Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

Tűz-show
Kapolcs - VÖLGY-PARK

Tűzshow a lovagi tornán

– Szegény lovacskák! – mondta sajnálkozva egy hatévesforma kis fiúcska Nagyvázsonyon, a Völgy-parkban. Kilenc órakor kihirdették, hogy tűzshow lesz. De mielőtt belevágnék ennek a furcsa tüzes mutatványnak a leírásába, mindenképpen el kell mesélnem, mit láttam még a Völgy-parkban. Egy kovácsoltvas kapun át jutottam be, és rögtön megpillantottam egy nagy fehér sátrat. Mivel nem tudtam, hol lesz a tűzshow, belátogattam oda, mert jó néhány méteres körzetben érezni lehetett a finom, füstös bográcsban főtt étel illatát. Sorban asztalok, székek, a székeken emberek, akik jóízűen falatoztak. Olasz szavakat hallottam felcsendülni, azt hittem, ott van néhány turista, hogy megkóstolja a magyar konyha remekeit. Tévedtem, egy olasztalálkozó közepébe csöppentem bele. No, de nem erre jöttünk, menjünk tovább. A következő sátornál egy idős nénike fürgén játszott egy fiatalemberrel, miközben nagyokat nevettek. A játék célja: lelökni a tuskóról az ellenfelet egy hosszú bot segítségével. Mind a ketten nevetve, izgatottan próbáltak győzni. Sajnos nem tudom, ki kerekedett felül a másikon, mert továbbmentem. Elvégre kezdődik a tűzshow. Na, végre, csak megérkeztem. Lovasok mutattak be különböző mutatványokat, mint például: körbevezették paripáikat a színtéren, miközben kezükben egy kis pohár pálinka volt. Egy csepp sem veszett kárba, miután körbeértek, egy hajtásra megitták.
Utánuk nyilakkal tartottak egy pazar előadást, minden kis íjász nagyon ügyes volt, szinte kivétel nélkül célba találtak.
Végül pedig következett a tűzshow. Elvileg csak arra mentem volna el, de hála egy kedves autósnak, aki megszánt stopolás közben, hamarabb odaértem. Miután meghallgattuk a hangszórókból egy számítógép kikapcsolásának hangját, elkezdődött. Öt vagy hat ember lovával átment egy kisebb tűzfalon, olyan egyméteres lehetett. Néhány ló ugyan megtántorodott, de a legtöbb átment. Ezennel vége is volt a tűzshow-nak. Rengeteg embernek tetszett, sokak, közöttük én is, sajnálták a lovakat egy kicsit. Ezzel be is fejezték a lovagi tornákat, de nem csak ennek lett vége. A mai nappal a Művészetek Völgye kapui is bezárulnak, de ne búsuljunk, hisz jövőre sem maradhatnak el ezek a jobbnál jobb programok.