Taliándörögd és a kőzetek
Az Ősök házában ma előadásokat tartottak, aminek a környékre érkező ázott völgyturisták nagyon örültek. Amikor én odaértem, még javában folyt az Íróklub, én azonban valami másra jöttem, egész pontosan egy geológiai előadásra. Be kell vallanom őszintén, én nem rajongok a földtanért, így eleinte nem nagyon vártam az előadást.
Az Íróklub befejeztével lassan szállingóztak el az emberek, már azt gondoltam, hogy talán ez a program is elmaradt. Tévedtem, ugyanis amilyen gyorsan kiürült a kis terem, olyan gyorsan újra meg is telt a látogatókkal. Kisvártatva az előadó is megjelent és néhány szóban elmondta, mit is várhatunk az előadástól.
A műsor alapvetően Taliándörögd és környékének geológiai jellemzőit dolgozta fel, ezeket színes képekkel be is mutatták nekünk, egy vetítőgép segítségével. A közönséget ez igazán jól lefoglalta, sőt még nekem is tudott érdekeset mondani. Például megtudtam, hogy a környéken terült el az úgynevezett Pannon-tó, így a mészkőben a mai napig találhatunk kagylómaradványokat. Azt is megtudhattuk, az emberek miért pont ide telepedtek le, valamint ismerkedhettünk a környék egyedi kőzeteivel.
Sajnos a geológus fiatalember nem tudott sokáig maradni, mert már a következő program kezdődött. Az emberek lassan eltűntek a kis teremből, ki a zord esős időbe, de vidámak voltak. Sokat tanultak, hiszen betekintést nyertek a Völgy titkaiba.
Kifelé menet még én is elgondolkoztam egy-két dolgon, pedig ez a téma nem szokott megérinteni, mert számomra élettelen kőzetekről beszélni egy kicsit fölösleges.
Most talán egy kicsit másképp gondolom, de akkor is azt kell mondanom, hogy egy ilyen előadásra tényleg csak az menjen el, aki ért hozzá, és akit komolyan érdekel, különben egy kicsit száraz és kevésbé érdekes.