntek)
22.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - SZÁRÍTÓ
???
Iskola a határon
Bárka Színház
1923. szeptember 3-án hét újonc vonul be a kőszegi kadétiskolába, köztük Bébé, Medve, Czakó. A beilleszkedés keserű nehézsége, a katonai fegyelem és az idősebb diákok kegyetlen basáskodása radikális változást hoz az életükben. Az iskola emberpróbáló légkörére mindenki másképp reagál: gátlástalanul, lázadva, önzőn, önmagába fordulva vagy sunyin. Kérdés, sikerül-e megőrizni a főhősöknek önmagukat, megmaradni függetlennek és becsületesnek. Vagy a lázadás és megalkuvás mentén elvész lelki szabadságuk és a tekintélyelvű közösség megalázott katonái lesznek. Az idő múlása alig érzékelhető: az iskolában eltöltött idő "egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére" (Ottlik). Éppen ezért is lehetetlen megragadni, pontosan felidézni az eseményeket, az összefüggéseket, kimondani a kimondhatatlan dolgokat: hogyan jutottak el egész létüket meghatározó életfelfogásuk kialakulásáig. (Vidovszky György)
Szereplők: Fancsikai Péter, Dér Zsolt, Szabó Gábor, Juhász István, Koloszár András, Mesés Gáspár, Blahó Gergely, Juhász Lajos, Pomlényi Attila, Bárdi Gergő, Dóra Béla, Jancsik László, Gados Béla, Varga Anikó
Rendező: Vidovszky György
Július 27. (Péntek)
22.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMPART VENDÉGLŐ
JAZZ
Magyar Jazz Quartet - VölgyJazz
Szakcsi Lakatos Béla - zongora; Csepregi Gyula - szaxofon; Vasvári Pál - basszusgitár; Szende Gábor - dob
Július 27. (Péntek)
22.00 -
ZENE
Nagyvázsony - 20 CAFÉ
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Misteri Gang
20 Café szervezésében
Július 27. (Péntek)
22.00 -
ZENE
Taliándörögd - LŐTÉR SZÍNPAD
NÉPZENE
Fláre Beás Zenekar - CimbiVölgy
A zenekar a Művészetek Völgye nagy felfedezettje. Koncertjeik mindig nagy sikert aratnak. A régi cigány nótákat a maguk egyszerű szépségében, mégis sodró lendülettel, őszinte humorral fűszerezve adják elő.
Július 27. (Péntek)
22.00 -
ZENE
TALIÁNDÖRÖGD - ÓVODAKERT
TÁNCHÁZ
Moldvai Táncház - Szolnok Színpad
Szeres Népzenei Együttes
A Zenetudományi Intézet a közelmúltban begyűjtötte a kétszázezredik magyar népdalt. Ez a tény, azért tölthet el bennünket büszkeséggel, mert nekünk, egy tizenötmilliós népnek kétszázezer népdala van, amíg például a 80 milliós németségnek csak hatezer. Ilyen gazdag zenekinccsel kevés nép büszkélkedhetik a világon. A Szeres Népzenei Együttes 2005-ben alakult meg olyan népzenésszel, néprajzkutató néptánc-pedagógussal, és környezeti nevelő erdőpedagógussal, akik évek óta foglalkoznak a népzene, a népszokások, és a népi hagyományok életben tartásával. | A zenekar tagjai: Hodos Szilvia - hegedű, gardon, ének; Majláth Emese - ének, tánc; Dósa Gyula - dob, doromb, gardon;
Nagy Viktor - furulya, kaval, tánc; Tóth Pál Zoltán - koboz, tekerő, citera
Július 27. (Péntek)
22.30 -
ZENE
Öcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Nomada
Hangvető + Limelight fényfestészet
Az öttagú Nomada zenekart 2003-ban alapította a roma származású énekes-gitáros Balogh Gusztáv. A cigány ének- és ritmusvilágot a dob és a basszusgitár groove-jai tovább gazdagítják, színesítik, azonban a szólisztikus hangszerek, a tangóharmonika és a hegedű által teljesedik ki az a speciális hangzás, melybe a cigány folklór mellett számtalan egyéb népzenei stílus (latin, spanyol, arab, szerb) is beleolvadt. A Nomada energikus zenéje egy távoli, ősi világot idéz fel. A dalok lovári cigány nyelven szólalnak meg, és nagy részben a cigány életet mutatják be. | Balogh Gusztáv-ének, gitár, Balogh Tibor-kanna, szájbőgő, ütőhangszerek, Szirtes Edina "Mókus" ének, hegedű, tangóharmonika, Boros Attila- basszusgitár, Ballay Gergő- dob
Július 27. (Péntek)
24.00 - 05:00
FILM
Taliándörögd - KLASTROM
DUNA FILMKLUB
Duna Mozi - Egy éjjel - négy film
Duna Televízió
Egy utolsó tánc (2005, 107') - Koreai akciófilm -
R.: Max Makowski, Sz.: Harvey Keitel, Ti Lung
A Szigorúan Piszkos ügyek hangulatát idéző film az alvilágról. A film idén Cannes-ban nagy közönségsikert aratott és a Sundance Fesztivál versenyprogramjába is bekerült. | Isten bárányai (2005, 116') - Nemzetközi rövidfilm-összeállítás -
Mehdi Charef: Tanza, Emir Kusturica: Cigánysors, Spike Lee: Amerikai Jézuskák, Kátia Lund: Bilu és Joao, Ridley Scott-Jordan Scott: Jonathan, Stefano Veneruso: Ciro, John Wo: Gazdag kislány, szegény kislány | Kézjegy: Kokas Ignác (2006, 40)
portréfilm - Rendező: Szegezdy János
Július 28. (Szombat)
10.00 - 20.00
EGYÉB
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
SZELLEM ÉS JÁTÉK
BridzsKapolcs
Magyar Bridzs Szövetség
A bridzs sport és szórakozás együtt. Szellemi torna kártyával, társasági játék. A bridzs űzéséhez mindazon pozitív emberi tulajdonságok szükségesek, mint a többi sporthoz: küzdeni tudás, fegyelem, edzettség (agytorna), csapatszellem. A bridzs logikus gondolkodásra késztet, a problémamegoldó képességet fejleszti, döntési helyzetek helyes és gyors megoldására, önismeretre és együttműködésre nevel, memória és koncentrációjavító, a győzelem és a kudarc elviselésére nevel
és ezek csak a legtöbbet említett okok. | Naponta játéklehetőség és tanfolyamok a Magyar Bridzs Szövetség közreműködésével. | Hétvégén (péntek-szombat-vasárnap): 17.00 18.00 Verseny (régebbi verseny alapján azonnali eredménnyel) | Tanfolyamok:
1-2 órás: folyamatosan, ha van 2-3 ember (bridzs alapjai, szabályai, ütésszerzés módjai)
1(-2) napos: minden nap folyamatosan, elsősorban: 12.00 16.00 (előző, Fp elosztás és felvétel magassága, szín- és szanzadu felvétel közötti különbség, felvevőjáték tervezése, magasat a rövidből elv, döntési tábla, új ütésszerzési lehetőség lopással) | 3 napos: péntek-szombat-vasárnap10.00 13.00 és 15.00 17.00-ig
(előző kettő kibővítve a bridzs pontozásával, licitálás licitcetlivel, felvevőjáték és ellenjáték összehasonlítása, impassz és szöktetés, hold-up, indítókijátszás) | 1 hetes: szombattól-szombatig, minden nap10.00 12.00 és 15.00 17.00-ig
(részletesebben az előző három, ütésszerzés technikái, licit alapjai, egyszerűsített licitrendszer, tanpartik kezdőknek) | A 3 napos és 1 hetes tanfolyamokra érdemes előzetesen jelentkezni (helyhiány). http://bridge.ecosoft.hu/
Július 28. (Szombat)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
NÉPI IPARMŰVÉSZET
A Balaton-felvidéken használatos hangszerek
A Néprajzi Múzeum hangszerkiállítása
A Néprajzi Múzeum hangszerkiállítása három különböző részből áll. Az első teremben betekintést nyerhetnek a múzeum Síppal, dobbal, didzseriduval... című, a világ különböző részeiből származó hangszereket felvonultató kiállításába,. A másodikban ízelítőt kaphatnak a vendégek a Balaton-felvidéken használatos hangszerekből, míg az utolsóban Fűből, fából hangszer... címmel különös, egyéni hangszerek láthatók.
Napjainkban egyre többször látunk-hallunk tőlünk távoli, gyakran Európán kívüli zenei kultúrákból merítő együtteseket. A megszólaltatott hangszerek is sokszor ismeretlenek, egzotikusak számunkra. A kiállításokhoz kapcsolódó programokban eredetiben is megszólal egy-egy, a kiállításban megismert hangszer.
A tárlatok mellett a NM munkatársai egész napos foglalkozásokat, előadásokat és vetítéseket, valamint koncerteket és táncházat is szerveznek. (Ennek részleteiről bővebben olvashat a honlapunkon: www.muveszetekvolgye.hu.)
Július 28. (Szombat)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Nagyvázsony - KISISKOLA
DOKUMENTUM
6000 év lovakkal című kiállítás
Július 28. (Szombat)
12.00 - 18.00
EGYÉB
Kapolcs - ORVOSI RENDELŐ
VÉRADÁS
Véradás
Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei Szervezete
Műsorfüzet kiegészítése
Július 28. (Szombat)
14.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
KÉZMŰVES FOGLAKOZÁS
ErZsuZsóKa - Textilműhely - Galéria és Vásár
Lengyel Zsuzsanna, Szabó Erzsébet, Vágó Kata, Vágó Zsófi
Pályakezdőkként, ifjú szövőként, nemezelőként eddigi munkáinkon kívül egy életformát is szeretnénk bemutatni. Azt, amit maga a kézművesség képvisel. Ezért munkáink megismertetése mellett magát az alkotófolyamatot is láttatni szeretnénk: a felvetést, szövést, nemezelést, amelyet bárki kipróbálhat, hogy átélje és megismerhesse mindazt a szellemiséget és erőt, amely a látvány mögött rejlik. | Nemezelés:
Labdák, karkötők, hajbavalók, kis szütyők... - Szövés: Szalagok, övek, bábok...
Július 28. (Szombat)
14.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESESZÍNHÁZ
Táblamesék a Kis királylányról - KolibriVölgy
Mesélő Pagony
Július 28. (Szombat)
14.30 - 15.00
IRODALOM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Üvegezés - Irodalmi Jelen Találkozó
Márton László és Tarján Tamás
Az Arad-Budapest központú havilap, az Irodalmi Jelen, immár második alkalommal szerepel a Művészetek Völgyében. Böszörményi Zoltán, a lap főszerkesztője, színes és izgalmas programot kínál a völgy(be)látogatóknak. A beszélgetéseket vezeti, konferál, és a csapatot kordában tartja: Tarján Tamás | A második kiadás ürügyén Márton László beszél Átkelés az üvegen (1992) című regényéről, "mely az eltelt 15 év során mit sem vesztett eredetiségéből, frissességéből, váratlan humorából és metsző szarkazmusából."
Július 28. (Szombat)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FELSŐ ISKOLA
???
Földanya csoportjáték, üzenet az indiai dzsungeliskolákból - ZöldVölgy
Simonyi Gyula, BOCS Alapítvány
Műsorfüzet kiegészítése
Július 28. (Szombat)
15.00 -
FILM
Kapolcs - KIS EPERFA PINCEHÁT
???
Serdar Akar: Farkasok Völgye - Hit és Út Filmklub - Evangéliumi Műhely
Megaláztatás és vágyakozás indulatoktól átszőtt inspirációja.
Július 28. (Szombat)
15.00 - 17.00
EGYÉB
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
SZELLEM ÉS JÁTÉK
Tanfolyamok - BridzsKapolcs
Magyar Bridzs Szövetség
A bridzs sport és szórakozás együtt. Szellemi torna kártyával, társasági játék. A bridzs űzéséhez mindazon pozitív emberi tulajdonságok szükségesek, mint a többi sporthoz: küzdeni tudás, fegyelem, edzettség (agytorna), csapatszellem. A bridzs logikus gondolkodásra késztet, a problémamegoldó képességet fejleszti, döntési helyzetek helyes és gyors megoldására, önismeretre és együttműködésre nevel, memória és koncentrációjavító, a győzelem és a kudarc elviselésére nevel
és ezek csak a legtöbbet említett okok. | Naponta játéklehetőség és tanfolyamok a Magyar Bridzs Szövetség közreműködésével. | Tanfolyamok:
1-2 órás: folyamatosan, ha van 2-3 ember (bridzs alapjai, szabályai, ütésszerzés módjai)
1(-2) napos: minden nap folyamatosan, elsősorban: 12.00-16.00 (előző, Fp elosztás és felvétel magassága, szín- és szanzadu felvétel közötti különbség, felvevőjáték tervezése, magasat a rövidből elv, döntési tábla, új ütésszerzési lehetőség lopással) | 3 napos: péntek-szombat-vasárnap 10.00-13.00 és 15.00-17.00-ig
(előző kettő kibővítve a bridzs pontozásával, licitálás licitcetlivel, felvevőjáték és ellenjáték összehasonlítása, impassz és szöktetés, hold-up, indítókijátszás) | 1 hetes: szombattól-szombatig, minden nap 10.0-12.00 és 15.00-17.00-ig
(részletesebben az előző három, ütésszerzés technikái, licit alapjai, egyszerűsített licitrendszer, tanpartik kezdőknek) | A 3 napos és 1 hetes tanfolyamokra érdemes előzetesen jelentkezni (helyhiány). http://bridge.ecosoft.hu/
Július 28. (Szombat)
15.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
BÁBJÁTÉK
Zalán Tibor: Paprika Jancsi visszatér (50 perc) - KolibriVölgy
Bartha Tóni Bábszínháza
A vásári játékok közkedvelt hőse, Paprika Jancsi most útra kél. Egy középkori időgép segítségével találkozhatunk vele a messzi Amerikában, az indiánok földjén, majd a Rákóczi-szabadságharc idején tesz igazságot elmaradhatatlan fakanala segítségével.
Július 28. (Szombat)
15.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Monostorapáti - ÓVODA
FOGLALKOZÁS
Drámajátékok Bognár Jánossal
A Solymári Waldorf Tanárképzés programjai
Bognár János, Grotowski tanítványa, a WALDORF-drámapedagógia alapját képező játékokat és gyakorlatokat mutat be, a közönség bevonásával.
Július 28. (Szombat)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Nagyvázsony - KINIZSI VÁR
???
Várjátékok - Reneszánsz vigasságok
Július 28. (Szombat)
15.00 -
IRODALOM
PULA - FALUHÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Alexandra-beszélgetés
Ágoston Zoltán vendége: Havasi Attila
1001 magányos rinocérosz - Havasi Attila új könyve korábbi, Manócska meghal... című verseskötetének hangját szólaltatja meg, a nonszensz és az abszurd költészet angolszász ihletésű hagyományának jegyében. A fanyar humorral párosuló, kivételes formakészség, a játékos invenció, amely az első kötet kedvező fogadtatását kiváltotta, az új anyagot is alapjaiban jellemzi. A különbség a célközönségben rejlik: az új kötet gyerekverseket tartalmaz.
Július 28. (Szombat)
15.00 -
EGYÉB
TALIÁNDÖRÖGD - ÚJ ISKOLA (Kiss János u. 16.)
MEGNYITÓ
Sátor Galéria megnyitója - Völgyvendég: Szentes
Fórum a képzőművészeti mozgalmakról
Július 28. (Szombat)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Vigántpetend - FALUHÁZ
FOGLALKOZÁS
Afrikai táncok és ritmusok - Hello Afrika Egyesület - AfrikaVölgy
Variházy Kinga, Lincoln Telma
Táncoktatás kicsiknek és nagyoknak afrikai ritmusokra. Itt az ideje, hogy megismerd a varázslatos Afrika ritmusait és mozdulatait! Most ízelítőt kaphatsz Afrika táncaiból, elsajátíthatod a különleges mozgást és megismerheted a magával ragadó zenét! (oktatók: Variházy Kinga és Lincoln Telma)
Július 28. (Szombat)
15.30 - 18.00
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - KASTÉLY
ELŐADÁS / FILM
Légifotózás - ÖrökségVölgy
László János előadása (Civertan Bt.)
A Műemlék-kocsmában megismert, kötetlen, vitára indító, jókedvű előadások és beszélgetések. (Örökségvédelmi civil szervezetek szervezésében.)
Július 28. (Szombat)
16.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
UTCASZÍNHÁZ
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
Július 28. (Szombat)
16.00 - 16.30
IRODALOM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Árnyékban és fényben - Irodalmi Jelen Találkozó
Elek Tibor és Tarján Tamás
Az Arad-Budapest központú havilap, az Irodalmi Jelen, immár második alkalommal szerepel a Művészetek Völgyében. Böszörményi Zoltán, a lap főszerkesztője, színes és izgalmas programot kínál a völgy(be)látogatóknak. A beszélgetéseket vezeti, konferál, és a csapatot kordában tartja: Tarján Tamás | Árnyékban és fényben - Elek Tiborral, kritikarovatunk szerkesztőjével Tarján Tamás a darabokra szaggatott magyar irodalomról beszélget. Mert hiába szaggattatott szét,irodalmunk határtalan és élő.
Július 28. (Szombat)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESE
Pagony-műhely - KolibriVölgy
Vendégünk Bartos Erika, a Bogyó és Babóca könyvek szerzője (mese, játék, dedikálás).
Július 28. (Szombat)
16.00 -
EGYÉB
Nagyvázsony - KISISKOLA
MEGNYITÓ
Hagyományőrző és kézimunka kiállítás megnyitása
Nagyvázsonyi Őszirózsa Nyugdíjas Club
Nem fizetős program.
Július 28. (Szombat)
16.00 -
ZENE
PULA - TEMPLOM
KOMOLYZENE
Pécsi Symphonic Brass Quintett (EKF)
A pécsi művészekből álló együttes 2003-ban alakult. Tagjai a Pannon Filharmonikus Zenekar és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának és a Pécsi Művészeti Szakközépiskolának tanárai. A hangversenyen reneszánsz táncokat, régi magyar táncokat, Albinoni, Telemann, Bach és Händel műveinek átirataiból adnak elő a pécsi művészek. Az együttes tagjai: Solymosi Péter, ifj. Mátyás Tibor (trombita), Szilágyi Lajos (kürt), Vida Lóránd (harsona), Vida Róbert (tuba)
Július 28. (Szombat)
16.00 - 18.00
CSALÁDI PROGRAM
Taliándörögd - LŐKE KÚRIA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Ökokreativiti - Alkotókör - ZöldVölgy
Zöld Pont Alapítvány
Agyagozás és pogácsasütő kemence készítése Ortutay Tamással, ökobábok, papírsárkány, homokkép, mandala készítése.
Július 28. (Szombat)
16.30 - 17.15
IRODALOM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
De ki az a Limpopo? - Irodalmi Jelen Találkozó
Szőcs Géza és Tarján Tamás
Az Arad-Budapest központú havilap, az Irodalmi Jelen, immár második alkalommal szerepel a Művészetek Völgyében. Böszörményi Zoltán, a lap főszerkesztője, színes és izgalmas programot kínál a völgy(be)látogatóknak. A beszélgetéseket vezeti, konferál, és a csapatot kordában tartja: Tarján Tamás | De ki az a Limpopo? - A választ Szőcs Gézától kapjuk meg, majd olvas részleteket is "sajátos humorú, fergeteges nyelvi leleménnyel megírt" regényéből.
Július 28. (Szombat)
17.00 -
FILM
Kapolcs - FELSŐ ISKOLA
ZÖLDFILMEK
Genezis - ZöldVölgy
MTVSZ
Filmvetítés az MTVSZ szervezésében.
Július 28. (Szombat)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMSZIGET-CSÜCSÖK
???
Nótafa: Galkóbalázs
Mi, mármint M.I.(Márta István) és én, Galkó Balázs a Lorántffy Zsuzsanna utcai Ének-zenei Általános Iskolába jártunk. Minapában a Tilos Rádióban arról polemizáltak, hogy ma az emberek nem tudnak együtt énekelni. Persze, mert nem ismernek dalokat.
