Gólyalábon a Völgyben
A nagykanizsai gólyalábasok idén már harmadik alkalommal vesznek részt a Művészetek Völgyében. Mindennap tizenegy órától mutatják be tudásukat Vigántpetenden, a Tókerti sörsátorban.
Az eső ellenére megtartották a bemutatójukat, de sajnos nem teljes létszámban, ugyanis a csapat néhány tagja balesetet szenvedett, miközben az eseményre mentek. A csapat fiatalokból és gyerekekből állt össze, akik profi módjára kezelik a gólyalábakat. Mind a háromfélét, ugyanis ennyi típusú falábon mutatják be általában a művészetüket, ha nem esik az eső. Az időjárás miatt csak kétféle lábat használtak. Már a program kezdete előtt bárki kipróbálhatta a tehetségét ebben az egyedi sportban. Magyarországon is rendeznek több kategóriában is gólyalábas versenyeket. Vannak versenyszámok, amiket minél gyorsabban kell teljesíteni, másokat csapatban, sorverseny formájában tesznek meg, akár száz fő részvételével. 2000 óta minden áprilisban gólyalábas fesztivált rendeznek a nagykanizsaiak, amely 2004-ben már Gólyalábas Világjátékok és Utcaművész Fesztivállá nőtte ki magát. Magyarországról és külföldről egyaránt részt vettek rajta hivatásos gólyalábasok. A gólyaláb eredetileg sáros, vizenyős terepen gyalogjáráshoz, párosával használatos rúd. Nagykanizsán is az eső után használták eredeti funkciójában. Manapság leginkább artistákat látunk gólyalábat használni, de a francia parasztok állatok őrzésére, a belga férfiak pedig verekedésekkor alkalmazzák. Persze nem a lábakkal ütik egymást, hanem a tömegből az kerül ki győztesen, aki legutoljára marad a gólyalábakon.
A bemutató során ugráltak, szaladtak, keringve haladtak, ritmusra táncoltak a Nagykanizsai Fúvósok zenéjére. A produkciókban szerepelhettek a látogatók is, de aki nem kívánt a nézők előtt botladozni, az eseményt követően kipróbálhatta a lábakat.