Egy kukac kalandjai az emberiséggel

Kovász Emil találkozik egy gilisztával az utcán, aki véletlenül tud beszélni, és megszólítja. Így kezdődik a főszereplő bonyodalma a saját ujjával. Emilt Bán János alakította, aki először ’92-ben játszotta ezt a szerepet, tehát tizenöt éve formálja már a karaktert. A darabnak két főszereplője van egy színész alakításában. Emil kukac barátjának szerepét a saját mutatóujja kapta. A színész fantasztikusan beszélt két hangon, néha még egy-két mellékszereplőnek is hangot kellett adnia. Jogosan nevezhetjük groteszk előadásnak, a színész a mutatóujjával veszekedett fennhangon, miközben apró gegek nevettették a közönséget. Ha a nevetésnél tartunk, a Taliándörögdön szervezett programon összegyűlt vagy ötven ember, főként gyerekek, de abból hármat vagy négyet lehetett hallani kacagni. Nem feltétlenül az előadás sikertelensége miatt, lehet, hogy az emberek csak nehezen fogadják el a furcsa a dolgokat, bár néha a felnőttek is elmosolyodtak.
Kovász Emil élete unalmassá vált, a darabból ez úgy derül ki, hogy már unja a zongorázást, a virágmag nem nő ki a cserépből, és abból is elege lesz, és unja Mátyás királyt, mindent és mindenkit. Majd találkozik egy gilisztával az úton, akit nagyon találóan Kukacmatyinak nevez. Eleinte utálja, mert nem képes elfogadni, hogy egy kukac képes beszélni, ráadásul parancsolgat, és beleköt mindenbe. A végén azonban a legjobb barátja lesz, akinek köszönheti életkedve visszatérését. Megtanítja zongorázni, és gondoskodik róla mindenben.
Az előadást az Óvodakertben tervezték bemutatni, de az egész nap tartó eső miatt át kellett költöztetni a közeli, fedett Lőtérszínpadra.
A svéd származású Barbro Lindgren gyermekkönyvéből készült színdarab tökéletes példája a svéd gyermekirodalom különös humorának.