A Nótafa megtanít egy csomó dalra, hogy legyen mit együtt énekelni. (galkóbalázs)
Július 28. (Szombat)
17.00 - 18.00
NYITOTT MŰHELY
Monostorapáti - ÓVODA
???
Bognár János előadása
A Solymári Waldorf Tanárképzés programjai
Bognár János drámapedagógiai előadása az iskolai színjátszásról.
Utána Beszélgetés az előadóval.
Július 28. (Szombat)
17.00 -
FILM
Vigántpetend - FALUHÁZ
AFRIKA-FILMKLUB
Darwin rémálma; Az Afrikáért Alapítvány bemutatkozó filmje - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Darwin rémálma (r.: E. Zwick, 2006) (csak felnőtteknek!): A film egy 1950-es afrikai eset kapcsán mutatja be, ahogy az emberi beavatkozás felborítja az ökológiai egyensúlyt, katasztrófát idéz elő ember és állat számára egyaránt. (110') | Az Afrikáért Alapítvány bemutatkozó filmje (25')
Július 28. (Szombat)
17.30 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
De ki az a Limpopo? - Irodalmi Jelen Találkozó
Erdélyi Magyar Írók Ligája és Tarján Tamás
Az Arad-Budapest központú havilap, az Irodalmi Jelen, immár második alkalommal szerepel a Művészetek Völgyében. Böszörményi Zoltán, a lap főszerkesztője, színes és izgalmas programot kínál a völgy(be)látogatóknak. A beszélgetéseket vezeti, konferál, és a csapatot kordában tartja: Tarján Tamás | A XIII Marha Légiója -
Bemutatkozik az Erdélyi Magyar Írók Ligájának speciális különítménye, ha nem is tizenhárman, csak féltucatnyian. Ami garantált: kuncogás és nevetés, de legfőképp könnyezve röhögés. Lesz itt kisebbségi szappanopera és székely rémversek,s a nap zárásaként (20.00-tól), a tavaly nagy sikert aratott Esti mese Orbán János Dénestől . A különítmény további tagjai: Lakatos MihálySántha Attila, Fekete Vince, Kukorelly Endre, Farkas Wellmann Endre, Muszka Sándor.
Műsorváltozás (új időpont)
Július 28. (Szombat)
18.00 - 19.30
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - KASTÉLY
ELŐADÁS / FILM
A harangok szóltak, szólnak... - ÖrökségVölgy
Turok Margit művészettörténész és Sisa Béla építész - KÖH - www.koh.hu
A harangok szóltak, szólnak... (filmvetítés) | Nemzeti harangkincsünk - Turok Margit művészettörténész előadása és Helyreállított népi műemlékek - Sisa Béla építész előadása
Július 28. (Szombat)
18.00 -
EGYÉB
Kapolcs - TÓKERT SZÍNPAD
DIVATBEMUTATÓ
KLIKK divatbemutató!
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Mókás, vidám rucik pöttyökkel-csíkokkal a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős textiltervező csapatától. | A KLIKK -csoport az egyetem textil tanszékének különböző szakirányú hallgatóiból áll: Domonkos Bernadett (kötő), Gyömörei Olgi (kötő), Halasi Rita (nyomott anyag), Hidasi Zsófi (szövő), Molnár Réka (ruha), Sajó Bori (szövő), Szabó Éva (kötő). | Az egyedi tervezésű, kötött, szövött, hímzett, mintás ruhákat a nyári színek és a friss, fiatalos formák,a pöttyök és a csíkok inspirálták. A kollekció a ruhák mellett egyedi kiegészítőket, táskákat, nyomott mintás papucsokat és ékszereket is tartalmaz, amelyek játékos hangulatot kölcsönöznek a bemutatónak. A nemezelt ékszerek gyöngyökkel és hímzésekkel díszítettek, a kötött táskák és kitűzők frappáns anyagkombinációkkal készültek. | A bemutatott darabokon kívül textilből készült játékokból és egyéb lakberendezési tárgyakból is válogathatsz a vigántpetendi vásáron. KLIKK !
Július 28. (Szombat)
18.00 -
EGYÉB
Nagyvázsony - KISISKOLA
MEGNYITÓ
Nagyvázsony - helytörténeti kiállítás ünnepélyes megnyitója
Nem fizetős program.
Műsorváltozás (új fellépő)
Július 28. (Szombat)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Taliándörögd - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó: bemutatkozik a Telep
Pécsi Marcell és Rajt Géza
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal. | Beszélgetés az alkotókkal - A Telep alkotócsoport tagjaival pl. Dunajcsik Mátyás, Pollágh Péter, Sopotnik Zoltán eddig is jó kapcsolatot tartottunk fenn, most szeretnénk a hozzájuk tartozó többi alkotóval is megismerkedni. (http://telep.freeblog.hu)
Július 28. (Szombat)
18.00 -
ZENE
Vigántpetend - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
VILÁGZENE
Hilal - ZöldVölgy
Autentikus arab, török, népi és vallási zene.
Műsorfüzet kiegészítése
Július 28. (Szombat)
18.30 - 20.00
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KIS EPERFA PINCEHÁT
???
Láthatatlan Színház: Az élet - Evangéliumi Műhely
Keleteurópa Misszió
Mindent a... semmit a szemnek.
Július 28. (Szombat)
18.30 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Természet és védelme a Kis-Balatonon - ZöldVölgy
BINPI
A méltán nevezetes Kis-Balaton sokunknak nyújtott már maradandó élményt, amikor olvasmányainkban, filmen vagy személyesen csodálhattuk az itt megőrzött vízi világot. A képes előadásból az itteni természeti értékeket és a védelmükkel kapcsolatos feladatokat ismerhetjük meg. Magyari Máté (BINPI)
Július 28. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPZENE / NÉPTÁNC
Veszprémer Klezmer Band - LeaderVölgy
A klezmer veszprémi képviselői több, mint tíz éve muzsikálnak együtt számos koncerten terjesztették a zsidó zene szépségét. A jellemző eredeti hangszer összeállításban megszólaló dallamok Barta János ismertetőivel kovácsolódnak koncertté. A koncert után még egy rövid közös táncra is van lehetőség.
Július 28. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Nagyvázsony - VÁRCSÁRDA-SZÍNPAD
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Ameddig pörög
Harap együttes
Letisztult gitárzene rock-alter jegyekkel. | Nem fizetős program.
Július 28. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Pula - BÁRKAKERT
???
Schönebecker Jugend-Blasorchester (ESSEN - EKF)
Essenből Pécsre, Pécsről Pulára érkezik ez a fiatal német fúvószenekar, s ezzel két kulturális főváros (Essen és Pécs) költözik a Völgy egyik legkisebb falujába, Pulára. A 12-25 éves korú fiatalokból álló fúvószenekart 1959-ben alapították. Az együttes Essenben és környékén rendkívül közkedvelt, emellett sokat utazik, koncertezik a nagyvilágban. Voltak már Norvégiában, Izraelben, az USA-ban, Svájcban, Horvátországban és Lengyelországban - Magyarországon most lépnek fel első alkalommal. Hangversenyükön filmzenéket, népzene feldolgozásokat, Jazz átiratokat és "könnyűzenei feldolgozásokat" hallhatnak. Az együttes művészeti vezetője: Martin Asmacher.
Július 28. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Taliándörögd - LŐTÉR SZÍNPAD
NÉPZENE
Fabula Rasa - CimbiVölgy
A Budapest Fringe Fesztiválon mutatkoztunk be 2006-ban, ahol szakmai különdíjjal jutalmazták produkciónkat. Eklektikus zenei világunkat a környező népek folklórjának izgalmas ritmikái és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fűtöttség és sokszínűség jellemez. Mindezt a kortárs komolyzenei tanulmányok és élmények hatják át, sokszor modern elektronikus zenei elemekkel fűszerezve.
Július 28. (Szombat)
19.30 -
ZENE
Vigántpetend - FALUHÁZ
VILÁGZENE
Said Tichiti - Hello Afrika Egyesület - AfrikaVölgy
Autentikus maghreb világzene Marokkóból.
Július 28. (Szombat)
20.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Nagyvázsony - VÖLGY-PARK
???
Nomádok és barbárok - fergeteges lovas kaszkadőr show
Nomádok és barbárok - fergeteges lovas kaszkadőr show tűzzsonglőrökkel és sámándobosokkal.
Július 28. (Szombat)
20.30 -
SZÍNHÁZ
Pula - BÁRKARÉT
???
A Legyek Ura
Bárka Színház
Iskolás fiúk egy csoportja az atomháború idején, az őket menekítő repülőgép balesete miatt egy lakatlan szigetre vetődik. Eleinte izgalmasnak indul a felnőttek nélküli kaland: a sziget gazdagsága, a felhőtlen szabadság élménye elkápráztatja őket. Ismert társadalmi minták alapján próbálják berendezni életüket: vezért választanak, gyűléseket tartanak, feladatokat jelölnek ki egymás között. A csapat azonban elég hamar két táborra szakad.
A választott vezér, Ralph a menekülés egyetlen reményét, a tűz életben tartását tartja a legfontosabbnak, míg ellenlábasa, Jack a vadászat, a hús megszerzésének rabja lesz. Mindeközben pedig úrrá lesz rajtuk a félelem, amelyet egy titokzatos Szörny felbukkanása vált ki.
Szereplők: Koloszár András, Dér Zsolt, Kosznovszky Márton, Mesés Gáspár, Dóra Béla, Dóra Mátyás, Juhász Lajos, Bárdi Gergő, Kőrösi Gergely, Jécsai László, Laczó Péter, Blahó Gergely, Pomlényi Attila, Horváth Kristóf
Rendező: Vidovszky György
Július 28. (Szombat)
21.00 - 23.00
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
BÁBJÁTÉK / OPERA
A. Mozart: Szöktetés a szerájból (120 perc) - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Az opera keresztmetszetét kínáljuk, miközben tanúi lehetünk a kulisszák mögött folyó áskálódásoknak is
Játékunkat mindazon kicsiknek és nagyoknak ajánljuk, akik szeretik Mozartot és a bábokat. | Rendezte: Szívós Károly, Játsszák: Török Ágnes, Szívós Károly. Zenészek: Bornai Szilveszter, Kecskeméti Gábor
Műsorfüzet kiegészítése
Július 28. (Szombat)
21.00 -
ZENE
KAPOLCS - MALOMPART VENDÉGLŐ
JAZZ
Fekete-Kovács Kornél Quintet - VölgyJazz
Fekete-Kovács Kornél - trombita; Oláh Szabolcs - gitár; Cseke Gábor - zongora; Glaser Péter - nagybőgő; Borlai Gergő - dob
Július 28. (Szombat)
23.00 -
ZENE
Pula - BÁRKAKERT
VILÁGZENE
Alexander Balanescu - Ada Milea
The Island by Gellu Naum
Eu mi-aş băga
/ Graniţan raniţă,/ Ţara în raniţă
/ Şi gata.
M-aş stabili
/ Lângă o altă graniţă, / Le-aş scoate din raniţă
/ Şi gata.
Eu mi-aş băga
/ Viaţa în raniţă./ M-aş stabili/ Lângă o altă raniţă
/ Şi gata.
Július 29. (Vasárnap)
10.00 - 17.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Egész napos Tündéri Lonka készítés a Prospero kiadóval - KolibriVölgy
Július 29. (Vasárnap)
10.00 -
EGYÉB
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOMKERT
IMA
Meditációs ima a templomban - Varázslatos Kövek Kertje
A Kapolcsi Római Katolikus Egyházközség támogatásával, a szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány és a Tranzit Szupervíziós, Fókusz-és Spirituális Felnőttképző Központ és a Boldog Terézia Feminine Studies Szakkollégium szervezésében.
Július 29. (Vasárnap)
10.00 - 18.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
JÁTÉK
LAZULJ - Legyél Aktív Zöld Udvar Látogató Játék - ZöldVölgy
Ha július 27. és augusztus 4. között legalább három Zöld Udvart meglátogatsz és ott sikeresen teljesíted a rád váró feladatokat, akkor választhatsz egyet az ajándékok (kiadványok, polók, CD-k, stb.) közül.
Helyszínek: KAPOLCS: Felső Iskola udvara; PULA: a Tűzoltó szertár környékén (Reflex stand); TALIÁNDÖRÖGD: A Kúria udvara (Más-Világ Udvar); VIGÁNTPETEND: Öregiskola udvara (A FÖK Tájvédelmi Oktatóközpontja).
Július 29. (Vasárnap)
11.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
UTCASZÍNHÁZ
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
Július 29. (Vasárnap)
12.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
JÁTSZÓHÁZ
Firkamesék Soós Dórival (bábkészítés) - KolibriVölgy
Műsorfüzet kiegészítése
Július 29. (Vasárnap)
12.05 -
ZENE
Kapolcs - KINIZSI VÁR
???
Déli harangszó utáni toronyzene
Július 29. (Vasárnap)
13.00 - 15.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - KASTÉLY ÉS UDVARA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Bóbita, bóbita épít - ÖrökségVölgy
KÖH - Örökségvédelmi civil szervezetek
Kő-papír-olló, kavicsfestés, 'filcvárkészítés', memóriajáték. A kézműves foglalkozásokat Csépányi Andrea, Bögi Enikő, Sepsi Eszter és Széplaki Nóri vezeti.
Műsorfüzet kiegészítése
Július 29. (Vasárnap)
14.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
KÉZMŰVES FOGLAKOZÁS
ErZsuZsóKa - Textilműhely - Galéria és Vásár
Lengyel Zsuzsanna, Szabó Erzsébet, Vágó Kata, Vágó Zsófi
Pályakezdőkként, ifjú szövőként, nemezelőként eddigi munkáinkon kívül egy életformát is szeretnénk bemutatni. Azt, amit maga a kézművesség képvisel. Ezért munkáink megismertetése mellett magát az alkotófolyamatot is láttatni szeretnénk: a felvetést, szövést, nemezelést, amelyet bárki kipróbálhat, hogy átélje és megismerhesse mindazt a szellemiséget és erőt, amely a látvány mögött rejlik. | Nemezelés:
Labdák, karkötők, hajbavalók, kis szütyők... - Szövés: Szalagok, övek, bábok...
Műsorfüzet kiegészítése
Július 29. (Vasárnap)
14.00 -
EGYÉB
Kapolcs - EVANGELIKUS TEMPLOM
ISTENTISZTELET
Egy életem van?: Hinni... Lenni - Evangéliumi Műhely
Bérces Csaba pünkösdi lelkipásztor (Budapest)
Istentisztelet témája: Az élet tétje.
Július 29. (Vasárnap)
14.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
???
Gyógynövények világáról - ZöldVölgy
Takács Ferenc
Takács Feri bácsi mesél a gyógynövények világáról... sok-sok szeretettel és értéssel.
Július 29. (Vasárnap)
15.00 - 16.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - MALOMSZIGET
BÁBJÁTÉK
Kemény Henrik: Vitéz László (60 perc) - KolibriVölgy
Vitéz László a mindig és minden helyzetben verhetetlen, leküzdhetetlen, pajkos és furfangos, eszes és vidám magyar népi bábhős figurája. Mindig humoros helyzetekben győzi le az ördögöket, de még a halált is.
Július 29. (Vasárnap)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
FOGLALKOZÁS
Afrikai kézműveskedés: pólófestés - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Július 29. (Vasárnap)
16.00 - 18.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - KASTÉLY ÉS UDVARA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Egy ókori birodalom mindennapjai - ÖrökségVölgy
KÖH - www.koh.hu
Ókori ékszerek, hajpántok, maszkok, kardok és hajómakett készítése agyagból, nemezelés, gyöngyfűzés, gipszezés. A kézműves foglalkozásokat Csépányi Andrea, Bögi Enikő, Sepsi Eszter és Széplaki Nóri vezeti.
Műsorfüzet kiegészítése
Július 29. (Vasárnap)
16.00 - 21.00
EGYÉB
Kapolcs - KIS EPERFA PINCEHÁT
???
Gond-olkodom - Evangéliumi Műhely
Lutheránus Megújulás
Diszkrét lelkisegély.
Július 29. (Vasárnap)
16.00 - 17.00
IRODALOM
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
???
Tükör - s aki előtte ül, a Nő
Magasművészeti kísérlet. Válogatás magyar nőírók műveiből.
Július 29. (Vasárnap)
16.00 -
IRODALOM
Kapolcs - MŰVELŐDÉSI HÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Beszélgető délutánok - Kőbánya a Völgyben
Kőbányai Írók, Költők Asztaltársasága
Kőbányai Írók, Költők Asztaltársasága (monostorapátis szónokok bevonásával) -
\"Nem titkolt szándékunk volt hagyományt teremteni... s akkor még csak reméltük, hogy az első, ismerkedésnek, bemutatkozásnak szánt alkalmat számos további követi majd. Az eseményt azóta havi rendszerességgel számos további követte, s mára közel 50 regisztrált író, költő, publicista tagja társaságunknak, mely 2006 januárjában hivatalosan is felvette a Kőbányai Írók, Költők Asztaltársasága nevet. Elsődleges célunk a vélemény-, és tapasztalatcsere, az egymás műveivel, irodalmi tevékenységével való megismerkedés, illetve szűkebb lakóhelyünkkel, Kőbányával kapcsolatos művelődési, kulturális igényeink megfogalmazása.\" - Árvai Ferenc Ödön; Többek között a \'Tó bisztróban borba kapaszkodva...\' c. előadás írója, szereplője. 2006-tól tagja a Kőbányai Írok Költők társaságának és a FISZ-nek. - Brunner Tamás; Jogász- ügyvéd. Gimnáziumi írói szárnypróbálgatásai után 20 évvel 2005 tavaszán jelent meg a Trezor Kiadónál első könyve, \"Aliz a dizőz és más történetek\" címmel. \"Összeesküvés\" című novellája az IPM magazinban jelent meg 2006-ban. - Dr. Nagy Mária Magdolna; Természetgyógyász modulvizsgás psychiáter szakorvos, relaxációs therapeuta. Külső munkatársa a Párkapcsolat című folyóiratnak, szakíró. Grafikákat is készít melyek írásai mellett különböző újságokban és folyóiratokban és antológiákban jelennek meg; Pl. Kláris, Délibáb, Szózat, Tizenhetedik, Kagylókürt, Csend Hangja, Kiskegyed stb. - Kanizsa József; Felnőtt és gyerek versei megtalálhatóak mintegy száz antológiában és önálló kötetben is, meséi, kritikái és egyéb publicisztikai írásai lapokban, folyóiratban jelennek meg. Számos szakmai és irodalmi kitüntetésben részesült (többek között 2002-ben a Krúdy-ezüstérem mellett megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet is). Több körnek, társaságnak - mint pl. az Asztaltársaság - alapító tagja, vezéralakja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára. Több kötete várja a megjelenést. - Mucha Tamás;
Vállalkozó. Épületek, műemlékek galambelleni védelmével foglalkozik. Asztrológus. 2002 óta ír verseket. Több verse szól a hazai táj, főleg a Balaton-felvidék és a szőlő szeretetéről. Szerelemről szóló verseiben az erotika és szexualitás leheletfinom vulgáristól mentes kikristályosítására törekszik. A hit, a kirekesztettség, a sorsszerűség, a béke utáni vágy az ember szeretete jelentős teret kap verseiben. \"Ébren álmodik e kicsorbult elme\" címmel verses novellás kötet kiadatásán munkálkodik. -
Perlawi Andor;
Az asztaltársaság alelnöke. Első diplomája a katonai híradással kapcsolatos, később dramaturgiát tanult, könyvtár-népművelő oklevelet szerzett, majd elvégezte az ELTE történelem szakát. Írt napi-, hetilapokba, időszaki kiadványokba könyvkritikákat, interjúkat, színházi tudósításokat... 2002-től jelennek meg művei (versek, színházi antológia, színházi játékok). Jelenleg a Szalvay Mihályról írt életrajz és a Diké utolsó percei című monodráma nyomdai előkészítésén dolgozik. - Wágner Zoltán;
A KIKA alapító tagja. Az egri \"Esterháy Károly Tanárképző Főiskola\" magyar- pedagógia szakos hallgatója. Versei a Kláris folyóiratban jelennek meg. Művesek, csiszoltak, dallamuk, ritmusuk, igazi \"szakember\" tolláról árulkodnak. |
Búzás Kálmán és Szabadi Katalin
Július 29. (Vasárnap)
16.00 - 18.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Ökokreativiti - Alkotókör - ZöldVölgy
Zöld Pont Alapítvány
Agyagozás és pogácsasütő kemence készítése Ortutay Tamással, ökobábok, papírsárkány, homokkép, mandala készítése.
