Merre fordul a kocka?
Mindenki szeret játszani, főleg társasjátékot. Mivel a barátaival tölthet néhány órát az ember, megfeledkezve a körülötte lévő világról, és egy új játékországba csöppen bele.
Kapolcs faluházába beköltözött a Művészetek Völgye alatt a Magyar Társasjátékos Egyesület. Bárki, aki betéved, akár egyedül, akár társasággal, hódolhat játékszenvedélyének teljesen ingyen. Közel száz különböző társasjáték közül válogathatunk, van kicsiknek és nagyoknak szóló, akár négyéves kortól. A legtöbb játék új, kilencven százalékuk Magyarországon még meg sem jelent darab. Éppen ezért az egyik szervezőnek otthon le kellett fordítania a játékszabályokat, illetve azokat a játékhoz tartozó kártyákat, amik más nyelven íródtak. Mivel a MATE egyesület kezében van a program szervezése, akik a játék megszállottjai, tudják, mi kell az embereknek. Rengeteg olyan játékot hoztak, amik Spiel des Jahres-díjat nyertek, ami nem más, mint a társasjátékok Oscar-díja.
Négy asztallal kezdődött a program az első napokban, mára 21 helyszínen játszanak. Akiknek az asztalnál nem maradt helyük, azok a földön, valamint a színpadon foglaltak helyet a játéktáblával. Általában kettőtől hat főig játszhatóak a játékok, de aki egyedül érkezik, az sem marad társ nélkül, a szervezők erről is gondoskodnak. Ilyenkor keresnek neki játékostársakat, akik hasonló helyzetben vannak és kezdődhet is a játék. Ilyenkor az emberek megismerik egymást, kiderül, hogy sok közös témájuk van, nem is laknak messze egymástól, és megkedvelik a másikat.
Mivel a játékok újak, minden asztalnál ül egy szervező, aki segíti a játék menetét, és elmagyarázza a szabályokat. Van olyan játék is, aminek csak a szabályait elmondani negyven percig tart.
Akinek van ideje és elég elszánt, annak remek kikapcsolódást nyújthat ez a program. Új játékokat lehet megismerni, és legyőzni barátainkat, amin nagyokat lehet nevetni.