A tehetség

Ma ismét Kapolcson jártam, a Kávéházban. Itt még nem voltam, de nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy ide kell ellátogatnom, hiszen igen közel áll hozzám a kávé minden fajtája. Főleg az utóbbi napokban. A Kávéházban ma a MÍA (Magyar Írók Akadémiája) tartott egy úgynevezett próbaórát. Az MÍA immár két éve rendez szépíró versenyeket, az előadáson erről is szó volt. A program Kornis Mihály beszédével kezdődött, melyben rengeteg érdekes kérdést vetett fel. Többek között a tehetségről is szó volt. Hiszen minden ember jó valamiben, van, aki a vasalásban, van, aki a főzésben, van, aki a zenében.
A lényeg, hogy tehetségesek vagyunk. Kornis Mihály szerint pedig az a legtehetségesebb, aki nem tartja magát annak, így újra és újra bizonyítani szeretne, és ezáltal elér bármit, amit szeretne. Példának erre saját magát hozta fel, hiszen ő mindig úgy gondolta, hogy nem tud írni, nem jó, amit csinál. Tévedett, de ez pozitívan befolyásolta a karrierjét, ugyanis most ő a Magyar Írók Akadémiájának egyik mozgatórugója.
A tehetség tehát velünk születik, de mindig van esélyünk arra, hogy idejében elkezdhessük fejleszteni. Van olyan, aki csak sok-sok év elteltével jön rá arra, miben tehetséges, de már késő. Az ilyen emberek kiégettek, nem tudják, mit kezdjenek magukkal, csalódtak.
A nagy kérdés természetesen az, hogy min múlik, hogy ki az, aki érvényesülhet, ki az, aki fejlesztheti tehetségét. Talán azok, akik hihetetlen nagy kitartással rendelkeznek, vagy ha nem is kitartással, akkor megfelelő anyagi háttérrel. Hiszen a szegény emberek nem igazán engedhetik meg maguknak, hogy azzal foglalkozzanak, amihez kedvük van, illetve amiben igazán jók. Számukra a legfontosabb, hogy családjuk számára mindennap előteremtsék az élelemre, fűtésre valót, így a többi mellékessé válik.
Összefoglalva tehát, erről beszélt nekünk Kornis Mihály, akinek volt elég akaratereje ahhoz, hogy valóra váltsa álmát, és író legyen.