Július 29. (Vasárnap)
16.30 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
SZÍNHÁZ
Barbro Lindgren: Kukacmatyi (60') - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Ha Kovász Emil rálép magányos esti sétáján egy kukacra, abból csak baj lehet. Főleg, ha a kukac ebből az alkalomból meg is szólítja. Az meg már végképp talányos helyzet, ha a kukacot hazaviszi, ruhát ad rá, névvel ruházza fel, sőt, zongorázni is megtanítja. Rendezte: Novák János Játssza: Bán János
Július 29. (Vasárnap)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMSZIGET-CSÜCSÖK
???
Nótafa: Galkóbalázs
Mi, mármint M.I.(Márta István) és én, Galkó Balázs a Lorántffy Zsuzsanna utcai Ének-zenei Általános Iskolába jártunk. Minapában a Tilos Rádióban arról polemizáltak, hogy ma az emberek nem tudnak együtt énekelni. Persze, mert nem ismernek dalokat.
A Nótafa megtanít egy csomó dalra, hogy legyen mit együtt énekelni. (galkóbalázs)
Július 29. (Vasárnap)
17.00 - 18.00
EGYÉB
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
SZELLEM ÉS JÁTÉK
Verseny - BridzsKapolcs
Magyar Bridzs Szövetség
A bridzs sport és szórakozás együtt. Szellemi torna kártyával, társasági játék. A bridzs űzéséhez mindazon pozitív emberi tulajdonságok szükségesek, mint a többi sporthoz: küzdeni tudás, fegyelem, edzettség (agytorna), csapatszellem. A bridzs logikus gondolkodásra késztet, a problémamegoldó képességet fejleszti, döntési helyzetek helyes és gyors megoldására, önismeretre és együttműködésre nevel, memória és koncentrációjavító, a győzelem és a kudarc elviselésére nevel
és ezek csak a legtöbbet említett okok. | Naponta játéklehetőség és tanfolyamok a Magyar Bridzs Szövetség közreműködésével. | Hétvégén (péntek-szombat-vasárnap): 17.00 - 18.00 Verseny (régebbi verseny alapján azonnali eredménnyel) | Tanfolyamok:
1-2 órás: folyamatosan, ha van 2-3 ember (bridzs alapjai, szabályai, ütésszerzés módjai)
1(-2) napos: minden nap folyamatosan, elsősorban: 12.00-16.00 (előző, Fp elosztás és felvétel magassága, szín- és szanzadu felvétel közötti különbség, felvevőjáték tervezése, magasat a rövidből elv, döntési tábla, új ütésszerzési lehetőség lopással) | 3 napos: péntek-szombat-vasárnap 10.00-13.00 és 15.00-17.00-ig
(előző kettő kibővítve a bridzs pontozásával, licitálás licitcetlivel, felvevőjáték és ellenjáték összehasonlítása, impassz és szöktetés, hold-up, indítókijátszás) | 1 hetes: szombattól-szombatig, minden nap 10.00-12.00 és 15.00-17.00-ig
(részletesebben az előző három, ütésszerzés technikái, licit alapjai, egyszerűsített licitrendszer, tanpartik kezdőknek) | A 3 napos és 1 hetes tanfolyamokra érdemes előzetesen jelentkezni (helyhiány). http://bridge.ecosoft.hu/
Július 29. (Vasárnap)
17.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÓVODA
???
Beszélgetés WALDORF-szülőkkel
A Solymári Waldorf Tanárképzés programjai
A nemesvámosi Fehérlófia WALDORF Általános Iskola szülői közösségének tagjai az iskola és a szülők kapcsolatrendszeréről beszélgetnek a megjelentekkel.
Július 29. (Vasárnap)
17.00 -
EGYÉB
Kapolcs - VÖLGY-PARK
???
Polgármesterek találkozója
Július 29. (Vasárnap)
17.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KINIZSI VÁR
???
Tamási Áron: Szegény ördög (vásári komédia)
Július 29. (Vasárnap)
17.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
Szeift Zsuzsa: Ökológia az építészetben - ZöldVölgy
Zöld Pont Alapítvány
Július 29. (Vasárnap)
17.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
???
Didzseridoo
Afro Sound Világzenei Hangszerbolt - Néprajzi Múzeum
Workshop az Afro Sound Világzenei Hangszerbolt közreműködésével.
Július 29. (Vasárnap)
18.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
???
Hang- és Humoroskola - Hangcirkusz
Pap János szórakoztató, zenés előadása a hangok adta örömökről
Közreműködik a Brass in the Five együttes | Újraírtuk a történetünket: ismét együtt "brasselünk". A hagyományokhoz híven a Brass in the Five együttes tagjai lehetetlen tárgyakon muzsikálnak, demonstrálnak, belefúkálnak a fülünkbe. És hogy jobb kedvünk kerekedjen, zenélni is fognak. Az akusztikus pedig magyaráz, hogy ez a kerek műremek élet a hangjaiktól mily csodás, rotyogás.
Július 29. (Vasárnap)
18.00 -
EGYÉB
Kapolcs - ÓVODAKERT
VENDÉGLÁTÁS
Bográcsborítás cipóba - Szolnok Színpad
Véndiák Tanétterem
A Véndiák várja vendégeit a völgyben! A tavalyi év sikerein felbuzdulva a szolnoki Véndiák Tanétterem idén is szeretné az Alföld jellegzetes ízeit a Völgybe csempészni. Minden nap 18 órától az előző év sokak által várt programja, a BOGRÁCSBORÍTÁS CIPÓBA lesz szemnek, szájnak és pénztárcának elérhető módon, a taliándörögdi óvoda udvarban. A kukoricadarából készült puliszka és görhe, valamint a kása mellett megtalálható lesz az étlapon az egészben sült pulykacomb és csülök, a slambuc és a mézes mustáros csirkemell. Naponta változó menüket is kínálunk. A laposabb pénztárcával rendelkezőknek a Félpénzes és a Diák menünket ajánljuk. Természetesen gondoltunk a húsmentes étrendet kedvelőkre: grillezett zöldségek, zöldséges tészták, rántott sajt stb. És a lényeg: A MEGLEPETÉS! Természetesen a "desszert" (egyúttal lehet az előétel, ill. vegetáriánus főétel): Káposztás, sárgarépás, brokkolis, rumos és/vagy meggyes, mákos, túrós, epres, szedres, almás, diós... stb. Emellett még kapható lesz a SÖRRÉTES, egyszerűen sörétes, és a BORRÉTES. A VÖLGY-RÉTES mindenki kedvence lesz, ez biztos! Hogyan készül, miből áll, milyen az íze? Na igen. Ha már másért nem is, de ezért mindenképp megéri lejönni a 19. Művészetek Völgye fesztiválra és Taliándörögdön az óvoda udvarban felállított VÉNDIÁK Sátorban mindezeket megkóstolni. Mi mindenkit szeretettel várunk!
A Véndiák Étterem személyzete és a Szolnoki Főiskola hallgatói és Ínyenc Klubja!
Műsorváltozás (új fellépő)
Július 29. (Vasárnap)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó: bemutatkozik a Telep
Koncert: Macskaszem
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal. | Beszélgetés az alkotókkal - A Telep alkotócsoport tagjaival pl. Dunajcsik Mátyás, Pollágh Péter, Sopotnik Zoltán eddig is jó kapcsolatot tartottunk fenn, most szeretnénk a hozzájuk tartozó többi alkotóval is megismerkedni. (http://telep.freeblog.hu)
Műsorfüzet kiegészítése
Július 29. (Vasárnap)
18.30 - 20.00
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KIS EPERFA PINCEHÁT
???
Láthatatlan Színház: Az utolsó vacsora - Evangéliumi Műhely
Keleteurópa Misszió
Mindent a... semmit a szemnek.
Július 29. (Vasárnap)
18.30 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Mura - a zabolázatlan folyó - ZöldVölgy
BINPI
A Mura ártere és környéke évtizedeken át szigorúan őrzött határzóna volt. Az ártéren kialakult sajátos élőhelyek sok ritka növény- és állatfajnak adnak még ma is menedéket. A vetítés az idén tájvédelmi körzetté nyilvánított terület természeti értékeit mutatja be. Lelkes András (BINPI)
Július 29. (Vasárnap)
19.00 -
IRODALOM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
ELŐADÓEST
Petőcz András: A születésnap
Felolvas: Vallai Péter
"A Nagy Fényképalbumban minden benne van, mondogatta mindig az apám, és nemcsak minden, de az egész életünk, mert a Nagy Fényképalbumból minden kiderül, az is, hogy kikkel és mikor voltunk együtt, és mit is csináltunk akkor, amikor együtt voltunk velük, és hogy valójában szerettük-e őket valamikor, avagy nem", meséli Tóni, a narrátor, aki meglehetősen különleges tulajdonsággal bír: nem öregszik. A regény, pontosabban szólva, a családtörténet mintegy 30 évet ölel fel, de Tóni megmarad annak, ami, vagyis gyereknek, aki a maga sajátos perspektívájából nézi a körülötte zajló eseményeket.
A regény belső ideje, a 30 év, valójában mindannyiunk 30 éve - mi történt a hatvanas évek elejétől a kilencvenes évekig, hogyan éltünk itt, Közép-Európában, Magyarországon, Budapesten, Óbudán vagy éppen a Balaton mellett.
Július 29. (Vasárnap)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - KLASTROM
NÉPZENE
Fonó Zenekar és vendégei - Égtájak Fesztivál
A Fonó Zenekar klubestjein az utóbbi években érdekes kísérletnek lehettünk tanúi. E koncertek sorozatában a zenekar vendégeiként a mai magyar művészeti élet legkiválóbb képviselőivel találkozhattunk. Közös produkcióik célja olyan közelítések megteremtése, melyek során felmutatható, hogy a hagyományos kultúra a jelenkorban is vállalható, más művészeti ágak mellett is teljes értékű örökség. Nagy Feró, Závada Pál, Bubik István, Frankie Látó, Szabadi Vilmos, Bornai Tibor, Sebő Ferenc és még sok más, jeles művész adta ennek tanúbizonyságát. A Klastromszínpadon most sűrítve idézzük meg ezeknek a koncerteknek a hangulatát. A Fonó Zenekar vendégei ezúttal Spitzer Gyöngyi SOMA (dzsesszénekes), Gerendás Péter (a hazai könnyűzenei műfaj fenegyereke, a beat legádázabb "hagyományőrzője"), valamint Szőke András (humorista, vizuális kommunikátor). Azért persze brácsa is lesz, háromhúros, meg tárogató, meg nóta, meg minden magyaros jellegű hepifíling. | A Fonó Zenekar tagjai: Herczku Ágnes - ének; Agócs Gergely - ének, furulya, duda, tárogató; Gombai Tamás - hegedű; Pál István "Szalonna" - hegedű; D. Tóth Sándor "Satya" - brácsa, ütősök; Kürtösi Zsolt - bőgő, harmonika
Július 29. (Vasárnap)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
VILÁGZENE
Said Trio
Néprajzi Múzeum
Marokkói zene
Július 29. (Vasárnap)
19.30 -
ZENE
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
KOMOLYZENE
Varnus Xavér lemezbemutató koncertje - Kőbánya a Völgyben
Közreműködnek: Solti György Rézfúvós Együttes, Talamba Ütőegyüttes
A 2007-ben megjelent 'From Ravel to Vangelis' albumából | Varnus Xavér pályája kezdetén Kistétényi Melinda pártfogoltja volt, majd egy ösztöndíjjal eljutott Párizsba, ahol a Notre-Dame orgonistája lett Pierre Cochereau mellett. Koncertezett már mindenfele a világban. A zene mellett szenvedélyesen olvas. Személyes találkozása és ismeretsége Faludy György költőfejedelemmel nagy hatást gyakorolt életére. Mindeközben írt, rádiózott, élt bohéman, most pedig saját - komolyzenei - tévéműsora van a Magyar Televízióban. Életrajzában így vall önmagáról: "... hittem-kutattam azt a mondatot, azt az egyetlen mondatot, amelyet ha meglelnénk, az egész világnak jóra fordulna a sorsa. Még ma is hiszek e mondat létezésében, csak reményemet veszítettem el, hogy én leszek az, aki megtalálja. Mára semmise vagyok, csak egy díszes és izgalmas csarnok, amelyet a nagyérdemű és a fiatal muzsikusok időről-időre felkeresnek. Két könyvem és néhány tucat hanglemezem van, s ezekben talán egy különb önéletrajz..."
Július 29. (Vasárnap)
19.30 -
ZENE
Kapolcs - TELEHÁZ
???
Triginta együttes - ÜtősVölgy
Nyusztay Iván, H. Magyar Kornél, Szabó Mátyás
Július 29. (Vasárnap)
19.30 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
ZENÉS FOGLALKOZÁS
Dallamok Afrika szívéből - Hello Afrika Egyesület - AfrikaVölgy
Horváth Attila , Székely Nóra, France Mutombo
Tanulj velünk afrikai énekeket eredeti nyelven! (T. Horváth Attila , Székely Nóra, France Mutombo)
Július 29. (Vasárnap)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
NÉPZENE / NÉPTÁNC
Cimbaliland - CimbiVölgy
Aki látta már Kusturicától a Macskajajt, az Undergroundot, a Cigányok idejét, vagy hallotta a Taraf de Haidouksot, a Boban Markovics Orkestart, vagy a Fanfare Ciocarleat, annak nem lesz idegen a Cimbaliband muzsikája. A zenekar tagjai mindannyian szenvedélyes balkáni zenerajongók, művelők. Fő szerepet kap a cimbalom, mely ritmikájával, improvizatív lehetőségeivel tökéletesen beleillik a Balkán és a magyar zenék világába. A másik vezető hangszer a harmonika, mely a Balkánon a legkedveltebb hangszerek egyike napjainkig. E két hangszer harmóniája határozza meg a zenekar hangzását. A zenében a hegedű, a tambura, a tamburabrácsa, a nagybőgő, a derebuka és természetesen az énekhang is megszólal. Állandó vendégünk Pál István "Szalonna". Táncház!
Július 29. (Vasárnap)
21:00 - 22.00
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
???
Stefo Nantsou: Csatárok (60 perc) - KolibriVölgy
Kolibri Színház
A Csatárok egy falusi focicsapat sztárjainak története. És persze szól mindarról, ami a focival együtt jár: piáról, bunyóról, cselekről és durva belemenésekről. Az igazi focitempóban - vagyis gyorsan és cikkcakkban - száguldó történet a végére szörnyű fordulatot vesz... | Rendezte: Stefo Nantsou; Játsszák: Megyes Melinda, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid
Műsorváltozás (új időpont)
Július 29. (Vasárnap)
21:00 -
Kapolcs - MŰVELŐDÉSI HÁZ
???
Shakespeare: Machbeth
A Solymári Waldorf Tanárképzés programjai
A Waldorf-tanárképzés zene- és drámaszakos hallgatóinak színházi előadása.
Július 29. (Vasárnap)
23.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMPART VENDÉGLŐ
JAZZ
Kalengo Ethnic Groove - VölgyJazz
Kedl László - szaxofon; György Ákos - zongora, fuvola; Kovács Simi János - basszusgitár; Coleman Mady - dobok, ütőhangszerek; Kátai István - ütőhangszerek
Július 29. (Vasárnap)
23.00 -
ZENE
Kapolcs - BÁRKAKERT
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Kiscsillag
"Ha én lennék a szerelmed / Szeretnél mert megszoktad / Ahogy megszokásból rugdalod / Magad elé az álmokat / Ha villanyt oltasz a sötétnek / És halkan kicipzározod őt / És magadba rakod a régi semmit / A megszokott, soha el nem jövőt"
(Lovasi András - gitár, Ózdi Rezső - basszus, Brautigam Gábor - dob, Leskovics Gábor - gitár)
Július 30. (Hétfő)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - TŰZOLTÓSZERTÁR
KÉPZŐMŰVÉSZET
Falum lakói (Genti de bidda mia)
Pinuccio Sciola szobrászművész
Visszajáró kiállítónk, 2002-ben volt először a Völgyben. Az idei meghitt, a szárd falvak lakosai által ihletett plasztikái a szemet gyönyörködtetik. Az öt éve látott munkái pedig a fület, hiszen akkor kőhangszereket, bazaltból faragott megszólaltatható szobrokat láthattunk (hallhattunk) a szardíniai művésztől.
A mostani tárlat érdekessége, hogy a szobrász által megmintázott karakterek valóságos alakjait négy magyar fotográfus is megörökítette. Az egyik megfogalmazás a körüljárható agyagplasztikák, a másik a kétdimenziós leképezés eszközét használja a szardíniai emberek megismertetésére.
Műsorfüzet kiegészítése
Július 30. (Hétfő)
11.00 - 13.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - TORNATEREM (Petőfi u. 37., Kalapos-hídnál)
FOGLALKOZÁS
LURKÓ PROGRAM - Oktatás és vetélkedő 7-10 éves korosztály részére
Telekom Digitális Híd
Ingyenes NetCafé és internet oktatás mindenkinek! - A kötött programok mellett természetesen a fennmaradó gépeken szabad internet használatra lesz lehetőség minden nap. | Az érdeklődők számára minden nap az internetezéssel kapcsolatos műszaki, technikai kérdések megválaszolásával is rendelkezésre állunk.
Július 30. (Hétfő)
11.00 - 19.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
Legyél Te is kotlós tyúk! - ZöldVölgy
Egy fényképpel csatlakozhatsz a Fauna Egyesület kampányához, melynek célja, hogy mielőbb kiszabaduljanak a kotlós tyúkok a ketrecekből.
Július 30. (Hétfő)
11.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
JÁTÉK
Malomverseny - CimbiVölgy
Az évek óta igen népszerű délelőtti agytornát idén is megrendezzük. Judit, a bíró 11.00-tól fogadja a nevezéseket. A nyertes díja 1000 Ft-os büfé fogyasztás.
Július 30. (Hétfő)
11.00 - 12.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TÓKERTI SÖRSÁTOR
UTCASZÍNHÁZ
Nagykanizsai Gólyalábasok három fajta gólyalábbal
Nagykanizsai Gólyalábasok már harmadik alkalommal vendégei a Művészetek Völgyének, sokaknak szerezve örömet a gólyalábazással. Három fajta gólyalábat használó produkciókban bemutatják a falábon járás tudományát, majd mindenkinek meg is tanítják. Felnőttet és gyermeket, csoportokat is várnak bemutatóval színesített "tréningjeikre".
Július 30. (Hétfő)
12.00 -
EGYÉB
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
FŐZÉS
Déli Fözőverseny Szárnyasokból
Július 30. (Hétfő)
13.00 - 15.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - KASTÉLY ÉS UDVARA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Bóbita, bóbita épít - ÖrökségVölgy
KÖH - Örökségvédelmi civil szervezetek
Kő-papír-olló, kavicsfestés, 'filcvárkészítés', memóriajáték. A kézműves foglalkozásokat Csépányi Andrea, Bögi Enikő, Sepsi Eszter és Széplaki Nóri vezeti.
Július 30. (Hétfő)
14:00 - 18:00
ZENE
Kapolcs - BÁRKAKERT
???
MediaWave Zenei Tábor
Új Utak-New Lines - Nemzetközi Zenei Műhely
Öt ország (cseh-lengyel-magyar-osztrák-szlovák) fiatal zenészei találkoznak Ravazdon és Pulán, hogy elismert zenészek vezetésével, a Völgyvendégek szeme láttára próbáljanak napközben, este pedig alkalmi koncerteken, jam-sessionökön közös zenéléssel mutassák meg, hogy a zenében már akár hatékonyan és sikerrel működhetne az Unió. A zárókoncert ráadásaként (július 31.) bemutatkozik Grencsó István, a magyar zene, jazz különleges kísérletező figurájának új formációja. Az AMA zenekar post-new-urbán beat stílusa sok izgalmat rejt magában. A koncert egyben világpremier. -
A műhelyben négy különböző zenei irányultságú műhely fog prosperálni. A műhelyek között az átjárhatóság biztosított. -
JAZZ - UNDERGROUND ZENEI MŰHELY (vezető: Grencsó István /HUN/);
ELEKTRONIKUS ZENEI MŰHELY (vezető: Dj Eargazm /AUT/);
BLUES-ROCK MŰHELY (vezető: René Lacko /SK/);
ETHNO-ROCK MÜHELY (vezető: Robert Jaworski /POL/), Jarda Svoboda /CZE/);
(További információ: www.mediawave.hu);
A tábor tanárait a Visegrádi Alap támogatja.
