Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

Lúdas Matyi (45') - KolibriVölgy
Kapolcs - EVANGÉLIKUS UDVAR

Lúdas Matyi

Egy esős nap, viszont egy annál interaktívabb előadás. Török Ágnesnél aztán fel lehet ülni a színpadra, közelről lehet ám élvezni a műsort. Különösen érdekes, hiszen a bábszínházi és a vásári komédiák varázsát egyesíti. Sajnos ez a hétfő egy igen esős napra sikerült. Emiatt kellett az egész „színháznak” cuccostól átköltöznie a Kolibri fészekből a Malomszigetre, ahol fedett helyen tudtak játszani. Nagyon gyászos nap volt ez ebben a Völgybeli 2hétben, az utcák pangtak, alig lézengett egy-két ember esernyővel. A Malomszigeten viszont – ha végigmászott valaki a vásárosok iszapjában a legvégéig – egy kis színpad alatt egy egész nagy tömeg gyűlt össze.
Aki egy picit előbb érkezett, az láthatta, hogyan is hívogatták fel a legkisebbeket a színpad első sorába, hogy onnan nézhessék az előadást, sőt akár részt is vehessenek benne.
Stílusa már csak azért is vásárfiás, hiszen csak ketten vannak. De előfordul, hogy egyszerre négy embert is tudnak játszani, hiszen ott van nekik még a kezük is. A bábuval még színesebbé, interaktívabbá tehetik a műsort. Ha éppen nem kell négy szerepet játszani, akkor az egyetlen használt bábuhoz öltöznek ők is, ezzel is fokozva a vizuális élményt.
Ami még nagyon érdekes volt, az a közönség összetétele. A nézőknek csupán csak a fele volt kisgyerek a szüleivel. A maradék inkább a tízes éveinek végét és a húszasainak elejét taposókból tevődött össze. Legmegdöbbentőbb, hogy erre a két előadó fel is készült. A darab tele volt rakva olyan poénokkal, rejtett huncutságokkal, amiket csak érettebb fejjel lehet megérteni. Zseniálisnak tartottam, hogy volt néhány olyan vicc, csattanó benne, amiknek kettős jelentésük van.
A kisgyerek nem tud még elvonatkoztatni, de így is nevet, mert egyértelmű, min is kell. Az érett gondolkodásúak már tovább tudják gondolni, és ők is röhögnek egy jót. Persze egy teljesen más dolgon.