Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

LURKÓ PROGRAM - Oktatás és vetélkedő 7-10 éves korosztály részére
Kapolcs - TORNATEREM (Petőfi u. 37., Kalapos-hídnál)

Lurkó program

Július 30-a, délelőtt. Ez volt az az időszak, amikor a zuhogó eső elmosta a szabadtéri programokat. A Lurkó program felé is megcsappant az érdeklődés – bár fedett helyen, a kapolcsi Tornateremben volt. Lényegében nem sokan látogatták meg a kijelölt korosztályból a rendezvényt, de így is tele volt a terem az internetezni vágyókkal, hisz erre való ez a hely, a NetCafé. Mindennap ingyenes az internethasználat: 10-kor nyitnak, 18-ig fogadják az érdeklődőket. A Lurkó program keretein belül 7-től 10 éves korig várják a gyerekeket Kapolcsra, hogy megtanítsák nekik az internet használatát. Ezt az ő nyelvükön, és az ő érdeklődési körüknek megfelelően teszik: játékokat, érdekes információkat mutatnak nekik, és megtanítják, hogy találják meg ezeket a dolgokat maguktól, hogyan használják őket; akár egy mesefiguráról, akár a játszóterekről van szó, a neten mindent megtalálhatnak.
Az oktatás után rögtön egy vetélkedőt tartanak, ezen a megszerzett tudást mérik fel. Van 10-15 kérdés, amit egyszerre tesznek fel. Természetesen a kérdések is a kisgyerekeknek vannak kitalálva, olyan dolgokra kell választ adniuk, mint hogy mi a világ legdélibb csücske, melyik a világ legmagasabb pontja vagy hogy mutassanak be egy mesét az interneten. Aki a leggyorsabban megtalálja a helyes választ, azé a legtöbb pont. A győztes egy pólót kap, a második díj egy baseball-sapka, a harmadik pedig egy egérpad.
Az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek nagyon gyorsan elsajátítják a net használatát. Volt már olyan is, hogy írni-olvasni még nem tudó gyerekek már könnyedén találták meg a játékos weboldalakat, és a játék sem okozott problémát számukra. Ők csak azt nem tudták eddig, hogy az internet nem csak erről szól: rengeteg hasznos információt találhatnak ott, fejleszthetik a tudásukat is akár. A Lurkó program pedig pont ebben próbál segíteni a legkisebbek számára is.