Július 30. (Hétfő)
15.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
SZÍNHÁZ
Lúdas Matyi (45') - KolibriVölgy
Kereplő Színház
Fazekas Mihály legismertebb művének átdolgozását tekinthetik meg kicsik és nagyok. A 45 perces előadás a bábszínház és a vásári komédiák varázsát egyesíti. Játsszák: Török Ágnes és Szívós Károly
Július 30. (Hétfő)
15.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Ami a talpunk alatt van, Taliándörögd környezetének geológiája
Bodorkós Zsolt
Július 30. (Hétfő)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - ÓVODAKERT
BÁBJÁTÉK
Barbro Lindgren: Kukacmatyi (60 perc) - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Ha Kovász Emil rálép magányos esti sétáján egy kukacra, abból csak baj lehet. Főleg, ha a kukac ebből az alkalomból meg is szólítja. Az meg már végképp talányos helyzet, ha a kukacot hazaviszi, ruhát ad rá, névvel ruházza fel, sőt, zongorázni is megtanítja. Rendezte: Novák János Játssza: Bán János
Július 30. (Hétfő)
16.30 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
JAZZ
Brass int he Five - LeaderVölgy
Jazz koncert a "javából".
Július 30. (Hétfő)
17.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FELSŐ ISKOLA
LÁTVÁNY
Daróczi Csaba diaporámái - Zöldvölgy
Július 30. (Hétfő)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - TELEHÁZ
???
Ütőhangszeres hangverseny - ÜtősVölgy
A 2006. évi országos szakközépiskolai ütőhangszeres verseny díjazottjainak és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ütőtanszakának koncertje.
Július 30. (Hétfő)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
???
Dobok hangja
Afro Sound Világzenei Hangszerbolt - Néprajzi Múzeum
Közös dobolás az Afro Sound Világzenei Hangszerbolt közreműködésével.
Július 30. (Hétfő)
17.30 - 19.00
IRODALOM
Kapolcs - BÁRKAKERT
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Jelenkor-beszélgetések (EKF) - Nem Mindennapi Irodalom
Európa Kulturális Főváros
EKF: Európai Kulturális Főváros. Pécs. A Bárka Színház és Pécs hosszú távúra tervezett szövetsége most a Jelenkort hozza Pulára. A Nem Mindennapi Irodalom házigazdája tehát az idén az egyik legfontosabb magyar folyóirat, a Jelenkor.
Műsorfüzet kiegészítése
Július 30. (Hétfő)
18.30 - 20.00
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KIS EPERFA PINCEHÁT
???
Láthatatlan Színház: Lázár feltámadása - Evangéliumi Műhely
Keleteurópa Misszió
Mindent a... semmit a szemnek.
Július 30. (Hétfő)
18.45 -
ZENE
Kapolcs - ÓVODAKERT
JAZZ
Jazzlesz - Szolnok Színpad
Repertoárjukon a '30-as, '40-es évek swing slágerei, latin jazz standardok szerepelnek. Tagok: Krajczár József (zongora), Ugró Béla (dob), Urbán Imre (bass)
Július 30. (Hétfő)
19.00 -
IRODALOM
Kapolcs - BÁRKAKERT
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KÖNYVBEMUTATÓ
Cseh Tamás (beszélgetőkönyv)
Cseh Tamás - Bérczes László
Talán. Talán nyáron már megjelenik Bérczes László könyve Cseh Tamásról (Palatinus Kiadó), talán néhány dal erejéig előkerül a gitár is. Talán.
...Nem nyúlok a gitárhoz. Még a kezem ügyéből is eltettem. Behangoltam, és felraktam a szekrény tetejére. Így legalább nem látom naponta. Ezzel a dologgal én nem szórakoztam. Hát most se akarok csak szórakozásból pengetgetni. Nem bolondíthatom azt a gitárt se, még azt hinné, csatába indulunk. Nem indulunk. De ha meggyógyulok, kezembe veszem a gitárt, és énekelni fogok... (részlet a könyvből)
Július 30. (Hétfő)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
NÉPZENE
Zagyva Banda - CimbiVölgy
Fiatal, de kiemelkedő tehetségű zenészekből álló, magyar népzenét játszó zenekar, amelynek tagjai egyben a Folkológia oktatói is. Kitűnő népzenei koncertre számíthatunk.
Július 30. (Hétfő)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
NÉPZENE
Kőris Zenekar
Néprajzi Múzeum
Koncert és táncház - magyar népzene.
Július 30. (Hétfő)
19.30 -
ZENE
Kapolcs - TELEHÁZ
???
Szalai Péter és Monori András koncertje - ÜtősVölgy
Indiai hangszerekkel, tabla, bansuri és szarangi.
Július 31. (Kedd)
08.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Osztályfőnöki óra Szőke Andrással
Szőke András és barátai
1770-as évek a Völgyben.
Július 31. (Kedd)
09.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
KÉZMŰVES FOGLAKOZÁS
Linómetszés - CimbiVölgy
Szolnoki Metszőkör
Július 31. (Kedd)
10.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - MALOMSZIGET
SZÍNHÁZ
Békés Pál: Spárga-tengeralattjáró (60') - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Mit keresnek a verebek a víz alatt spárga-tengeralattjárón? VII. Moszat királyt, a zöldalgák urát, hogy elfogják őt, és megszabadítsák a vízi világot a moszat-rémuralomtól... | Rendezte: Szívós Károly; Játsszák: Török Ágnes, Szívós Károly, Nyeső Mari
Július 31. (Kedd)
10.00 - 17.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
JÁTSZÓHÁZ
Egész napos Crayola-Brio játszóház - KolibriVölgy
Július 31. (Kedd)
10.00 - 16.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FELSŐ ISKOLA
JÁTÉK
Klíma totó - ZöldVölgy
MTVSZ
Karbon-kalkulátor (élelmiszer kilométerek), fejlesztéspolitika az MTVSZ standján.
Július 31. (Kedd)
10.00 - 11.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - BÁRKAKERT
SZÍNHÁZ
Színház születik Varga Anikóval
A tíznapos programról Varga Anikó (Színház születik) és az Apró Színház gondoskodik (Csík Andrea, Drávai Zója, Kulánda Nikolett és Tarján Veronika).
Immár hagyomány, hogy a Bárka színésznője, Varga Anikó meseelőadást rendez a július 28-án reggel 10.00 órakor jelentkező (és az utolsó napig, a bemutató napjáig kitartó!) gyerekekkel. Jelentkezni lehet színésznek, tervezőnek, súgónak, bárminek, amire egy színházi előadás során szükség lehet. A mindennapos próbák után augusztus 5-én délelőtt résztvevők, szülők, nézők örömére jön a premier és remélhetőleg a siker - de ami ennél talán fontosabb: az életreszóló élmény arról az izgalomról-munkáról-csodáról, hogyan születik a színház. Az idén Alexandra-mesékből választanak a gyerekszínházasok (Kálnay Adél: Szívárványország, Kálnay Adél: Tündérhajszál, Bartos Erika: Hanna utazásai, Bartos Erika: Csodasakk).
Július 31. (Kedd)
10.00 -
KIRÁNDULÁS
Kapolcs - SZENT FLÓRIÁN KÁPOLNA
ÖRÖKSÉGVÖLGY-TÚRA
Tűzre-vízre vigyázzatok! (Falutekergők - Műemléki séták) - ÖrökségVölgy
Balázsik Tamás művészettörténész - KÖH
"Minthogy minden jó rendtartásnak feje és fundamentuma az isteni félelem és tisztesség..." ehhez tarják magukat évszázadok óta a pulaiak, akik büszkék sváb hagyományaikra, régészeti lelőhelyeikre, templomukra és présház- pincéikre. | Útvonal: Szent Flórián-kápolna - Esterházy-vadászkastély - Kis utca 43. - Római katolikus templom - Régi Iskola - Fő utca (- igény esetén a tálodi kolostorrom) | Sétavezető: | Szervező: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal | Közelebb az éghez - A falutekergők során a falvak templomait is érintjük. Vállalkozó kedvű és bátor túrázóink megmászhatják a templomtornyokat, ahol a XVIIIXX. századi, delet jelző kis- és nagyharangokat is megnézhetik. | Értékleltár játék - A séták utolsó állomásain ÉRTÉKLELTÁR játékkal, borral és pogácsával várjuk a játékos kedvű, megfáradt vendégeinket, valamint kötetlen beszélgetés keretén belül egy, a falu múltját, történetét jól ismerő falubelivel is anekdotázhatnak. (A játékot hivatalunk szakemberei - Jakucs Gábor, Papp Tímea - vezetik.) | Falutekergők egyedül (örökségtotó játék) - Akiknek korai a délelőtti falutekergés, vagy egyedül szeretnék körbejárni a falvakat és megismerni a műemlékeket és az ott található épített örökséget, azok a házakon elhelyezett útvonalakkal jelölt térképeken önállóan is végigjárhatják az útvonalainkat.
Ha már közelebbről is megismerték az emlékeket, majd ezt követően ellátogatnak központunkba, egy örökségtotót kitöltésével, kétszemélyes hétvégét nyerhetnek Hivatalunk egyik vendégházában.
A totót minden hozzánk betérő (Kapolcs, Kastély)kitöltheti és megnyerheti fődíjunkat!
Július 31. (Kedd)
10.00 - 20.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Aura fotózás
Varga János
Július 31. (Kedd)
10.00 - 20.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÚJ ISKOLA (Kiss János u. 16.)
HANGOS KÖNYV
HANGOMKÖNYV
Parlando, Kossuth-Mojzer, Hangoskönyv Kft. , www.hangoskonyvek.hu
A legjelentősebb magyar hangoskönyvkiadók és a www.hangoskonyv.hu webáruház ministúdiójában ki-ki felolvashatja kedvenc versét, novelláját, műrészletét, vagy saját alkotását, amit azonnal - hangoskönyv formájában, CD-n - el is vihet magával. Tehát, egy régi szlogennel szólva: "Saját hangoskönyve, vigye haza!" Ugyanitt a programot szervező kiadók teljes kínálatából válaszott bármely hangoskönyvbe bele lehet hallgatni, kipróbálandó a füllel olvasás élményét. Valamint - nem utolsósorban - a kiadványok megvásárolhatók a helyszínen. A Parlando Hangoskönyvkiadó, a Kossuth-Mojzer Kiadó, a Hangoskönyv Kft. és a www.hangoskonyvek.hu webáruház programja.
Július 31. (Kedd)
10.00 - 17.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - ÓVODAKERT
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Kézműves Műhely - KolibriVölgy
Vidám, zenés foglalkozások gyerekeknek. Gyere alkoss velünk!
Július 31. (Kedd)
10.30 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
JÁTSZÓHÁZ
Ki vár a várban? - KolibriVölgy
Építsünk várat minitéglával!
Július 31. (Kedd)
10:00 - 20:00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TEMPLOM UTCA
JÁTÉK
Guixot-játékvarázslat
Guixot Mester
Aki a Mediawave Fesztivál idején megállt egy pillanatra Győr főterén, az napokig nem szabadult. Ócska csövekből, kerekekből, golyóbisokból, a jóég tudja, mikből, Guixot Mester kiókumulálta játékait, mi pedig addig könyörögtünk neki, hogy megígérte, Pulán is ott lesz. S ha ígéretét tartja a katalán varázsló, akkor a Völgyvendégek megállnak majd egy pillanatra a Templom-utcában, és egy hétig pulai lakosok lesznek, tán még a többi programról is megfeledkeznek. (www.guixotde8.com)
Július 31. (Kedd)
11.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Kerttervezés parasztosan
Lepar Karmen
Kerttervezés parasztosan. Kerttervezés - növénypárosítások.
Július 31. (Kedd)
11.00 - 17.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
JÁTSZÓHÁZ
Köröcske - Fiatalok a Gyermekekért! - ZöldVölgy
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) ifjúsági csapata, a Köröcske egész napos gyermekfoglalkoztatást és egyben felügyeletet is kínál olyan helybéli és a fesztivált meglátogató családoknak, akik elfoglaltságuk vagy egyéb okok miatt ilyen lehetőséget keresnek. A színes programok a résztvevő gyermekek létszámától és az időtől függően rugalmasan változhatnak. Ízelítő a kínálatból: "Fedezzünk fel fűt-fát" címmel kirándulások a közelben, különböző népi játékok megelevenítése, daltanulás, kézműves foglakozások, öko-lábnyom számítás.
Július 31. (Kedd)
11.00 - 19.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
MÁS-VILÁG Zöldudvar - ZöldVölgy
Résztvevő szervezetek: Fair Világ Szövetség, Köröcske-Magyar Környezeti Nevelési Egyesület ificsapata, Recycle Mission Hungary, Retextil Alapítvány, Tudatos Vásárlók Egyesülete, Védegylet, Via Viridis Egyesület, Zöld Fiatalok, Zöld Pont Alapítvány | Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) stand: Az egyesület standján a környezettudatos vásárlás fortélyaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők kiadványok, beszélgetések, játékok (tili-toli, twister, kirakósok, memória, kvízjátékok) révén. | Zöld Fiatalok (ZöFi) stand: Autóirtó és egyéb kiadványok, könyvek, brosúrák, tanácsadás - kérdezz-felelek.
Július 31. (Kedd)
11.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - ÓVODAKERT
MESESZÍNHÁZ
Vándormesék, mesevándorok (5 éves kortól) - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Három kis mesénkben elvándorlunk Tükörországba, egy francia kisvárosba - ahol egy éneklő sárkány tartja rettegésben a város lakóit -, valamint megismerkedünk egy juhásszal, aki érti az állatok szavát.
Július 31. (Kedd)
11.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
???
A halimbai élő hagyomány - ZöldVölgy
Tóbel János
Beszélgetés Tóbel Jánossal a helyi gyógynövény kultúráról, Dr. Szalai Miklós gyógyfüves esperes hagyatéka alapján.
Július 31. (Kedd)
11.00 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
JÁTSZÓHÁZ
Hangszerkészítő műhely - Távoli népek gyermekjátékai: Görögország
Perger Katalin, Simon Ildikó - Néprajzi Múzeum
A foglalkozásokat vezetik: Perger Katalin és Simon Ildikó | Távoli népek gyermekjátékai - Páros vagy páratlan? (Görögország) Játékmester: Béres Attila
Július 31. (Kedd)
12.00 - 15.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Kézműves foglalkozás - ZöldVölgy
Via Viridis Egyesület
Pénztárca készítése kombi dobozból.
Július 31. (Kedd)
12.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
KÉPZŐMŰVÉSZET
Tárlatvezetés Szőke Andrással
Július 31. (Kedd)
13.30 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Afrikai kézműveskedés: gyöngy és kagylófűzés - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Mindig vágytál valami egzotikus ékszerre, kabbalára? Most elkészítheted magadnak saját afrikai karkötőd, mobilfityegőd stb. a tradicionális afrikai módszerekkel
Július 31. (Kedd)
14.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
???
Csak tiszta forrásból - ZöldVölgy
A Víz szerepe különböző kultúrákban. Gyógyító vizeink.
Műsorfüzet kiegészítése
Július 31. (Kedd)
15.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TORNATEREM (Petőfi u. 37., Kalapos-hídnál)
FOGLALKOZÁS
ALAPÍTVÁNY PROGRAM - Oktatás, vetélkedő, Egálnet honlapvarázsló
Telekom Digitális Híd
Oktatás, vetélkedő, Egálnet honlapvarázsló ismertetése nonprofit szervezetek részére | Ingyenes NetCafé és internet oktatás mindenkinek! - A kötött programok mellett természetesen a fennmaradó gépeken szabad internet használatra lesz lehetőség minden nap. | Az érdeklődők számára minden nap az internetezéssel kapcsolatos műszaki, technikai kérdések megválaszolásával is rendelkezésre állunk.
Július 31. (Kedd)
15.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Mítosz és valóság. A drágakövek tulajdonságai és hatásai 1.
Horváth István
Július 31. (Kedd)
16.00 -
ZENE
Kapolcs - KLASTROM
RÉGIZENE
A Codex együttes koncertje - Égtájak Fesztivál
Egy nap a régi zene jegyében
Az együttes műsorán a magyar régi zene darabjai szerepelnek a Vietoris-, az Aponyi- és a Kájoni-kódexből, Magyar Táncok a sepsiszentgyörgyi Martonffy István-kéziratokból. Közreműködik: Kovács László - hegedű, Sinka Éva - hegedű, Adorján Csaba - brácsa, Lázár Zsombor - cselló, Szőgyör Árpád - bőgő, Málnási Éva - fuvola, Filip Ignác - fuvola
Július 31. (Kedd)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - ÓVODAKERT
MESESZÍNHÁZ
A Nap, a Hold és a Csillag elrablása - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Közös játékra hívjuk mindazokat, akik szeretik a vásári-népi játékokat, és akár szereplőként is szívesen alakítják történetünket. Megismerkedünk Mihállyal, a szegény öregemberrel, Kasparekkel, a nagyszájú kincsőrzővel, és a pénzéhes Pulcinellával... | Játsszák: Alexics Rita, Kováts Orsolya, Krausz Gábor
Műsorfüzet kiegészítése
Július 31. (Kedd)
17.00 -
EGYÉB
Kapolcs - EVANGELIKUS TEMPLOM
ISTENTISZTELET
Egy életem van?: Életben maradtak - Evangéliumi Műhely
Szuhánszky Gábor metodista lelkész (Budakeszi)
Istentisztelet témája: Az élet tétje.
Július 31. (Kedd)
17.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
Benda Judit: Zsömlesütve és az ökokonyha fortélyai - ZöldVölgy
Zöld Pont Alapítvány
Július 31. (Kedd)
17.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - KLASTROM
MESESZÍNHÁZ
Gágyor Péter: Mátyás király bolondjai - Égtájak Fesztivál
Dunaszerdahelyi Szevasz Színház
Szereplők: Tóth Rita, Bodonyi András, Kiss Szilvia, Gál Tamás; Rendező: GÁGYOR PÉTER | E mesejáték alapjául Mátyás király legendájából négy történetet választott ki az író, Gágyor Péter. Meghalt Mátyás, oda az igazság!, hangzik az első mondat. A bolondok már senkinek sem kellenek, mint napjainkban a színház. Bánatában mit csinál a komédiás? Játszik! -
A társulat 2002-ben Rév Színházként indult, majd SZEVASZ (SZErdahelyi VÁrosi Színház) néven önállósodott és vált Szlovákia harmadik hivatásos színházává.
Július 31. (Kedd)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - TELEHÁZ
???
Ütőhangszeres hangverseny - ÜtősVölgy
A 2007. évi debreceni főiskolai ütőhangszeres verseny díjazottjainak koncertje.
Július 31. (Kedd)
17.30 - 19.00
IRODALOM
Kapolcs - BÁRKAKERT
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Jelenkor-beszélgetések (EKF) - Nem Mindennapi Irodalom
Európa Kulturális Főváros
EKF: Európai Kulturális Főváros. Pécs. A Bárka Színház és Pécs hosszú távúra tervezett szövetsége most a Jelenkort hozza Pulára. A Nem Mindennapi Irodalom házigazdája tehát az idén az egyik legfontosabb magyar folyóirat, a Jelenkor.
Július 31. (Kedd)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPZENE
Berkó Zenekar - LeaderVölgy
A pesti táncházi élet talán leggyakoribb részvevői, mindenütt megjelennek, ahol egy jót lehet, kell zenélni.
