Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

Ütőhangszeres hangverseny - ÜtősVölgy
Kapolcs - TELEHÁZ

Ugródeszka a zenei életbe

Ma délután kellemes élményben volt részem. Ellátogattam a Dörögdön megrendezett Ütősvölgy egyik legfontosabb előadására: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói zenéltek ma a közönségnek. Rácz Zoltán, az Amadinda ütőegyüttes vezetője, és egyben a Zeneakadémia tanára szerint ez egy remek bemutatkozási lehetőség, és ugródeszka a zenész fiataloknak. Sokan ismertté válnak itt, és az egyetem elvégzése után könnyebben kapnak munkát, hiszen egy-egy ilyen fellépésen már megmutatták az arcukat, és azt is, hogy mit tudnak. Már két alkalommal voltam idén az Ütősvölgyben, de eddig még egyszer sem tapasztaltam ekkora tömeget a Teleház termében. Még az ajtóban is álltak emberek, és izgatottan várták az előadás kezdetét. A kiírt időpont után húsz perccel el is kezdődött a koncert. Az első fellépő Kovács Péter volt, aki a dobokkal egyesülve hatalmas energiát sugárzott a nézőtér felé. Én is, és ahogy a többi néző arcán láttam, ők is mind belefeledkeztek a zene ritmusába. Kovács Péter érdekes darabot játszott, sokszor úgy tűnt, mindjárt befejezi és megtörik a varázs. Ez azonban nagyon hosszú ideig nem történt meg. Mikor végül mégis bekövetkezett, a közönség meglepve riadt fel, és visszatérve a valóság ingoványos talajára, mindenki kicsit kényelmetlenül érezte magát. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Rögtön következett egy másik, hasonlóan remek darab. Elliot Carter, a majdnem százéves amerikai zeneszerző Canto című alkotása hangzott el, amely egy közel ötvenéves mű, és amelynél érdekesebb dallam aligha akad a zenetörténetben. Ezt követte egy újabb különleges zeneszám, melyet a görög származású komponista, Iannis Xenakis alkotott. Én úgy érzem, ezek voltak azok a darabok, amelyek emlékezetessé tették az előadást.
Sajnos a koncert vége előtt néhány perccel el kellett jönnöm a Teleházból, mert kezdődött egy másik program, amire a beosztás szerint el kellett látogatnom. De sebaj, azzal vigasztalom magam, hogy mivel feltörekvő és világhírnév előtt álló fiatalokat láttam a színpadon, biztosan találkozom még velük zenei programokon.