Kőországban jártam

Vastag kőfalak, kőkerítés, kőházak, kőautók. Az emberek kőutakon járnak, kőcipőben, a gyerekek kőhintán játszanak, és kőtálból kőlevest ebédelnek. Valahogy így tudnám elképzelni Kőországot. Természetesen erről só sincs. Kapolcson egy kedves kis bazár várja az érdeklődőket a szebbnél szebb ásványokkal, és ékszerekkel. Van ott kék, lila, zöld, rózsaszín, fémszínű, barna, átlátszó, ami olyan, mint a jég, csak éppen nem olvad el. Jómagam rajongok a kövekért, rengeteg színpompás ásványom van: rózsakvarc, hematit, tigrisszem, macskaszem, hegyi kristály, és még sorolhatnám.
Már egészen kiskorom óta megszállottan gyűjtöttem őket, hogy minden fajtából legyen legalább egy kicsiny darabka. Ha megláttam egy bazárt, vagy boltot, ahol ilyesmiket árultak, nem lehetett onnan elrángatni, míg ki nem könyörögtem egy pici kavicsocskát.
Számomra, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, felfoghatatlan, hogy a természet hogy képes ilyen csodálatos anyagokat megformálni; csillog, színpompás, ragyogó, és lenyűgöző.
A kapolcsi bazár pedig igen nagy csábítást jelent egy ilyen embernek. De azt hiszem, a köveket valahol mindenki szereti.
Emlékszem, még óvodás koromban elmentünk Balatonra nyaralni az ovis társaimmal. Játék közben az egyik kisfiú mérges lett, és a földhöz vágott egy nagy követ, ami kettétört, és a látszólag átlagos barna külső mögött hófehér arany ragyogás várt minket. Végül is nem tudom, hova lettek a darabjai, azt hiszem, az óvó néninek adtuk. Innentől kezdve rajongok a kövekért. Nagyon sajnálom, hogy nem volt nálam egy kis pénz, és nem vehettem egy aprócska ásványt abban a bazárban, hogy gazdagítsam a gyűjteményemet. Pedig nem volt drága, sőt, kimondottan olcsó volt, ahhoz képest, amilyen gyönyörűen megformálta, és csillogóra csiszolta az anyatermészet.