Július 31. (Kedd)
18.00 -
EGYÉB
Kapolcs - ÓVODAKERT
VENDÉGLÁTÁS
Bográcsborítás cipóba - Szolnok Színpad
Véndiák Tanétterem
A Véndiák várja vendégeit a völgyben! A tavalyi év sikerein felbuzdulva a szolnoki Véndiák Tanétterem idén is szeretné az Alföld jellegzetes ízeit a Völgybe csempészni. Minden nap 18 órától az előző év sokak által várt programja, a BOGRÁCSBORÍTÁS CIPÓBA lesz szemnek, szájnak és pénztárcának elérhető módon, a taliándörögdi óvoda udvarban. A kukoricadarából készült puliszka és görhe, valamint a kása mellett megtalálható lesz az étlapon az egészben sült pulykacomb és csülök, a slambuc és a mézes mustáros csirkemell. Naponta változó menüket is kínálunk. A laposabb pénztárcával rendelkezőknek a Félpénzes és a Diák menünket ajánljuk. Természetesen gondoltunk a húsmentes étrendet kedvelőkre: grillezett zöldségek, zöldséges tészták, rántott sajt stb. És a lényeg: A MEGLEPETÉS! Természetesen a "desszert" (egyúttal lehet az előétel, ill. vegetáriánus főétel): Káposztás, sárgarépás, brokkolis, rumos és/vagy meggyes, mákos, túrós, epres, szedres, almás, diós... stb. Emellett még kapható lesz a SÖRRÉTES, egyszerűen sörétes, és a BORRÉTES. A VÖLGY-RÉTES mindenki kedvence lesz, ez biztos! Hogyan készül, miből áll, milyen az íze? Na igen. Ha már másért nem is, de ezért mindenképp megéri lejönni a 19. Művészetek Völgye fesztiválra és Taliándörögdön az óvoda udvarban felállított VÉNDIÁK Sátorban mindezeket megkóstolni. Mi mindenkit szeretettel várunk!
A Véndiák Étterem személyzete és a Szolnoki Főiskola hallgatói és Ínyenc Klubja!
Műsorváltozás (új fellépő)
Július 31. (Kedd)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó: bemutatkozik a Dokk
Koncert: És az interkarate
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal. | Beszélgetés az alkotókkal - A Dokk talán a legöregebb irodalmi fórum. Alapítója, Jónás Tamás a Ködlámpa estjeit az első alkalomtól figyelemmel kíséri, Ijjas Tamás és Tolvaj Zoltán pedig nemcsak meghívott szerzőként, de moderátorként is közreműködtek nálunk. Vendégünk volt Székely Szabolcs, Bajtai András, estjeinket látogatja Lackfi János, Simon Márton (http://dok.hu)
Július 31. (Kedd)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - KLASTROM
RÉGIZENE / TÁNCJÁTÉK
Vetélytársak (reneszánsz táncjáték) - Égtájak Fesztivál
Kolozsvári Passamezzo Historikus Együttes - Egy nap a régi zene jegyében
A táncjáték a nemesek és parasztok közti versengést jeleníti meg. A folytonos ellentétezésre épülő alaphelyzet titkos szerelmi szállal is kiegészül, mely - természetesen - egy parasztlegény és egy úri kisasszony között szövődik. Művészeti vezető: Szabó Mária, koreográfus: Fülöp Csilla
Július 31. (Kedd)
19.30 -
ZENE
Kapolcs - FALUHÁZ
VILÁGZENE
Afrikai zenei est - AfrikaVölgy
Menedék Egyesület - Hello Afrika Egyesület
Afrikai menekültek előadása a Menedék Egyesület szervezésében: Afrikai zenei est: afrikai származású magyarországi menekültek megmutatják, hogy ők hogyan zenélnek otthon.
Július 31. (Kedd)
20.00 -
ZENE
Kapolcs - ÓVODAKERT
JAZZ
Jazzlesz - Szolnok Színpad
Repertoárjukon a '30-as, '40-es évek swing slágerei, latin jazz standardok szerepelnek. Tagok: Krajczár József (zongora), Ugró Béla (dob), Urbán Imre (bass)
Műsorfüzet kiegészítése
Július 31. (Kedd)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - EVANGELIKUS TEMPLOM
JAZZ / GOSPEL
Gospel koncert - Evangéliumi Műhely
BPA Gospel Team - Gyárfás István vezetésével
Július 31. (Kedd)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMPART VENDÉGLŐ
JAZZ
Special Providence - VölgyJazz
Markó Ádám - dob; Kertész Márton - gitár; Cséry Zoltán - zongora, billentyűs hangszerek;
Bata István - basszusgitár
Augusztus 1. (Szerda)
10.00 -
EGYÉB
Kapolcs - CSIGAHÁZ
FŐZÉS
A vidék ízei - Tóbel módra - LeaderVölgy
Póréhagymás, tejszínes gombaleves cipóban (Tóbel módra).
Augusztus 1. (Szerda)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - ÖNKORMÁNYZAT
KÉPZŐMŰVÉSZET
Kajári Gyula képzőművész
A művész sohasem szakadhat el témájától, mert benne él, terebélyesedik, majd kihűlő vigaszként benne adja át az utókornak szellemisége lenyomatát. Tudnia kell tehát, mit lehel a zárványba. Kajári portréival egy sajátos panteont a magyarság szellemi teljesítményének arcképcsarnokát. Jó, ha tudjuk: a saját gyökereinkhez vezető mai sötét utak mellett ezek a portrék az értelem vezérlő fényeivel világítanak. Fekete-fehérbe álmodójuk kezéből ugyan kihullt a kréta, de amíg dolgozott vele, összeszorított foggal, dacolva a világ véleményével, föláldozva ellenséget és barátot, sokszor önpusztító módon rajzolta üzeneteit nap-nap után, s rakta félre: a jövőnek. A jelenkori magyar művészettörténet-írás nem is nagyon ismer olyan alkotót, aki annyira tudatosan apellált volna az utókor véleményére, mint éppen Kajári. (Fecske András művészeti író)
Augusztus 1. (Szerda)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
INSTALLÁCIÓ
Horváth István bányamérnök ásványai
Azt szeretnénk, hogy a múltunk értékei, gyökereink segítsék értelmezni a jelent. Észrevetetni a minden mögött jelenlévő lelket. Párbeszédben a környezettel. Leginkább csendesen, egymással
Augusztus 1. (Szerda)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Nagyvázsony - KISISKOLA
NÉPI IPARMŰVÉSZET
Márkófolt Varrókör kiállítása
Augusztus 1. (Szerda)
11.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
A sziklakert születése: a tudás fája gyökeret ereszt a bölcsek kövén
Lepar Karmen
A sziklakert születése: a tudás fája gyökeret ereszt a bölcsek kövén. Sziklakert építése - sziklakerti évelő növények.
Augusztus 1. (Szerda)
11.00 - 19.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
Fair Trade - Méltányos Kereskedelem - ZöldVölgy
Kávézó és termékbemutató - A számunkra biztosított standon egy kiállításon mutatjuk be a méltányos kereskedelemben forgalmazott termékek választékát, valamint fair trade kávét, teát, kínálunk a vendégeknek saját poharaikba. A témával mélyebben érdeklődőket a méltányos kereskedelemhez, nemzetközi fejlesztéshez kapcsolódó játékok várják, melyek játszása során hasznos ismereteket szereznek a játszótársak szórakoztató formában (kakaó-, kávé-, rizs- és foci kvíz, focikirakó, fair trade társasjáték).
Augusztus 1. (Szerda)
11.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
KÉZMŰVES FOGLAKOZÁS
Egy hatalmas közös virágszőnyeg készítése - ZöldVölgy
Augusztus 1. (Szerda)
11.00 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
JÁTSZÓHÁZ
Hangszerkészítő műhely - Távoli népek gyermekjátékai: Alaszka
Perger Katalin, Simon Ildikó - Néprajzi Múzeum
A foglalkozásokat vezetik: Perger Katalin és Simon Ildikó | Távoli népek gyermekjátékai - Bálnavadászat (Alaszka) Játékmester: Béres Attila
Augusztus 1. (Szerda)
12.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Készítsünk együtt Gurgula manót! - KolibriVölgy
Augusztus 1. (Szerda)
12.00 - 14.00
ZENE
Kapolcs - ÓVODAKERT
VILÁGZENE
guruMenta Darbuka-Műhely - Szolnok Színpad - ÜtősVölgy
Műhelymester: gM Pápai Ferenc ütőhangszeres-zenész
4 napos tradicionális arab ütőhangszer oktatás-sorozat a végén közös fellépés lehetőségével. "A mesés kelet fűszer illatú táncritmusait három napon át dobjaink bőrébe bőszen ütögetjük, kitanulva így a fortélyokat! Negyednapra az ide betérő táncos leányt dobjaink ritmusával babonázzuk - mígnem táncra perdül örömünkre - így mulatunk!" | Oktatott ritmusok: malfouf, maqsoum | Műhelymester: gM Pápai Ferenc ütőhangszeres-zenész | Feltétlenül hozzál magaddal darbukát esetleg djembe-t vagy kerámiadobot.
Augusztus 1. (Szerda)
13.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TEMPLOM UTCA
PERFORMANCE / JÁTÉK
HáBéVurstli - 4 kerék, 3 gyerek, 2 szoba, 1 vurstli!
Szikszai Rémusz és Csapata
Manapság minden áru. Manapság minden "érték". Az is, ami haszontalan, az is, ami talmi. Idő nincs semmire, mert a "semmiért" kell éppen megharcolni a tócsányi mélyben egy galambszürkeállományúval. Mindennapi betevő falat vagy nem mindennapi irodalom? A kérdés adott, a válasz egyértelmű... Háború, legalábbis háborgás, az van, de hol a béke?... Pazaroljunk el hát egy kicsit abból a drága időből - legalább pár órára -, álljunk meg Tolsztojjal, s ha otthon már nem is, olvassunk együtt egy "ötkötetest", itt! Akár dédapáink, merüljünk alá az alantas szórakozásba: a vurstliba! Dobáljunk a céllövöldében kortárs költőkre, és ha ügyesek vagyunk, kapunk cserébe - plüssmaci helyett - verset, legyünk Júliák vagy Hamletek a színház-karaokén, nézzük meg az irodalom szent szörnyeit a PIMF sátorban, játsszunk bizalomjátékokat Valdemar Psylanderrel, hallgassunk erotikus verseket Horwinek és Galló műintézetében, vagy mondjuk, játsszunk Guixot bácsi elvarázsolt, pörgő-forgó szobrain. Fogjunk kezet Thomas Mannal, repüljünk Petőfivel vagy éppen Kosztolányival. Röhögjünk és szórakozzunk azon, ami van, ami megmaradt. Ki tudja, talán egy szép napon, még azt is megérjük, hogy a közértben 20 deka párizsihoz jár majd egy akciós vers is, fél kiló hidratált arckrémhez meg, tán egy egész kötet... És végre Béke lesz... S tán végre Béke lesz. Addig is HáBéVé!
Augusztus 1. (Szerda)
13.30 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Vizipók csodapók - rovarsztorik a rajzfilmsorozat részleteivel - ZöldVölgy
BINPI
Régi kedvenceinket hívja segítségül az előadó, hogy elmesélhessen néhány érdekességet a körülöttünk élő kicsiny élőlényekről. Lessünk bele a rovarok életébe, és barátkozzunk össze velük! Tóth Szabolcs (BINPI)
Augusztus 1. (Szerda)
13.30 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
KÉZMŰVES FOGLAKOZÁS
Afrikai kézműveskedés: gyöngy és fagyöngy - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Afrikai állatok gyöngyből és afrikai ékszerek fagyöngyből!
Augusztus 1. (Szerda)
14.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - ÓVODA
MESE
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Új Akropolisz KKE programja
Lázár Ervin meséiből fűzött mesecsokor: Maminti, a kicsi zöld tündér; Ló Szerafin legyőzi magát; Vacskamati születésnapja. | Az előadás előtt a gyerekekkel közösen papírvirágok hajtogatunk, utána pedig együtt elkészítjük az egyes szereplők maszkjait.
Augusztus 1. (Szerda)
14.00 -
IRODALOM
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KÖNYVBEMUTATÓ
Kincses Zoltán: A mélység bajnoka (történelmi regény)
A szerzővel Szőke András beszélget
Augusztus 1. (Szerda)
14.00 - 15.30
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - KLASTROM
TEST ÉS SZELLEM
Völgykimittud - 15 éves a Duna Televízió
Duna Televízió
moderátor: Banner Géza - Műsorvezetőink nem csak okosak, szépek, szeretnivalók, hanem remek előadók is. Persze ezt nem kell komolyan venni, de érdemes megnézni őket élőben. A "ki mit tud?" persze alkalmat ad a "völgylakók" szereplésére is. Készüljenek hát mesével, verssel, tánccal, illetve bármivel, ami megmutatható! A zsűri értékelni fogja! - Szereplők: Kalocsai Andrea,Varga, Edit, Farkas Bea, Asbóth József, Tóth Kriszta, Kalocsai Andrea, Knézy Jenő és a vállalkozó kedvű nagyérdemű!
Műsorfüzet kiegészítése
Augusztus 1. (Szerda)
15.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TORNATEREM (Petőfi u. 37., Kalapos-hídnál)
FOGLALKOZÁS
CSALÁDI PROGRAM - Oktatás és vetélkedő Családoknak
Telekom Digitális Híd
Ingyenes NetCafé és internet oktatás mindenkinek! - A kötött programok mellett természetesen a fennmaradó gépeken szabad internet használatra lesz lehetőség minden nap. | Az érdeklődők számára minden nap az internetezéssel kapcsolatos műszaki, technikai kérdések megválaszolásával is rendelkezésre állunk.
Augusztus 1. (Szerda)
15.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - MŰVELŐDÉSI HÁZ
MESESZÍNHÁZ
Az ördög három aranyhajszála (70 perc) - KolibriVölgy
Art'atlanok
Vándorlós, drámajátékos mese. Egy szegény, gyermekre vágyó házaspár jóslatot kap egy vajákos asszonytól, hogy születendő gyermekük a király lányát veszi majd feleségül. Ennek hírét veszi a király és megpróbálja megakadályozni a jóslat valóra válását , épp ezzel elősegítve annak beteljesedését. Pont , mint a görög sorstragédiákban.Ja, és közben mellesleg megjárjuk a poklot is. | Rendező: Gaál Ildikó Játsszák: Huzella Péter, Juhász Ilony, Lukács András.
Augusztus 1. (Szerda)
15.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Mítosz és valóság. A drágakövek tulajdonságai és hatásai 2.
Horváth István
Augusztus 1. (Szerda)
15.00 -
ZENE
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
NÉPZENE
Muzsikás koncert Berecz Andrással - MuzsikásVölgy
Muzsikás Együttes - Vendég: Berecz András
Van egy ember, aki járja az országot, a világot, felbukkan, ahol szép falusi éneklés hallható. Aki kíváncsi arra, hogy a magnójában és főleg a fejében elraktározott dallamok miért is kellettek a régieknek és miért is van a modern kor emberének is erre szüksége, aki tanul és tanul a legkisebb faluban és a távoli rokonnépeknél is. És aki ugyanolyan buzgalommal leste el sok-sok fortélyát az élő népmesemondásnak.: ő az, Berecz András. | Ezen a Muzsikás koncerten ő a közreműködő vendég, aki mesél, énekel nekünk, elvarázsol, egy kis időre felemel egy ismerős mesevilágba, ahonnan visszatérve egy kicsit másként látjuk a mi való világunkat. | A Muzsikással, Berecz Andrással együtt bejárjuk a Kárpát-medencét, Somogytól Szatmáron át, Füzesen és Kalotaszegen át Gyimesig.
Augusztus 1. (Szerda)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Bárcsak lennék vagány bárány! - KolibriVölgy
Bújjunk a könyv szereplőinek a bőrébe! Jelmezkészítés, arcfestés.
Augusztus 1. (Szerda)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - MALOMSZIGET
BÁBJÁTÉK
Szívós Károly: Kalandozások a Százholdas Pagonyban - KolibriVölgy
Griff Bábszínház
Róbert Gida és barátai - Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó az erdőben élt, saját kunyhójában. S ugyanebben az erdőben lakott a fontoskodó Nyuszi, a tudálékos Bagoly, a félénk Malacka, a sértődős Füles, Kanga, a kengurumama kicsinyével, Zsebibabával, no meg a vidám, ugrálós Tigris és persze mindnyájuk szeretett gazdája, Micimackó legjobb barátja: Róbert Gida. Ebben a mesebeli erdőben mindig történik valami... | Rendezte: Szívós Károly; Játsszák: Szívós Réka, Frick Nóra, Szolnok Ágnes, Domján Nikoletta, Báthory Gábor, Pardi Károly
Augusztus 1. (Szerda)
16.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - ÓVODA
SZITUÁCIÓS GYAKORLATOK
Férfi lélek, női szív
Új Akropolisz KKE programja
Előadás, szituációs gyakorlatokkal | Mit tudhatunk önmagunkról, hogy többet tudjuk a másikról? Gondolkodjunk egymás fejével, érezzünk egymás szívével? Női és férfi próbák régen és ma. Problémamegoldó féltekék.
Augusztus 1. (Szerda)
16.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - ÓVODAKERT
BÁBJÁTÉK
Az élet és a halál vize (50 perc) - KolibriVölgy
Árgyélus Színház (Szlovákia)
Bábos meseelőadás. Ez a palóc népmese Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról szól, valamint arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. | Előadja: Écsi Gyöngyi, hangszeren közreműködik: Kováts Marcell
Augusztus 1. (Szerda)
16.00 -
ZENE
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Rutinműtét - CimbiVölgy
A 4 éves, nagyvázsonyi zenekar kezdetben háromtagú felállásban kereste útját, főleg a rockzene határain belül. Azóta héttagúvá bővült a formáció, melyben a fúvósok egyre több szerephez jutnak. Stílusuk vegyes, mivel az 50-es évek rockabilly muzsikáját ugyanolyan jókedvvel játszák, mint a bluest,a funkyt, és a modern rockzenét. Számukra ez Rutinműtét...
Augusztus 1. (Szerda)
16.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
???
Orvosságod legyen Gyógy-Szered! - ZöldVölgy
Takács Ferenc
Takács Feri bácsitól megtudhatjuk, hogyan készíthetünk mi magunk növényekből tinkturát, balzsamot és egyéb szereket.
Augusztus 1. (Szerda)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
RÉGIZENE
Barokk koncert
Zádori Mária, Soltész István, Dobozy Borbála
Közreműködnek: Zádori Mária - ének, Soltész István - hegedű, Dobozy Borbála - csembaló | Műsor:
G.F.Händel: Két német ária; G.Ph.Telemann: C-dúr szonáta op.13; J.S.Bach: Egyházi énekek a Schemelli Énekeskönyvből; G.F.Händel: F-dúr szonáta op.1 no.12; G.Ph.Telemann: Packe dich, gelähmte Drache - kantáta | A hazai régizenei irányzat három kiváló képviselője a mai koncerten a német nagybarokk meghatározó mestereinek műveiből játszik.
Augusztus 1. (Szerda)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Eichinger Quartett
Augusztus 1. (Szerda)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - TELEHÁZ
???
Ütőhangszeres hangverseny - ÜtősVölgy
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszeres hallgatóinak hangversenye.
Augusztus 1. (Szerda)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
VILÁGZENE
Darbuka - Néprajzi Múzeum
Keönch Farkas László
Bevezetés a Darbuka-arab dob ritmusok világába Keönch Farkas László vezetésével.
Augusztus 1. (Szerda)
17.00 -
FILM
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Sivatagi show - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Sivatagi show (r.:J. Uys, 1974): Ez a rendhagyó természetfilm felnőtt és gyermek számára is élvezhető, különlegesen mulattató módon avat be minket az afrikai élővilág titkaiba. (90')
Augusztus 1. (Szerda)
17.30 - 19.00
IRODALOM
Pula - BÁRKAKERT
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Jelenkor-beszélgetések (EKF) - Nem Mindennapi Irodalom
Európa Kulturális Főváros
EKF: Európai Kulturális Főváros. Pécs. A Bárka Színház és Pécs hosszú távúra tervezett szövetsége most a Jelenkort hozza Pulára. A Nem Mindennapi Irodalom házigazdája tehát az idén az egyik legfontosabb magyar folyóirat, a Jelenkor.
