Nem akarok többé boszorkány lenni!

A Művészetek Völgye nyolcadik napján ismét Kapolcsra látogattam el, egy gyermekelőadásra. A nézőtéren voltak kisgyerekek a szüleikkel, és még néhány fiatal, akiket szerintem az érdekes cím (Nem akarok többé boszorkány lenni!) vonzott oda. Senki sem csalódott. Egy nagyon aranyos történetet láthattunk egy boszorkányról, aki többé nem akarta betölteni hivatalát, mert elege lett abból, hogy mindenkivel csak úgy kerül kapcsolatba, hogy ijesztgeti őket. Ő nem ilyen természetű. Szeretett volna normális életet élni, és nem azon fáradozni, hogy kit mivé változtasson át, hogyan tegyen kárt az emberek életében. A darabban pont ezért nem akarta a macskát sem szoborrá változtatni, nem akart ártani neki és másoknak sem. Ezért viszont nagy árat kellett fizetnie. Ki kellett lépnie a boszorkánytanácsból, fel kellett adnia eddigi életét, el kellett költöznie boszorkányföldről.
Skizofrénia a színpadon? Talán, vagy csak egyszerűen még nem láttam ilyet, és nem tudtam, hogy ilyen is van. Egy lány, rengeteg báb, székek, asztalok, teáskanna és sok-sok ruha. Ebből állt a szereplőgárda. Egyszerű, puritán eszközökkel megoldott előadást láthattunk, némi kreativitással ötvözve. A boszorkány egy egész normális rongybaba volt, viszont a boszorkánytanács feje egy ruhába bugyolált kancsó, ami hihetetlen, de mégis hasonlított egy emberre. A fekete macska egy szék volt, egy fekete gombolyaggal az egyik oldalán. Érdekes látásmód, de mégis hihető.
A gyerekeket annyira lekötötte az előadás, hogy még miután elkezdett cseperegni az eső, még akkor sem álltak föl. A közönség egytől egyig átszellemülten nézte a színpadot, ahol az egy szem lány egy egész kavalkádot kerekített a nézők elé. Tényleg nagyon érdekes volt, hogy egyvalaki képes ilyenre, mások beleavatkozása nélkül. Kevés képzelőerővel bíró emberek kíméljenek!