Fess egy pólót Afrikának!
A mai napon Kapolcs közelében, Vigántpetenden jártam. A különleges Afrika Völgybe igyekeztem, ugyanis már sok jót hallottam róla, de még nem sikerült eljutnom oda. Most végre szabadon választhattam programot, így egy pillanatot sem gondolkoztam azon, hova is akarok menni.
A foglalkozás, amit kiválasztottam, a délutáni pólófestés volt. Mindössze ennyit tudtam róla, de ez különösebben nem zavart, hiszen csak az volt a célom, hogy készíthessek valamit itt a Völgyben, amit aztán hazavihetek magammal.
Felsétáltam a petendi főút végéig, ahol az Afrika Völgyet berendezték. Itt egy nagy udvart találtam, árnyas fákkal, függőágyakkal és színes bódékkal. Az udvar közepén pedig egy nagyobb csoport üldögélt, nevetgéltek, beszélgettek. Közelebb érve rögtön láttam, ide jöttem. A felnőttek és gyerekek a földön ültek, előttük nagy fehér pólók és színes filcek. A pólókra állatokat, feliratokat, nonfiguratív mintákat festettek. Mindegyik egyedi és különleges volt.
Eleinte itt sem tolongtak az emberek, de az idő múlásával arányosan növekedett a pólófestők száma is. A kreatív foglalkozást egy kedves, fiatal nő tartotta, akitől megtudtam, hogy az itt készített pólókat a kongói gyerekeknek fogják elküldeni adományként. Ha azonban valaki meg szerette volna tartani az alkotását, volt rá lehetősége. Csak adományoznia kellett a kongóiaknak 1200 Ft-ot.
A legtöbb pólót gyerekek festették, de egy percig sem nyafogtak, hogy meg akarják tartani őket. Sőt, volt olyan kisgyerek, aki azért hisztizett a szüleinek, hogy festhessen még egy pólót a szegény kongói gyerekeknek, mert mindenáron segíteni akart rajtuk.
Persze azért a felnőttek sem maradtak ki a kreatív játékból, csak hát a gyerekek nem hagyták őket kellően érvényesülni.
Mindezt látva nekem is kedvem támadt pólót festeni, így hamarosan én is az ő társaságukba tartoztam. Természetesen az általam készült póló meg sem áll Kongóig.