Augusztus 1. (Szerda)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
MEGZENÉSÍTETT VERSEK
Jeszenyin est - LeaderVölgy
Joós Tamás, Pertzel Géza, Prikazovics Ferenc, Török Vera
Joós Tamás (ének, gitár), Pertzel Géza (harmonika), Prikazovics Ferenc (vers),
Török Vera (vers)
Augusztus 1. (Szerda)
18.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - ÓVODA
SZÍNPADI JÁTÉK
Két világ határán
Új Akropolisz KKE programja
Színpadi játék, élőzenével - válogatás Weöres Sándor verseiből
Augusztus 1. (Szerda)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
JAZZ
Antal Zsuzsanna & Fisher's Company - CimbiVölgy
A zenekar Charles Fisher zeneszerzőről kapta a nevét, akinek Pohártörők című darabját 2008-ban mutatják majd be a hazai színpadok. Előadásukban a latin zene, a swing, jazz, filmzene, gospel, más kategóriák egyaránt szerepelnek. Saját szerzeményeket is előadnak. A gitár, elektromos zongora, dob mellett hegedű, brácsa, cselló, bőgő, fuvola, trombita és egy 15 fős kórus is megszólal.
Augusztus 1. (Szerda)
18.00 -
EGYÉB
Kapolcs - ÓVODAKERT
VENDÉGLÁTÁS
Bográcsborítás cipóba - Szolnok Színpad
Véndiák Tanétterem
A Véndiák várja vendégeit a völgyben! A tavalyi év sikerein felbuzdulva a szolnoki Véndiák Tanétterem idén is szeretné az Alföld jellegzetes ízeit a Völgybe csempészni. Minden nap 18 órától az előző év sokak által várt programja, a BOGRÁCSBORÍTÁS CIPÓBA lesz szemnek, szájnak és pénztárcának elérhető módon, a taliándörögdi óvoda udvarban. A kukoricadarából készült puliszka és görhe, valamint a kása mellett megtalálható lesz az étlapon az egészben sült pulykacomb és csülök, a slambuc és a mézes mustáros csirkemell. Naponta változó menüket is kínálunk. A laposabb pénztárcával rendelkezőknek a Félpénzes és a Diák menünket ajánljuk. Természetesen gondoltunk a húsmentes étrendet kedvelőkre: grillezett zöldségek, zöldséges tészták, rántott sajt stb. És a lényeg: A MEGLEPETÉS! Természetesen a "desszert" (egyúttal lehet az előétel, ill. vegetáriánus főétel): Káposztás, sárgarépás, brokkolis, rumos és/vagy meggyes, mákos, túrós, epres, szedres, almás, diós... stb. Emellett még kapható lesz a SÖRRÉTES, egyszerűen sörétes, és a BORRÉTES. A VÖLGY-RÉTES mindenki kedvence lesz, ez biztos! Hogyan készül, miből áll, milyen az íze? Na igen. Ha már másért nem is, de ezért mindenképp megéri lejönni a 19. Művészetek Völgye fesztiválra és Taliándörögdön az óvoda udvarban felállított VÉNDIÁK Sátorban mindezeket megkóstolni. Mi mindenkit szeretettel várunk!
A Véndiák Étterem személyzete és a Szolnoki Főiskola hallgatói és Ínyenc Klubja!
Augusztus 1. (Szerda)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal
A Ködlámpa Irodalmi Kávézó a harmadik évadot kezdte a 2006 szeptemberében. Természetesen kell ehhez a gyakori találkozás - a rendszeres hétfő esti felolvasásokkal a leggyakrabb irodalmi rendezvénnyé váltunk - és a meghitt, családias hangulat a Kópia Kávézóban. Míg a nyomtatott formában megjelenő folyóiratok anyagi lehetőségei és olvasótábora csökkennek, egyre nagyobb hangsúly kerül az internetes megjelenésre. Egymás után jönnek létre irodalmi portálok, illetve kezdenek együtt alkotni a világhálón különböző irodalmi csoportok. Ezek előnye a rövid átfutás, a könnyű hozzáférés, a frissítés lehetősége, hátránya pedig a személytelenség.
A Ködlámpa a személyes ismeretségek, baráti kapcsolatok által egyrészt online körök offline metszete, másrészt büszkén hirdethetjük azt is, hogy a hétfő esti találkozások során nem egy (egyelőre offline) irodalmi alkotókör született meg.
Augusztus 1. (Szerda)
18.30 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Természetfotózásról - ZöldVölgy
BINPI
A fotózás régi szenvedélyem: tíz éves koromban már az erdőt-mezőt jártam, igyekeztem tartani a lépést édesapámmal, s a nyakamban egy kis Beirette fényképezőgép lógott. A természetfotózás tapasztalatairól szóló előadás után egy kis terepi fényképezésre invitálom az érdeklődőket. Saját gép jól jöhet. Vers József (BINPI))
Műsorváltozás (új időpont)
Augusztus 1. (Szerda)
18.45 -
ZENE
Kapolcs - ÓVODAKERT
JAZZ
Bartók Béla Zeneiskola Big-Band-je - Szolnok Színpad
Repertoárjukon swing, latin, jazz-rock és funky dallamok szerepelnek.
Augusztus 1. (Szerda)
19.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - FALUHÁZ
DIÁKSZÍNHÁZ
Iglic és Szorongás-Orfeum
PBG-KIMI, Budapest
Caryl Churchill: Iglic - PBG-KIMI, Budapest; Kortárs angol dráma egy Magyarországon alig játszott drámaírónőtől. Iglic tündér, szellem, árny, kísértet, lélek, aki kapcsolatot keres földi lényekkel, alakot vált és "vetemedik", hogy megkapaszkodjon a fenti világban. Josie és Lilly huszonéves lányok, barátnők, akik csak boldogulni szeretnének, megkapaszkodni ők is, Igliccel vagy nélküle, akárhogy...; Peer Krisztián: Szorongás Orfeum - PBG-KIMI, Budapest;
Zenés neurózis egy végtelennek tűnő órában. Kortárs magyar dráma hétköznapi élethelyzetekből zenés-színházi formában. Mutatvánnyá emelt
stilizált "hiperrealista" etűdök meg néhány dal, némi táncszerűség. - Perényi Balázs rendezései. A legjobb diákszínjátszók az idén, a pécsi országos döntőt nyerték!
Augusztus 1. (Szerda)
19.40 - 18.00
KIRÁNDULÁS
Kapolcs - FALUHÁZ
ZÖLDTÚRÁK
Természetfotós séta
Zöldek - BINPI - Vers József (30/491-0073)
A természetfotózás tapasztalatairól szóló előadás után (augusztus 1. 18.30-19.30) rövid terepi fényképezésre invitálom az érdeklődőket. Saját gép jól jöhet.
Augusztus 1. (Szerda)
20.00 - 21.30
ZENE
Kapolcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Palya Bea Quintet
Hangvető + Limelight fényfestészet
A gyönyörű, természetes hangú énekesnő a fiatal népzenész generáció színes fantáziával megáldott alkotója, tapasztalatait itthon és külföldön egyaránt gyarapítja. Csapatába olyan zenészeket hívott meg, akikkel már régóta együtt dolgozik. Velük, és Gryllus Samu zeneszerzővel készítette el a Weöres Sándor verseire írt Psyché-lemezt, jelenleg pedig az új lemez anyagán dolgozik, amely Franciaországban jelenik meg. A koncerteken mindkét album dalai szerepelnek, valamint hallható néhány dallam a Tony Gatlif Transylvania című filmjéhez készített lemezről is. | "A népzene nekem egyszerre tradíció és szabadság, e kettősség minden ihlető izzásával. Ez vezetett el a magyar dalok után a cigány, bolgár és más zenékhez, saját dalok írásához, merész hangzásokhoz és egy merész személyességhez is. Kiválóan képzett, robbanékony zenésztársaim vannak mindehhez, akikkel egymást hallgatva játszunk, olykor játékosan hallgatunk." Palya Bea | Lukács Miklós - cimbalom, Szokolay Dongó Balázs - szaxofon, duda, furulyák, kaval, Novák Csaba - nagybőgő, szájbőgő, Dés András-ütőhangszerek
Augusztus 1. (Szerda)
20.00 -
ZENE
Kapolcs - ÓVODAKERT
VILÁGZENE
guruMenta anonim világzene-jam - Szolnok Színpad - ÜtősVölgy
Műhelymester: gM Pápai Ferenc ütőhangszeres-zenész
Hozd magaddal autentikus instrumentális hangszered és legyél részese a közös örömzenélésnek..., azaz tűzgyújtás dobszó és hegedű és furulya, fulyara, gitár, harsona, bőgő, citera doromb, didgeridoo, oud, welcome!! amit kihagytam azt is hozd!!! üdvözlettel gm
Augusztus 1. (Szerda)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - SPORTPÁLYA (PECSA Rockszínpad)
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Dust
Augusztus 1. (Szerda)
22.00 -
ZENE
Kapolcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Tündérground (Erdély)
Hangvető + Limelight fényfestészet
Óriási mérföldkőnek a Brassóban megszervezett nemzetközi underground megmozdulás számított. Itt bolondította első alkalommal népi motívumokkal az amúgy art-rock, chill-out, trance, drum 'n base, techno, pop, reggae, funky jungle, psichedelic, metal elemekből táplálkozó zenét a hegedűs, és itt talált gitárosára a zenekar, aki a következő koncerten már flamenco stílusával gazdagította a Tündérground zenei palettáját. | Bene Zoltán - billentyű, Boldizsár Szabolcs - fuvola, szaxofon, billentyű, Gáspár Álmos - gitár, kaval, Hompoth Arthur - dobok, Kelemen István - hegedű, doromb , Szabó Lóránt - ütőhangszerek, Szakál Attila - basszusgitár
Augusztus 1. (Szerda)
23.00 -
ZENE
Kapolcs - BÁRKAKERT
NÉPZENE
Makám
\"Síp ucca, Dob ucca, / Ott lakik a Julcsa, / Sírdogál magában, / Elveszett a kulcsa.\"
(Krulik Zoltán - gitár, Lázár Erika - ének,
Horváth Olga - hegedű, Eredics Dávid - klarinét,
Boros Attila - basszusgitár, Keönch László -ütőhangszerek)
Augusztus 2. (Csütörtök)
00.00 - 00.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - FALUHÁZ UDVARA
VÖLGYÉRTÉK
Ez itt Kapolcs közepe!
Gellér B. István szobrászművész
Már három, de lehet, hogy négy éve is megvan annak, hogy a Pécsett élő művész felajánlotta a kapolcsi lakosoknak e sárgaréz szobrát (egy lefelé mutató kezet), amelynek tulajdonképpen Kapolcs helyrajzi értelemben vett középpontjára kellene mutatnia. Annyi mindenhez hasonlóan a felajánlás önmagában kevés ma Magyarországon. Hivatalos engedélyeket kellett beszereznünk és egyéb pályázati feltételeknek is eleget kellett tennünk, s időközben a fáradhatatlanul mutató kéz új helyet talált magának, már nem a földrajzi, hanem a szellemi központ irányába mutat a Művészetek Völgye Fesztivál udvarán, amely a helybéli Önkormányzat otthona is. A szobor felállításában nagy segítségünkre volt Illa Gábor szobrászművész.
(A szobor avatása július 28-án, szombat délután 15 órakor lesz.)
Augusztus 2. (Csütörtök)
10.00 -
KIRÁNDULÁS
Kapolcs - BARLANGKUTATÓ MÚZEUM (Szabadság u. 8-13.)
TÚRA
A pulai Farkas-árok és barlangjai
Barlangtúrák a Völgyben
Cél: A vadregényes pulai Farkas-árok és barlangjai, rövid felszíni túra kb. 2-3 km.
Augusztus 2. (Csütörtök)
10:00 - 20:00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TEMPLOM UTCA
JÁTÉK
Guixot-játékvarázslat
Guixot Mester
Aki a Mediawave Fesztivál idején megállt egy pillanatra Győr főterén, az napokig nem szabadult. Ócska csövekből, kerekekből, golyóbisokból, a jóég tudja, mikből, Guixot Mester kiókumulálta játékait, mi pedig addig könyörögtünk neki, hogy megígérte, Pulán is ott lesz. S ha ígéretét tartja a katalán varázsló, akkor a Völgyvendégek megállnak majd egy pillanatra a Templom-utcában, és egy hétig pulai lakosok lesznek, tán még a többi programról is megfeledkeznek. (www.guixotde8.com)
Augusztus 2. (Csütörtök)
11.00 - 14.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - APRÓKERT - BÁRKAKERT/TEMPLOM UDVAR/FALUHÁZ
JÁTSZÓHÁZ
Mesenap
Apró Színház - Csík Andrea, Drávai Zója, Kulánda Nikolett és Tarján Veronika
Aranytulipán (Meseház Sándor Ildikóval és Körömi Gáborral), Hamupipőke Apró Színház; Óriásleporello készítés
Augusztus 2. (Csütörtök)
14.00 -
FILM
Kapolcs - MŰVELŐDÉSI HÁZ
???
Filmvetítés - Kőbánya a Völgyben
A kőbányai Szent László Gimnázium kommunikáció szakos hallgatói
A kőbányai Szent László Gimnázium kommunikáció szakos hallgatóinak munkái: a "Völgy"-ről, Kőbányáról...
Augusztus 2. (Csütörtök)
14.00 - 15.00
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÓVODA
???
Mágia Középföldén
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Ismeretterjesztő előadás a jó és a rossz mágiáról és a varázslat szerepéről a tolkieni mitológiában.
Augusztus 2. (Csütörtök)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
FOGLALKOZÁS
Afrikai kézműveskedés: pólófestés - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Augusztus 2. (Csütörtök)
16.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPTÁNC
Szatmári táncok - LeaderVölgy
Rozmaring Néptánc Csoport
Augusztus 2. (Csütörtök)
18.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
???
Humortörténet I.
Pap János szórakoztató, zenés előadása a hangok adta örömökről
(hangképes, filmes előadás a humor formáiról, változásairól, egyetemességéről és determináltságáról) (*Bevezető egy új sorozathoz)
"Hogy egója megerősítésére az ősember miféle vicceket mesélhetett az ősasszonynak, el tudjuk képzelni. Bizonyosan barlangbéli akusztikai malackodásokról szólt, vagy az őslükéről, aki annyira hülye volt, hogy majdnem kihalt miatta az emberiség." | A HUMOROSKOLA részeként egy új sorozat indul a humor históriájáról képekkel, filmbejátszásokkal, felolvasásokkal, meséléssel, melyben az őshumort, az óhumort és a középhumort
haha
majd az újhumort, meg a legújabbat...
Aztán persze rájövünk, hogy a humorforrás sohasem más, mint a valóság és képzelet közötti feloldható feszültség. A humor története a műfajok története; a helyhez, kultúrához, időhöz kötöttség története; a tabusértés, a szent és a profán története; okosodásunk története. Az ember története. Csodás történet. | I. A kezdetek, az ókor és a koraközépkor humora. Gonosz szellemeket félrevezető lükesámánok; torz, gunyoros színházi maszkok, szobrok, képek, vígjátéki figurák, malackodás és irónia; társadalmilag elkötelezett görög ókomédia és emberközpontú újkomédia, latin trágárság és kiművelt mimusjáték; vallásos tárgyú profanitás; önszabályozó népi vígasságok; igricek, királyokos udvari bolondok
Kicsit vulgáris, kicsit profán, árnyalatokban szegényebb korok, de már minden a helyén van: a dédelgető humor, az irónia, a szarkazmus, az abszurd és olykor még a groteszk is.
Augusztus 2. (Csütörtök)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - KINIZSI VÁR
RÉGIZENE
Nagyvázsonyi Ifjúsági Fúvószenekar Reneszánsz koncertje
Augusztus 2. (Csütörtök)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPZENE
Hétrét Zenekar - LeaderVölgy
A Hétrét dél-nyugat magyarországi együttes, az ország ezen szöglete pedig mindig is a különböző kultúrák és hagyományok olvasztótengelyének számított. A Hétrét, amely eredetileg tradicionális ír zenét játszott, a későbbiekben erdélyi, balkáni, moldáviai, sőt a finn dallamvilágból vett zenei elemekkel is színesebbé tette repertoárját.
Augusztus 2. (Csütörtök)
19.30 - 21.00
SZÍNHÁZ
Kapolcs - FALUHÁZ
MESÉLŐEST
Hargitai Ildikó: Hunyd le a szemed és nézz körül... Ez Afrika. - AfrikaVölgy
Hargitai Ildikó (meseíró, mesemondó): Hunyd le a szemed és nézz körül - látod? Ez Afrika.
Augusztus 3. (Péntek)
10.00 - 20.00
KIÁLLÍTÁS
Kapolcs - PETŐFI U. 7.
IPARMŰVÉSZET
Manóműhely Udvara
Bubu Tímár Éva és Barátai
Manóbirodalom lakói az erdei manók, a lápi manók és a Tó körül élő manók békében éltek egymás mellett és minden évben egyszer összegyűltek a nagy Tó partján, hogy vidám ünnepségen köszöntsék egymást...
Eddig a mese, és most Kapolcson a valóság. A Nagy Ünnepre megépült a Tó. Újra várnak minden Völgylátogatót és Völgylakót Bubutimár Éva keramikus manói, mesebeli lényei. A Tó köré válogatott kézműveseket hívtunk, akik munkájukkal színesítik, vidámítják és díszítik a Művészetek Völgyét. Megnézhetik a Manóműhely kerámiáit, a Zöld Fűz Fonoda girbe-gurba kosarait, Kutasi Beáta nemezmunkáit, a Flox Éxer, azaz Koloncsák Magdi és Menyhárt Richard igényes kivitelű egyedi ezüstékszereit, a Manu-Art ruháit és táskáit, a Spiri szélben forgó színes spiráljait és az Afro Souns hangszereit. A megpihenni vágyókat kézműves bemutatókkal, előadásokkal, beszélgetésekkel és közös zenéléssel várjuk az udvarban.
Augusztus 3. (Péntek)
10.00 - 19.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÓVODA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Zugoly - Gyermek-családi kreatív foglalkozások
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Gyermek-családi kreatív foglalkozások: kalligráfia, címertervezés és festés, gyöngyfűzés, Tünde hajfonás, harisnyavirág, lufihajtogatás - Tünde nyelv és írásoktatás: Sindarin és quenya nyelvek, Tengwar és Angerthas írásrendszer
Augusztus 3. (Péntek)
11.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
UTCASZÍNHÁZ
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
Augusztus 3. (Péntek)
11.00 - 14.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - APRÓKERT - BÁRKAKERT/TEMPLOM UDVAR/FALUHÁZ
JÁTSZÓHÁZ
Spanyolnap
Apró Színház - Csík Andrea, Drávai Zója, Kulánda Nikolett és Tarján Veronika
Tánc- és zenebemutató; Tánctanítás (Vámos Veronika, flamenco-táncos), zenélés, kézművesség...; Trebla, a bárány - mesejáték - Apró Színház (rendező: Vidovszky György)
Augusztus 3. (Péntek)
12.00 - 15.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Kézműves foglalkozás - ZöldVölgy
Via Viridis Egyesület
Pénztárca készítése kombi dobozból.
Augusztus 3. (Péntek)
12.00 - 17.00
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
Retextil Alapítvány: Workshop - ZöldVölgy
A Retextil know-how a háztartási és ipari textilhulladék újrahasznosításának egyedi módszerén alapul. Az anyag felvágása, fötrés, csomózás, és már kész is az új táska, sapka, mindenféle.
Augusztus 3. (Péntek)
12.30 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÓVODA
???
Jelenetek Középföldéről
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Tréfás és elgondolkoztató életképek Középfölde mindennapjaiból.
Augusztus 3. (Péntek)
13.00 - 17.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TEMPLOM UTCA
PERFORMANCE / JÁTÉK
HáBéVurstli
Szikszai Rémusz és Csapata
Manapság minden áru. Manapság minden "érték". Az is, ami haszontalan, az is, ami talmi. Idő nincs semmire, mert a "semmiért" kell éppen megharcolni a tócsányi mélyben egy galambszürkeállományúval. Mindennapi betevő falat vagy nem mindennapi irodalom? A kérdés adott, a válasz egyértelmű... Háború, legalábbis háborgás, az van, de hol a béke?... Pazaroljunk el hát egy kicsit abból a drága időből - legalább pár órára -, álljunk meg Tolsztojjal, s ha otthon már nem is, olvassunk együtt egy "ötkötetest", itt! Akár dédapáink, merüljünk alá az alantas szórakozásba: a vurstliba! Dobáljunk a céllövöldében kortárs költőkre, és ha ügyesek vagyunk, kapunk cserébe - plüssmaci helyett - verset, legyünk Júliák vagy Hamletek a színház-karaokén, nézzük meg az irodalom szent szörnyeit a PIMF sátorban, játsszunk bizalomjátékokat Valdemar Psylanderrel, hallgassunk erotikus verseket Horwinek és Galló műintézetében, vagy mondjuk, játsszunk Guixot bácsi elvarázsolt, pörgő-forgó szobrain. Fogjunk kezet Thomas Mannal, repüljünk Petőfivel vagy éppen Kosztolányival. Röhögjünk és szórakozzunk azon, ami van, ami megmaradt. Ki tudja, talán egy szép napon, még azt is megérjük, hogy a közértben 20 deka párizsihoz jár majd egy akciós vers is, fél kiló hidratált arckrémhez meg, tán egy egész kötet... És végre Béke lesz... S tán végre Béke lesz. Addig is HáBéVé!
