Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

Peregrinus Régizene Együttes - LeaderVölgy
Kapolcs - CSIGAHÁZ

Peregrinus a Leader-völgyben

Aki a Művészetek Völgye utolsó napján a Leader-völgyben járt délután kettő tájt, megnézhette, illetve meghallgathatta a Peregrinus együttes koncertjét. Mint minden Leader-völgybeli koncert, ez is olyan volt, hogy a közönség többnyire az idősebb korosztályból állt, és szép csendben ültek a helyükön. Amikor pedig vége lett a számnak, hangosan tapsoltak. Az együttes neve, a peregrinus szó jelentése zarándoklatot jelent. A zenekar számai a középkori királyi udvarok hangulatát idézték, de ennek ellenére nagyon jó kikapcsolódást nyújtottak. Ahogy becsuktam a szemem, már-már relaxációs zenének számított, mert teljesen elmerülhettem a gondolataimban… És a hallgatóság arcát elnézve ők is valami hasonlót érezhettek. Mint ahogy az együttes teljes neve is mutatja, régebbi típusú zenét játszanak. Még egy kicsit az öltözködésük is a régebbi kort idézte. A három nőn hosszú, világos bézs ruha volt. Erről nekem abszolút az a kor ugrott be, mikor Mátyás király udvarában zenéltek. Csak a Leader-völgyben nem volt se lant, se Mátyás király.
A zenekar hat főből áll, három nőből, akik többek közt énekelnek és furulyáznak, valamint három férfiból, akik pedig a pengetős hangszereken játszanak. A csapat nagyon összeszokott, látszik rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. Az első nyilvános fellépésük 2005 decemberében volt, azóta kulturális fesztiválokon szoktak fellépni.
A koncert gyakorlatilag olyan volt, mint az összes többi folklórelőadás, de valahogy mintha mégis különbözött volna. Pedig ugyanúgy énekeltek benne, és ugyanolyan hangszerek voltak, ám ez eléggé lekötött. Olyasmi, ami pont arra jó, hogy egy utolsó pozitív benyomásom legyen a Völgyről, hogy jövőre úgy jöjjek le, hogy milyen jó volt a 2007-es, és a 2008-as is legalább ilyen legyen…