Csak azon események, amelyekhez kapcsolódik






Augusztus 5. (Vasárnap)


Augusztus 4. (Szombat)


Augusztus 3. (Péntek)

Jelenetek Középföldéről
Kapolcs - ÓVODA

Táncok Középföldéről

Augusztus 2-án, 3-án és 4-én is megtekinthettünk Monostorapátiban egy előadást a középföldei táncokról. Bár nem úgy követték egymást a programok, ahogy az a programfüzetben volt, de bármikor is látogatott el a Völgylátogató az Óvodakertbe, mindig találhatott valami érdekeset Tolkien világáról. - Tolkien mitológiájából vett témákat dolgoztunk fel – kezdte magyarázni az egyik táncos –, persze mi dönthettük el, mit szeretnénk. Általában elöl volt a táncrendben az ír szóló. Igazából az MTT-ben (Magyar Tolkien Társaság) az ír táncokat a tünde táncokhoz kötik.
Volt még olyan tánc is, ami a tündék és az árnyak közötti első harcokról szólt. Ennek fekete-fehér tánc volt a munkacíme. A végén persze a tündék győznek – de csak átmenetileg.
Még volt egy tánc Númenorról is, amihez az ötletet Tolkien talán az Atlantisz-legendából merítette. Ebben négy nemesasszony szerepelt, akik a szigeten éltek, egészen addig, amíg eljött az Árny, és meg nem rontotta a szívüket. Ezután az emberek bűnei miatt elpusztult az emberek Nyugati Királysága. Harmadikként említem a világ teremtésének táncát. Ebben hárman táncoltak: Melkor, a Gonosz; Manwë, a Jó; és egy balettozó kislány, a Világ, akit megteremtettek. Ez a tánc csak augusztus 4-én volt megtekinthető, ekkor mintegy zárásként rakták be az előadásba.
Volt egy olyan szóló is, ami egy lány megőrülését mutatja: elátkozták a családját, őrá pedig álmot bocsátanak, amitől elfeledi, ki is ő valójában: végül pedig a saját vesztébe rohan.
Különlegességként lehet említeni a Regarde-t, ami igazából egy Tolkien-paródia. Felvonul benne mindenki: táncolnak a tündék, a törpök, az emberek, de felbukkan egy ent és egy nazgul is. Azért ezt szokták a végére tenni, hogy egy kicsit feldobja a hangulatot: a táncosoknak és a közönségnek is jó, ha egy előadás végén feloldódhatnak valami vicces keretében.
- Az az igazság, hogy a legtöbben amatőr táncosok vagyunk. Csak miután beléptünk az MTT-be, kezdtünk el táncolni. Igazából mindenki itt éli ki a kreativitási hajlamait – fejezte be a riportalanyom.