Augusztus 3. (Péntek)
14.00 - 15.00
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÓVODA
???
Mágia Középföldén
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Ismeretterjesztő előadás a jó és a rossz mágiáról és a varázslat szerepéről a tolkieni mitológiában.
Augusztus 3. (Péntek)
14.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - VÖLGY-PARK
MESESZÍNHÁZ
Talmudi mesék (interaktív mesejáték gyerekeknek)
Marom Budapest szervezésében
Előadja, elzenéli, eljátsza és eljátszatja: Pethő Gábor (kobza), Bob Cohen (hegedű) - Mesél: Róka Péter drámapedagógus | Nem fizetős program.
Műsorváltozás (új időpont)
Augusztus 3. (Péntek)
14.00 -
EGYÉB
Kapolcs - ZSIDÓ TEMETŐ
MEGEMLÉKEZÉS
Megemlékezés az öcsi zsidó temetőben
Augusztus 3. (Péntek)
14.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - TÓKERT SZÍNPAD
UTCASZÍNHÁZ
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
Műsorfüzet kiegészítése
Augusztus 3. (Péntek)
14.30 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - EVANGELIKUS TEMPLOM
???
Templomi beszélgetések: Miket gyűlölünk ebben a világban?
Kerekes Szabolcs - Evangéliumi Műhely
Beszélgetések rövid filmrészlettel.
Augusztus 3. (Péntek)
15.00 - 18.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
JÁTÉK
JátékVölgy
Bemutatkozik a MATE - Magyar Társasjátékos Egyesület
Egyesületünk 2005-ben alakult, elsősorban a társasjátékozáshoz szükséges lehetőségek biztosítását, a táblás és kártyás társasjátékok széles körben való népszerűsítését tartjuk a legfontosabb célunknak. Minden nap négy asztalnál lesz a Völgyvendégeknek lehetőségük közreműködésünk mellett játszani. Játszanál? Gyere! Azért szerveztük Neked, hogy legyen hol és legyen kivel. Látogass el hozzánk, és építsd fel Carcassonne városát, Catan településeit, szökj meg Cartagena sötét tömlöceiből, vagy segíts új királyt a megárvult trónszékbe! A kocka el van vetve... | Carcassonne * Catan telepesei * Cartagena * Hey! Thats my fish! * Blokus * Bohnanza * Citadels * Genial * Kac-kac kukac * Szabotőr * Transeuropa * Vigyáz(z)6! * Viva il Re! * Coloretto * Perudo * Nincs kegyelem! * Zug um zug
.; www.tarsasjatekos.hu
Augusztus 3. (Péntek)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESESZÍNHÁZ
Nem akarok többé boszorkány lenni! (45') - KolibriVölgy
Tintaló Társulás
Furinka a légynek sem tud ártani. Pedig Furinkától mindenki azt várja, hogy ártson: légynek, cicának, legénynek. Mert Furinka: boszorkány. Csakhogy Furinka nem akar boszorkány lenni. A kedves kis boszorkány történetét óvodásoknak és kisiskolásoknak egyaránt ajánljuk. Alkotótársak: Badacsonyi Angéla, Sipos Katalin, Sisak Péter Játssza: Badacsonyi Angéla
Augusztus 3. (Péntek)
15.00 -
SZINHÁZ
Kapolcs - JÁTSZÓTÉR
???
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínháza
Szentesi Horváth Mihály Gimnázium
Műsorváltozás (új időpont)
Augusztus 3. (Péntek)
15.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga főkántora és dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbi előadása
dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbi
Augusztus 3. (Péntek)
15.00 - 17.00
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
???
A Védegylet szegedi csoportja bemutatkozik - ZöldVölgy
Beszélgetés: "A kritikai pedagógia 21. századi kihívásai" (társadalomkritika, ökokritika és az intézményes struktúrák radikális "átvilágítása") |
Beszélgetnek: Szentistványi István, tanár és Málovics György, közgazdász - Moderátor: Újszászi Györgyi
Augusztus 3. (Péntek)
15.30 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
???
Az ördöglátó - összeállítás kortárs magyar költők verseiből
Az Új Színház stúdiósai
Arany Brigitta, Bohocki Sára, Csapó Attila, Drága Diána, Rétfalvi Tamás, Ozvald Enikő, Mórocz Adrienn, Nagy Dániel, Kecskeméti Attila, Simits Zsuzsa , Márkus Melinda, Moldván Levente, Andrusko Marcella, Juhász István, Janik Orsolya, Papp Éva, Ficza István, Sándor István, Tőkés Nikoletta;
Zene: Márta István; Rendező: Gosztonyi János
Augusztus 3. (Péntek)
16.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KINIZSI VÁR
???
Együgyü Misó - vásári komédia
Augusztus 3. (Péntek)
16.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - VÖLGY-PARK
DOKUMENTUM
Fordított világot láttam, igaz világot láttam
Marom Budapest
A mámor - extázis szerepe a muszlim, zsidó és kínai
kultúrában és vallásokban. Beszélgetés: Kiss Marcell (Kína szakértő), Sturovics Andi (judaista) Hajnal István (ELTE, Arab Tanszék); Moderál: Csillag Gábor |
Nem fizetős program.
Augusztus 3. (Péntek)
16.00 -
ZENE
Kapolcs - VÁROSI DOMB
NÉPZENE
I musici dello Zampognaro Lagaro
Olasz Dudások
Nem fizetős program.
Augusztus 3. (Péntek)
16.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
MISZTÉRIUMJÁTÉK
Fabula Matris - Az Anya meséje
Paraliturgikus Kutatások Műhelye
Misztériumjáték a Lorétói litánia alapján; | Radnóti Miklós és Maxim Gorkij szövegeinek felhasználásával írták: Punk Mária és Liszkai Tamás; a Katolikus Ifjúsági Alapítvány keretében működő Paraliturgikus Kutatások Műhelye - Grotowski-labor előadása | Játsszák: Búzás Beáta, Horváth Szabina, Gémesi Márta, Liszkai Tamás, Móré Ágnes, Punk Mária, Szabadi Magdolna; | Szakmai tanácsadó: felVági László | A misztériumjáték első verziója - melyet Kapolcson már bemutattunk 2005-ben - egy kétszemélyes játék keretében a litániából kilépő Anya fiára tett közvetlen hatását mutatta be. A felújított, többszereplős változatban magukat hívőnek tartó emberek típus értékű viselkedése figyelhető meg az Anyával szemben.
Augusztus 3. (Péntek)
16.30 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPTÁNC
Kalocsai csárdás és ugrós - LeaderVölgy
Cserta Felnőtt Néptánccsoport (Becsvölgye)
Augusztus 3. (Péntek)
16.30 -
ZENE
Kapolcs - KLASTROM
NÉPZENE
Korpás Éva és barátai - Égtájak Fesztivál
Korpás Éva, a Tükrös, valamint a Lakatos Róbert és a Rév zenekar felvidéki népdalénekese kicsiknek (és nagyoknak is) szóló műsorának célja: egyre több gyermek szívébe-lelkébe becsempészni a magyar népdal szeretetét.
Augusztus 3. (Péntek)
17.00 -
IRODALOM
Kapolcs - KÁVÉHÁZ
???
A Magyar Író Akadémia próbaórája Kornis Mihállyal
"Az irodalmi alkotás létrehozásának épp olyan mesterségbeli szabályai, trükkjei vannak, mint bármely más mesterségnek. Azt kell csak egész pontosan tudni, hogy maguk olyan emberek-e, akik tudnak regényt írni, vagy novellát, vagy drámát, vagy nem olyan emberek. Maguk nem tudnak megírni semmit - csak hát nagyon szeretnének." (K.M) |
Na, ha nagyon szeretnének, akkor érdemes eljönni a Magyar Író Akadémia (MÍA) által szervezett MÍA próbaórára, amit Kornis Mihály tart. Kiderül, hogy a pályakezdő írónak miért nem érdemes innia, nősülnie vagy férjhez mennie; milyen írói módszerek vannak (zárt szoba, napi négy óra írás stb). A MÍA ugyanakkor pályázatot is hirdet irodalmi szövegek létrehozására, melynek díja egy ingyenes hely a szeptember végén induló szépírói mesterkurzuson. Elérhetőségek a www.iroakademia.hu oldalon, a pályázat részleteiről bővebben az előadás helyszínén.
Augusztus 3. (Péntek)
17.00 - 19.00
ZENE
Kapolcs - VÁROSI DOMB
NÉPZENE / NÉPTÁNC
Erdély arcai
Gidófalva (székely testvértelepülésünk) kulturális bemutatója
Háromszéki páros tánc - Nemzedékek tánca |
Botos tánc - Régi háromszéki polgári tánc |
Katonadalok - Dalcsokor, népdalok | Görög Ilona
- népballada - Székely mesék | Nem fizetős program.
Augusztus 3. (Péntek)
17.30 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - KINIZSI VÁR
???
Illyés Gyula: Tűvétevők - vásári komédia
Augusztus 3. (Péntek)
17.30 -
ZENE
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
VILÁGZENE
Vedres Csaba és Gyermán Júlia
Vedres Csaba 1986-ban Pejtsik Péter csellistával és Egervári Gábor fuvolistával megalapították az After Crying együttest, melynek célja a "modern, de hallgatható zene megalkotása volt. Vedres Csaba végül 1996-ban lépett ki az együttesből és kántori diplomát szerzett a Váci Egyházmegyei Kántorképző iskolában, jelenleg a szentendrei Péter-Pál templom segédkántora. 1999-óta ad ki szólólemezeket, egyre inkább a komolyzene felé tolódva. Szerteágazó zenei tevékenységéhez hozzá tartozik még színházi darabok számára komponált kísérőzenék, illetve saját komolyzenei művek írása. Hegedűművész feleségével Gyermán Júliával együtt Lélektánc címmel hegedű-orgona hangversenysorozatot hoztak létre.
Augusztus 3. (Péntek)
18.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - VÖLGY-PARK
???
Lovagi torna
Augusztus 3. (Péntek)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó: bemutatkozik a Kelemen-kör
Koncert: Sólyom Tamás
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal. | Beszélgetés az alkotókkal - Tagjai: Novák Valentin, Payer Imre, Boldogh Dezső stb., akik költői csoportosulásának létrejöttében talán a Ködlámpának is szerepe volt.
Augusztus 3. (Péntek)
19.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - A ZÖLDBEN ???
TÁNCSZÍNHÁZ
Mindenhol jó, de legjobb a paradicsomban
Gergye Krisztián és Társulata
Kortárs tánc-rituálé
Táncosok: Tárnok Marianna, Báder Nikolett, Domokos Flóra, Duda Éva, Négyesi Móni, Gergye Krisztián, Szász Dániel, Zambrzycki Ádám; Rendező-koreográfus: Gergye Krisztián; "Azt képzelem, álmodnak engem, s az álmaimat is. Álmaim szereplői éberek. Helyettem cselekszenek. Én alszom. Nem mozdulok. Melyik hős képes elhinni magáról, hogy ő az? Hogy ő ébresztheti fel Istent?" ... mámoros paradicsomi lubickolás, ütések, ölelések, egymásba hatolások, szorítások, elengedések, elválások testköltészete az Édenkert kései sugarai alatt... A Hősök célja felébreszteni az Álmodót. Megszüntetni a mesét. A történetet befejezni nem elég, újat kezdeni könnyebb. Lehet-e éberebb egy álom, mint álmodója? Melyik hős képes elhinni magáról, hogy Ő az? Hogy Ő ébresztheti fel Istent."
Augusztus 3. (Péntek)
20.00 -
ZENE
Kapolcs - TÓKERT SZÍNPAD
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Bilokánsok
Augusztus 3. (Péntek)
20.30 -
FILM
Kapolcs - REFORMÁTUS PAJTA
REFORMÁTUS FILMKLUB
Ingmar Bergman: A hetedik pecsét - Matt-mozi
Budapesti református teológusok közreműködésével
A film után beszélgetés és tea.
Augusztus 3. (Péntek)
20.30 -
NYITOTT MŰHELY / ELŐADÁS
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Sisso beszélget Gergye Krisztiánnal és Ágenssel
Alternativ személyiségek nem alternativ témákról
Augusztus 3. (Péntek)
21.00 - 22.00
ZENE
Kapolcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Saban Bajramovic (Szerbia)
Hangvető + Limelight fényfestészet
A szerb énekes rendkívüli talentum, akinek muzikalitása és előadói nagysága Nusrat Fateh Ali Khanéhoz, vagy Mari Bonie Persenéhez hasonlítható.(
) A hangjában a rai fájdalmassága vegyül a fado érzelmességével (
). Andy Gill-The Independent, UK. 2002.02.15. | Az utca tanította énekelni. 19 évesen szerelme miatt dezertált a katonaságtól, ami miatt 3 éves börtönt szabtak ki rá, amiből végül 5 és fél év lett. A börtönben a túlélést különböző képességeinek köszönheti, a börtön fociválogatottjának oszlopos tagja, játszik a börtön jazz bandájában, falja a könyveket, elmondása szerint ezerszámra. A börtönévek jelentették számára az egyetemet az életre, ezekben az években alakult ki életfilozófiája, e szerint éli az életét a mai napig. Énekesi karrierjének alakulását több tucat megjelent lemeze dokumentálja. A szerb cigány zene királyaként emlegetik és a mai napig óriási népszerűség övezi.
Műsorváltozás (új időpont)
Augusztus 3. (Péntek)
22.15 -
ZENE
Kapolcs - BÁRKARÉT
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Kispál és a Borz
"Szép hely a Boldogság / Úgy oda vitorláznék / Ott napfürdőzik egy szál tangában / Az összes műanyag játék"; (Lovasi András, Bóra Áron, Dióssy D. Ákos, Kispál András)
Augusztus 4. (Szombat)
10.00 -
EGYÉB
Kapolcs - CSIGAHÁZ
FŐZÉS
A vidék ízei - Göcseji ízek - LeaderVölgy
Kulináris élvezet az őrtoronyról.
Augusztus 4. (Szombat)
10.00 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
JÁTÉK
JátékVölgy
Bemutatkozik a MATE - Magyar Társasjátékos Egyesület
Egyesületünk 2005-ben alakult, elsősorban a társasjátékozáshoz szükséges lehetőségek biztosítását, a táblás és kártyás társasjátékok széles körben való népszerűsítését tartjuk a legfontosabb célunknak. Minden nap négy asztalnál lesz a Völgyvendégeknek lehetőségük közreműködésünk mellett játszani. Játszanál? Gyere! Azért szerveztük Neked, hogy legyen hol és legyen kivel. Látogass el hozzánk, és építsd fel Carcassonne városát, Catan településeit, szökj meg Cartagena sötét tömlöceiből, vagy segíts új királyt a megárvult trónszékbe! A kocka el van vetve... | Carcassonne * Catan telepesei * Cartagena * Hey! Thats my fish! * Blokus * Bohnanza * Citadels * Genial * Kac-kac kukac * Szabotőr * Transeuropa * Vigyáz(z)6! * Viva il Re! * Coloretto * Perudo * Nincs kegyelem! * Zug um zug
.; www.tarsasjatekos.hu
Augusztus 4. (Szombat)
10.30 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESE
Olvassunk együtt Janikovszky Évától! - KolibriVölgy
Augusztus 4. (Szombat)
11.00 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
JÁTSZÓHÁZ
Hangszerkészítő műhely - Távoli népek gyermekjátékai: Mexikó
Perger Katalin, Simon Ildikó - Néprajzi Múzeum
A foglalkozásokat vezetik: Perger Katalin és Simon Ildikó | Távoli népek gyermekjátékai - Ritmusjátékok bambuszpálcával (Mexikó) Játékmester: Béres Attila
Augusztus 4. (Szombat)
12.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
???
Találkozás Pettsonnal - KolibriVölgy
Augusztus 4. (Szombat)
12.30 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÓVODA
???
Jelenetek Középföldéről
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Tréfás és elgondolkoztató életképek Középfölde mindennapjaiból.
Augusztus 4. (Szombat)
13.00 - 13.30
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÓVODA
ZENÉS FOGLALKOZÁS
Táncok Középföldéről
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Középfölde hangulata előtt tisztelgő, kelta/ír és kortárs táncelemekből készült összeállítás.
Augusztus 4. (Szombat)
13.30 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Közös kincsünk, a Tihanyi-félsziget - ZöldVölgy
BINPI
Az előadás során bebarangoljuk a félszigetet és kicsit jobban megismerjük ezt a sokszínű, mediterrán jellegű vidéket. Az Öreg Levendulástól a Barátlakásokig, a manna kabócától az ürgegyerekig a területen az ott dolgozó természetvédelmi őr kalauzol minket végig. Vers József (BINPI)
Műsorfüzet kiegészítése
Augusztus 4. (Szombat)
14.00 -
ZENE
Kapolcs - VÁROSI DOMB
???
Katonai hagyományőrzők felvonulása toborzással, ostrommal
HM
Augusztus 4. (Szombat)
15.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
???
Reszneki Férfikar - LeaderVölgy
Augusztus 4. (Szombat)
15.00 -
EGYÉB
Kapolcs - REFORMÁTUS PARÓKIA
SAKKVERSENY
SakkSétaTér élő sakk bemutatóval
Budapesti református teológusok közreműködésével
Bemutató jelmezekkel.
Műsorfüzet kiegészítése
Augusztus 4. (Szombat)
15.00 - 16.00
NYITOTT MŰHELY / ELŐADÁS
Kapolcs - ŐSÖK HÁZA
???
Csillagok gyermekei
Lukács Béla fizikus. KFKI
A bolygók anyaga és keletkezésük körülményei.
Augusztus 4. (Szombat)
15.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
???
Interaktív Afrika - AfrikaVölgy
Hello Afrika Egyesület
Vetélkedő kicsiknek és nagyoknak. Történelem, földrajz, kultúra, művészet, kérdések, válaszok, érdekességek kvízzel, játékkal, ülve, állva és guggolva.
Augusztus 4. (Szombat)
15.30 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPZENE
Felvidéki, zalai, dunántúli népdalcsokrok citerazenekarral - LeaderVölgy
Csatári Pávakör
A Pávakör 30 éve alakult. 2006-ban az országos minősítésen Aranypáva díjban részesült.
Augusztus 4. (Szombat)
15.30 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESESZÍNHÁZ
Gitte Kath-Jakob Mendel: Semmiség (45' ) - KolibriVölgy
Kolibri Színház
Egy olyan ember meséli el az életét, akinek összes holmija elfér egy ládában, mégis ő az, aki megajándékoz minket. Semmiség - mondja -, de ne higgyünk neki, tanyasi történetét együtt játszva vele mindnyájan gazdagabbak leszünk. Rendezte: Novák János, Játssza: Tóth József
Augusztus 4. (Szombat)
16.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
NÉPTÁNC
Kalocsai körtánc, Szatmári Lánytánc, Háromugrós - LeaderVölgy
Szilvágyi Néptánc Csoport
Augusztus 4. (Szombat)
16.00 -
NYITOTT MŰHELY
Kapolcs - ÖREGISKOLA - ZÖLDUDVAR
???
A kávé hosszú útja - ZöldVölgy
Igazságos kereskedelem vagy segélynyújtás? Tudjuk-e, hogy a mindennapi kávénk honnan és hogyan érkezik el hozzánk? Kérdések, válaszok egy finom, minőségi méltányos kávé mellett.
