De mami, én nagyobb vitorlást akarok!

Nem szeretek „kézműveskedni”. Az igazat megvallva sete-suta vagyok. Nem úgy, mint a Taliándörögdre látogató gyerekek. Az Óvodakert önmagában is szórakoztató egy kisgyerek számára, hiszen mászókák, homokozók, libikókák várják őket. De most még jobban élvezhették az oviudvart a picik, hála a Kolibri Színház kézműves csapatának. Ha meghallom a szót, hogy kézművesség, egyből az üvegfestés, fonálkarkötő-készítés jut róla eszembe. Bezzeg nagyanyáinknak! Ők egyből a csuhébaba-készítést említenék példának. És mesélnék, hogy milyen jó volt régen… A Kolibri Színház tagjai most ezt a fajta kézművességet próbálták bemutatni a gyerekeknek. Úgy gondolják, muszáj megismertetni a gyerekekkel a régi, falusi kultúrát. Régen az asszonyok és a kislányok a fonóban azzal múlatták az időt, hogy kukoricahajból babát készítettek. A gyerekek újra átélhették ma ezt. Furcsa volt látni, hogy ezek a pici csöppségek milyen hévvel válogatják a héjakat. Majd milyen csodálkozó szemekkel próbálják ellesni azt, hogy csinálják a nagyok. De ma nem babát készítettek a porontyok, vitorlás hajócskákkal lephették meg szüleiket.
- De mami, én nagyobb vitorlást akarok! - sikoltotta egy kisfiú könnybe lábadt szemekkel a nagymamájának. Milyen érzelmeket válthat ki egy papírhajó egy négyéves kiskölyökből! Aztán előkerültek a művek. Szebbnél szebb műveket láttam sorakozni a kis lavórban, ahová mindenki beletette a maga kis alkotását. Elemistaként készítettem először kukoricahéjból babát. Életem egyik legrosszabb élménye volt, hogy nem tudtam ugyanolyan szép babát csinálni, mint a többiek. Nézegettem,hogy megtalálom-e utódomat, de egyik sem hasonlított az enyémre.
A végére már én is ki akartam próbálni a csuhéhajó-készítést, de úgy gondoltam, ráhagyom inkább az apróságokra, akik sokkal ügyesebb és tehetségesebb kisiparosok, mint én.