Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

Nagyvázsonyi Ifjúsági Fúvószenekar Reneszánsz koncertje
Kapolcs - KINIZSI VÁR

Koncert a a Kinizsi-várban

A Kinizsi-vár csupasz kőfalai a tizenötödik század óta tornyosulnak a magasba a hegyoldalon, és büszkén hirdeti múltját, nem hiába, hiszen maga Kinizsi Pál lakott benne, és halála után sem hagyta el várát: földi maradványai ott pihennek kápolnájában. A várat Mátyás királyunk adta neki, de főleg Kinizsi felesége lakott benne, nem pedig védelmi célt szolgált. 2007-ben, a XXI. század elején azonban az Ifjúsági Fúvós Zenekar reneszánsz koncertjének adott otthon. Nagyvázsonyiak kivételével mindenkinek meg kellett mutatnia a napijegyét, hogy bemehessen a várba, bár a jegyszedő fiú azt mondta nekem, hogy a vár már nem tartozik a Művészetek Völgyéhez. A koncert késett tíz percet, így 18:10-kor kezdték el a bő félórás zenés előadást. A zenekar fúvósokból állt, így nem is csodálkoztam, hogy mikor bementem, fuvolával, furulyával és trombitával vártak minket, de azért volt benne egy kis dob is.
Számomra egy ilyen előadás nem jelent túl sokat, sőt, én nem szeretem. De a várban a közönségnek biztosan tetszhetett, ugyanis minden egyes dal dörgő tapssal zárult. Azért az látszott a zenekar tagjain, hogy nagy lelkesedéssel és nagy odafigyeléssel játszanak fényes és csillogó hangszereiken. Ezt még én is tudtam értékelni. A zenekar tagjai igen különbözőek voltak; majdnem felnőtt nőtől az alsó osztályos kisfiúig minden korosztály megtalálható volt benne, de a karmester egy idősödő úriember volt, a tanáruk.
A koncert előtt kicsit körülnéztem a várban. Huszonkilenc méter magas lakótornya csúcsosodik az ég felé, kőfalai néhány helyen már leomlottak, de a vizesárokban még mindig csorog a tiszta víz, a vár tetején még mindig ott lobog a magyar zászló. Jómagam igazán szeretem a várakat, hisz a régmúlt titkait regélik el nekünk, és jó néhányuknak fontos szerepe volt az ország védelmében is az ellenséggel szemben.