Augusztus 4. (Szombat)
17.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - MALOMSZIGET
TÁNCSZÍNHÁZ
Létramesék (60') - KolibriVölgy
Bozsik Yvette Társulat
A szebbnél szebb gyerekversekre, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán, József Attila, Csukás István műveire készített koreográfiák elrepítenek a mesék és a képzelet világába és a felnőtté válás rejtelmeibe. Rendezte: Bozsik Yvette
Augusztus 4. (Szombat)
17.00 -
FILM
Kapolcs - FELSŐ ISKOLA
ZÖLDFILMEK
Meatrix, Store wars, Mouthrevolution - ZöldVölgy
MTVSZ
Animációs rövidfilmek vetítése az MTVSZ szervezésében.
Augusztus 4. (Szombat)
17.00 -
IRODALOM
Kapolcs - MŰVELŐDÉSI HÁZ
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Beszélgető délutánok - Kőbánya a Völgyben
Kőbányai Írók, Költők Asztaltársasága - dr. Nagy Mária Magdolna & Mucha Tamás
Dr. Nagy Mária Magdolna: Belső hang (pszichiáter és költő) és Mucha Tamás: Kötődés Kőbányáról a Balaton-felvidékhez; Kőbányai Írók, Költők Asztaltársasága (monostorapátis szónokok bevonásával) - "Nem titkolt szándékunk volt hagyományt teremteni... s akkor még csak reméltük, hogy az első, ismerkedésnek, bemutatkozásnak szánt alkalmat számos további követi majd. Az eseményt azóta havi rendszerességgel számos további követte, s mára közel 50 regisztrált író, költő, publicista tagja társaságunknak, mely 2006 januárjában hivatalosan is felvette a Kőbányai Írók, Költők Asztaltársasága nevet. Elsődleges célunk a vélemény-, és tapasztalatcsere, az egymás műveivel, irodalmi tevékenységével való megismerkedés, illetve szűkebb lakóhelyünkkel, Kőbányával kapcsolatos művelődési, kulturális igényeink megfogalmazása." - Dr. Nagy Mária Magdolna; Természetgyógyász modulvizsgás psychiáter szakorvos, relaxációs therapeuta. Külső munkatársa a Párkapcsolat című folyóiratnak, szakíró. Grafikákat is készít melyek írásai mellett különböző újságokban és folyóiratokban és antológiákban jelennek meg; Pl. Kláris, Délibáb, Szózat, Tizenhetedik, Kagylókürt, Csend Hangja, Kiskegyed stb.
- Mucha Tamás; Vállalkozó. Épületek, műemlékek galambelleni védelmével foglalkozik. Asztrológus. 2002 óta ír verseket. Több verse szól a hazai táj, főleg a Balaton-felvidék és a szőlő szeretetéről. Szerelemről szóló verseiben az erotika és szexualitás leheletfinom vulgáristól mentes kikristályosítására törekszik. A hit, a kirekesztettség, a sorsszerűség, a béke utáni vágy az ember szeretete jelentős teret kap verseiben. "Ébren álmodik e kicsorbult elme" címmel verses novellás kötet kiadatásán munkálkodik.
Augusztus 4. (Szombat)
17.00 -
ZENE
Kapolcs - PLÉBÁNIA GALÉRIA
???
Dobok hangja
Afro Sound Világzenei Hangszerbolt - Néprajzi Múzeum
Közös dobolás az Afro Sound Világzenei Hangszerbolt közreműködésével.
Augusztus 4. (Szombat)
17.30 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESE
Olvassunk együtt Lázár Ervin meséket! - KolibriVölgy
Augusztus 4. (Szombat)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
???
Fehérvári József Zenei Egyesület Fúvós Zenekara - LeaderVölgy
Fúvós térzene (karnagy: Horváth Endre)
Augusztus 4. (Szombat)
18.00 - 18.30
SZÍNHÁZ
Kapolcs - ÓVODA
???
Fornost bukása
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Dráma a nyugati dúnadán birodalom végnapjairól.
Augusztus 4. (Szombat)
18.00 -
IRODALOM
Kapolcs - VÖLGY-PARK
ELŐADÁS / FILM
Irodalmi fórum: Az egzotikumon túl: nemzeti/nemzetiségi irodalom Magyarországon
Vári György, Spiró György, Jónás Tamás - Marom Budapest
Vári György beszélgetése Spiró György és Jónás Tamás
írókkal - Marom Budapest szervezésében | Nem fizetős program.
Augusztus 4. (Szombat)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó: bemutatkozik a Kelemen-kör
Koncert: Tonett
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal. | Beszélgetés az alkotókkal - Tagjai: Novák Valentin, Payer Imre, Boldogh Dezső stb., akik költői csoportosulásának létrejöttében talán a Ködlámpának is szerepe volt.
Augusztus 4. (Szombat)
18.00 -
ZENE
Kapolcs - KLASTROM
ÉNEKELT VERSEK
Kővirág együttes - Égtájak Fesztivál
Az 1992-ben alakult együttes által képviselt műfaj a verséneklés. A dalokat áthatja a sajátos erdélyi hangvétel, az erdélyi problematika. A repertoárt elsősorban erdélyi költők (Farkas Árpád, Ferenczes István, Horváth Imre, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor, László Noémi, Adonyi Nagy Mária, Vári Attila, Szilágyi Domokos, Lőrinc József, Máthé Imre), valamint magyar klasszikusok (Ady Endre, József Attila) megzenésített versei alkotják. | Az együttes tagjai: László József - ének, akusztikus gitár, blockflöte, Fülöp Csongor István - billentyűs hangszerek, ének, Benczédi Szilárd - akusztikus basszusgitár, ének, Orbán Ferenc - hegedű, ének, Bodó Örs Zsombor - blockflöték, furulyák, László Áron - dobok
Műsorfüzet kiegészítése
Augusztus 4. (Szombat)
18.30 -
ZENE
Kapolcs - EVANGELIKUS TEMPLOM
NÉPZENE
Céad Mile Fáilte - Evangéliumi Műhely
Dobóné Kiss Ildikó
Személyes gondolatok, ír népzene.
Augusztus 4. (Szombat)
18.30 - 19.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - ÓVODA
???
Jelenetek Középföldéről
VÖLGY-ZUGOLY - KÖZÉPFÖLDE FESZTIVÁL - Magyar Tolkien Társaság
Tréfás és elgondolkoztató életképek Középfölde mindennapjaiból.
Augusztus 4. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - REFORMÁTUS TEMPLOM
ÉNEKELT VERSEK
Dinnyés József estje
Az országút széléről - saját szövegű dalaim 2.
Augusztus 4. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - KATOLIKUS TEMPLOM
KORTÁRS
Mérey Anna, Szakály Ágnes és az EAR együttes
Mérey Anna - hegedű, Szakály Ágnes - cimbalom és az EAR együttes hangversenye | Pintér Gyula: Jelek No. 1 - hegedű és elektronika; Szigeti István: "Lassú és friss" - cimbalom és elektronika; Sugár Miklós: Rövid történet - hegedűre és elektronikára; Szigeti István: Fantázia - cimbalomra; Vidovszky László: 1. hegedű-rádió szonáta - hegedűre és elektronikára; Faragó Béla: "Zazen" - Hommage á L. Vidovszky - hegedűre és elektronikára; Sugár Miklós: Vihar után - cimbalomra és elektronikára; Hangmérnök: Horváth István; Művészeti vezető: Sugár Miklós | Az EAR együttes támogatói: az ARTISJUS, a NKA, és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége.
Augusztus 4. (Szombat)
19.00 -
SZÍNHÁZ
Kapolcs - ÓVODAKERT
???
Moliere: A Fösvény (40) - Szolnok Színpad
Liget Otthon színjátszó csoportja (Szolnok)
A szolnoki Liget Otthon színjátszó csoportja sérült fiatalokból áll. Az évek alatt játszottunk már parasztkomédiákat, vásári komédiákat és Moliere színdarabokat is, egyre nagyobb sikerrel. Ez teljesen új előadás, csak Győrben léptünk fel vele, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Fesztiválján, július elején. Harpagon, a fösvény: Vékási Imre, Kléant, a fösvény fia: Kiss Anikó, Eliz, a fösvény lánya: Szabó Anikó, Fecske, Kléant szolgája: Pikó Sándor, Valér, a fösvény titkára: Burai Szabolcs, Marianna, a fösvény választottja: Bozsó Krisztina, Fruzsina, házasságközvetítő: Péter Krisztina, Simon, pénzközvetítő: Székely Péter, Jakab, a fösvény mindenese: Gödön Attila, Anzelm úr: Száva Kázmér | Rendezte: Mozsárné Tarjáni Erika
Augusztus 4. (Szombat)
19.00 -
ZENE
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
NÉPZENE
Szalonna és Bandája - Folkológia tábor gálakoncertje - CimbiVölgy
A Folkológia tábor résztvevői és Szalonnáék közösen muzsikálnak a színpadon. Kárpátalja csillaga, a Népművészet Ifjú Mestere, az Magyar Állami Népi Együttes hegedűs szólistája, több jeles zenekar tagja (Galga, Fonó, Napra, Szalonna és bandája, Herczku Ágnes és barátai). Akár estig is sorolhatnánk Szalonna titulusait, de a lényeg az, hogy úgy játszik, ahogy senki más!!! A koncerten azok a Barátok vendégszerepelnek, akikkel Szalonna szokott, szeret és tud muzsikálni - egyébként a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának tagjai.
Műsorváltozás (új időpont)
Augusztus 4. (Szombat)
20.00 -
ZENE
Kapolcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Teofilo Chantre - Frankofón est
Hangvető + Limelight fényfestészet
Mielőtt Cesaria Evora Miss Perfumado című lemeze 1992-ben megjelent, senki nem hallott még a Zöld-foki Szigetekről. A meztelen-lábú díva felhelyezte a zenei térképre a szigetvilágot. Teofilo Chantre, Cesaria legfőbb zeneszerzője, szövegírója is Zöld-foki Szigeteki zenei lélek. Gyakran mondják róla, hogy a díva árnyékában nőtt fel, csak később szerzett hírnevet saját lemezeivel. Teofilo írta Cesaria Ausencia dalát is, amihez Goran Bregovic szerezte a zenét, és ami az Underground kultikus Kusturica film eredeti filmzenéje lett. Teofilo több mint 25 éve él Franciországban és muzsikustársai is többnyire franciák. | Chantre a különleges zöld-foki-szigeteki zene bajnoka: lágy zenéje megtölti a lelket, repked a brazil bossa-nova és a kubai charanga között, felkapja a " saudade" mélykék gőzét, ami talán legjellemzőbb a szigetek zenei világára.
Augusztus 4. (Szombat)
20.00 -
ZENE
Kapolcs - TÓKERT SZÍNPAD
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Jurij Zenekar
Augusztus 4. (Szombat)
20.30 -
ZENE
Kapolcs - LŐTÉR SZÍNPAD
NÉPTÁNC
A Népművészet Táncos Mesterei Táncgála - CimbiVölgy
Kísér Szalonna és Barátai
Az Aranysarkantyús gála sikerein felbuzdulva bővítettük a táncestre meghívottak körét. Olyan vendégeink is lesznek, akik Népművészet Ifjú Mestere, vagy más táncos kitüntetéssel rendelkeznek, vagy egyszerűen csak kitűnő táncosok. A magyar táncélet krémje egy improvizatív gálában mutatkozik be.
Augusztus 4. (Szombat)
21.00 -
ZENE
Kapolcs - MALOMSZIGET
MEGZENÉSÍTETT VERSEK
Ady-dalok - KolibriVölgy
Novák János és barátai
Műsorváltozás (új időpont)
Augusztus 4. (Szombat)
22.00 - 21.30
ZENE
Kapolcs - KŐFEJTŐ (T-Com Világzenei Színpad)
VILÁGZENE
Bonga - Frankofón est
Hangvető + Limelight fényfestészet
Bonga 1943-ban született, pályafutását sportolóként kezdte: Portugália 400 méteres síkfutás bajnoka volt, amikor hazája, Angola még Portugáliához tartozott. Az angolai Jose Adelino Barcelo de Carvalho a portugál gyarmati uralom elleni mozgalom aktivistájaként vette fel a Bonga álnevet. Miután fény derült kilétére, hollandiai száműzetésbe kényszerült, ahol zöld-foki-szigetekbéli muzsikusok társaságában rögzítette első, Angola 72 című anyagát - mely a modern afrikai zene mesterműve - mindössze nyolc óra alatt a Morazeba kiadó közreműködésével. A melankólia és a forradalmi hevület egyaránt kultikussá tette ezt a lemezt, melynek sikerétől nem maradt el a soron következő Angola 74 sem; ezek fényében telepedett meg Bonga Párizsban, majd Lisszabonban. A szinte véletlenül zenei pályára sodródott Bongának azóta 17 lemeze jelent meg, köztük a már klasszikus Angola 72 , Angola 74, Angola 76 sorozat, vagy az ezredfordulón kiadott Mulemba Xangola, Kaxexe és Maiorais, amelyek Bongát népszerűbbé tették, mint valaha. Az idősebb hallgatók újra felfedezhették azt a Bongát, aki beragyogta ifjúságukat, a fiatalokat pedig szíven ütötte az énekes egyedülálló hangjának csengése. | Völgybéli fellépése a French Export Office segítségével jöhetett létre.
Műsorváltozás (új helyszín)
Augusztus 4. (Szombat)
23.00 -
FILM
Kapolcs - CSIPSZERKERT
DOKUMENTUM
Völgyhíradó
A budapesti Szent László Gimnázium kommunikáció-szakos hallgatói
Augusztus 4. (Szombat)
23.00 -
ZENE
Kapolcs - ÓVODAKERT
POP / ROCK / ALTERNATÍV
Még egy éj a Cabare-ban - Szolnok Színpad
Darvas Bence és Verebes György kikívánkozó műsora
Még mindig, minden: zene.
Augusztus 5. (Vasárnap)
10.00 - 17.00
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Gyöngyfűzés - KolibriVölgy
Augusztus 5. (Vasárnap)
10.00 - 13.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - FALUHÁZ
JÁTÉK
JátékVölgy
Bemutatkozik a MATE - Magyar Társasjátékos Egyesület
Egyesületünk 2005-ben alakult, elsősorban a társasjátékozáshoz szükséges lehetőségek biztosítását, a táblás és kártyás társasjátékok széles körben való népszerűsítését tartjuk a legfontosabb célunknak. Minden nap négy asztalnál lesz a Völgyvendégeknek lehetőségük közreműködésünk mellett játszani. Játszanál? Gyere! Azért szerveztük Neked, hogy legyen hol és legyen kivel. Látogass el hozzánk, és építsd fel Carcassonne városát, Catan településeit, szökj meg Cartagena sötét tömlöceiből, vagy segíts új királyt a megárvult trónszékbe! A kocka el van vetve... | Carcassonne * Catan telepesei * Cartagena * Hey! Thats my fish! * Blokus * Bohnanza * Citadels * Genial * Kac-kac kukac * Szabotőr * Transeuropa * Vigyáz(z)6! * Viva il Re! * Coloretto * Perudo * Nincs kegyelem! * Zug um zug
.; www.tarsasjatekos.hu
Augusztus 5. (Vasárnap)
10.15 -
ZENE
Kapolcs - FŐ TÉR - TÁLODI KOLOSTORROM
KOMOLYZENE
Romkoncert a Tálodi kolostorromnál
Budapesti Énekesiskola
(Indulás 10.15, Fő tér, Pula); Énekelnek a Budapesti Énekesiskola növendékei Bubnó Tamás és Mezei János vezetésével. Az ifjú énekesek tanáraik vezetésével visszatérő vendégei a Művészetek Völgyének. Avatott előadásukban gyönyörű gregorián énekeket hallhatunk a páratlan természeti környezetben.
Augusztus 5. (Vasárnap)
11.30 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - TELEHÁZ
ZENÉS FOGLALKOZÁS
Dobpergés - ÜtősVölgy
Az Amadinda családi hangversenysorozata 3. rész - 80 perc alatt a Föld körül
Augusztus 5. (Vasárnap)
14.00 -
ZENE
Kapolcs - CSIGAHÁZ
RÉGIZENE
Peregrinus Régizene Együttes - LeaderVölgy
Fiatal, képzett zenészekből álló zenekar, régizenei alapú, dallamos, szépen feldolgozott muzsikát játszanak.
Műsorváltozás (elmarad)
Augusztus 5. (Vasárnap)
15.30 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
BÁBJÁTÉK
Ládafia Bábszínház - KolibriVölgy
Világot jelentő deszkái kerekekre szerelt fenyőfákból valók. Társulata bábok, hársfából faragva, öltöztetve. Kellékei a hajdan volt mindennapi élet lassan homályba tűnő megannyi eszköze. Mindez azért, hogy népmeséink könyvekbe kötözött lélekzete újra szélfútta lehessen.
Augusztus 5. (Vasárnap)
16.30 - 19.00
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - VÁROSI DOMB
KÉZMŰVES FOGLAKOZÁS
Erdély arcai
Gidófalva (székely testvértelepülésünk) kulturális bemutatója
Hagyományőrző kézművesek: (bőrösök, nemezelők, fafaragók, bútorfestő, fazekas, hímző, gyöngyfűző, rojtkötő) valamint Baranta bemutató minden délután.
| Nem fizetős program.
Műsorfüzet kiegészítése
Augusztus 5. (Vasárnap)
16.30 -
ZENE
Kapolcs - VÁROSI DOMB
NÉPZENE / NÉPTÁNC
Gidófalva, székely testvértelepülésünk kulturális bemutatója
Tornácon a kistérség
Háromszéki páros tánc | Népballada Bede Orsolya és Török Erika előadásában | Nemzedékek tánca - Gidófalvi néptánc csoport | Játékok és táncok Somogy országból-Nagyvázsonyi Táncegyüttes | Székely mesék-Mihály Péter és Vizi Szabolcs előadásában | Nagyvázsonyi Dalkör dalcsokra Görög Ilona-népballada Elekes Tibor lelkipásztor előadásában | Tótvázsonyi Harmonika Trió német népdalai | Dalcsokrok, népdalok a Gidófalvi Márkói Nyugdíjas Népdalkör, Nemesvámosi Borostyán Népdalkör előadásában Botos tánc ,Régi háromszéki polgári tánc | Katonadalok - Gidófalvi néptánc csoport és hagyományőrzők
Augusztus 5. (Vasárnap)
17.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - MALOMSZIGET
BÁBJÁTÉK
Hatházi András: Mutatványos vitézek, avagy... (60') - KolibriVölgy
Vojtina Bábszínház
Hatházi András: Mutatványos vitézek, avagy Lúdasmatyi Toldival kukoricázik (60') | A Vojtina komédiásai mindentudó bábos bódéjukban megkísérlik a lehetetlent: a három délceg vitézek történetét egy füst alatt mesélik el. Lélegzetmegállító mutatvány! Ilyet még nem pipált a világ, de tán még a vármegye se! Hat éves kortól ajánljuk!
Rendezte: Rumi László; Játsszák: Balogh András, Fekete Dávid, Nagy Mónika, Papp Melinda
Augusztus 5. (Vasárnap)
17.00 -
GYERMEKPROGRAM
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR
MESESZÍNHÁZ
Naphegy-kuckó - KolibriVölgy
Mesés, bábos program.
Augusztus 5. (Vasárnap)
18.00 - 20.30
IRODALOM
Kapolcs - LŐKE KÚRIA
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS / KONCERT
Ködlámpa Irodalmi Kávézó: bemutatkozik a Magyar Prózaíró Műhely Egyesület
Koncert: Strófa
Beszélgetések online és offline alkotói csoportokkal. | Beszélgetés az alkotókkal - Tagjai: Gáspár Ferenc, Szappanos Gábor, Paládi Zsolt, Bánosi György, Cselenyák Imre
Augusztus 5. (Vasárnap)
19.00 -
IRODALOM
Kapolcs - BÁRKAKERT
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÁS
Jelenkor-beszélgetések (EKF) - Nem Mindennapi Irodalom
Háy János vendége: Spiró György
"Talán az inspirál, hogy élvezem, ha kitalálok valami olyasmit, amit én nem tudok kitalálni. Mindig akkor ír az ember valami jót és igazit, amikor valamilyen csoda folytán olyat ír, amire nem képes. Furcsán hangzik, de néha előfordul, és olyankor nagyon lehet örülni." (S. Gy.)
Augusztus 5. (Vasárnap)
21.00 -
CSALÁDI PROGRAM
Kapolcs - VÖLGY-PARK
???
Tűz-show