Négyszögletű Kerek Erdő az óvodában

Monostorapátiban jártam ma, ahol Lázár Ervin meséiből láthattunk egy válogatást a Waldorf Óvodában. Az előadást nem csak a gyerekek, de én is nagyon vártam. Gyerekkorom szép emléke ez a különös mesekönyv, és a benne lévő aranyos kis történetek. Még alsós koromban a dráma szakkörön, alacsony termetemnél fogva én kaptam meg Maminti, a Zöld Kicsit Tündér szerepét. Emlékszem, rengeteget próbáltunk az előadásra, és amikor a fellépés előtt pár perccel álltunk a színpad mögött, akkor aztán nagyon izgultam. Végül is sikeresen adtuk elő a mesét, amit a szülők könnybe lábadt szemmel és dörgő tapssal fogadtak.
Monostorapátiban is hasonló sikere lehetett Mikkamakkának, a macskának, Aromonak, a nyúlnak, Ló Szerafinnak, aki egy kék paripa, Bruckner Szigfridnek, az oroszlánnak, Nagy Zoárdnak, a lépkedő fenyőfának, Dömdödömnek, aki csak annyit tud mondani: „dömdödöm”, és a többieknek is.
Az óvodában a színészek és színésznők kifestett arccal, a legbohókásabb jelmezüket felöltve adták elő, hogy ismerték meg egymást e különös erdő lakói, és hogyan töltik mindennapjaikat. Maminti például megmentette Dömdödömöt, akire ráesett egy hatalmas eukaliptuszfa, amit ki akartak vágni, hogy repülő hajót építsenek. A fa szerepét egyébként egy vállalkozó szellemű kisfiú játszotta el. Szó, ami szó, Dömdödöm és a többiek nagy bajban voltak, és ezen csak a kicsike tündér tudott segíteni. Miután kiszabadította szegényt, hálából befogadták maguk közé őt is, a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Persze Bruckner Szigfrid eleinte nem nézte jó szemmel a tündérke ottlétét, de aztán szépen megbarátkozott vele ő is. Ezután versenyt futottak Ló Szerafinnal, mert nagyképűnek hitték őt, de kiderült, hogy a kékség nem dicsekedett gyorsaságával, csak elmesélte.
Rengeteg történet várta a kíváncsi ovisokat, és azokat a felnőtteket is, akik legbelül még kicsit gyerekek maradtak.