Fiatalok istentisztelete

A Kapolcson lévő evangélikus templomban egy istentiszteletre gyűltek össze az emberek. Egy igazán rendhagyó szertartáson vehettek részt az egybegyűltek, ugyanis gyerekek énekeltek és zenéltek. A szöveg Isten dicsőítését tartalmazta, de a zenét teljesen modern hangszerekkel játszották, így a zene is modernnek hatott. Az érdekes az volt – bár lehet, hogy ez nem feltétlenül szükséges –, hogy az előadók teljesen hétköznapi ruhákban voltak, így a kinézetük nem sugárzott túl nagy ünnepélyességet. Volt két gitáros – egy basszus- és egy szóló- –, akik központilag voltak csatlakoztatva a hangszórókhoz, ami azt jelenti, hogy nem volt külön erősítőjük. Így nem volt teljesen tiszta a hangzás, de aláfestésnek tökéletes volt. Egy dobos is állt mellettük egy pergődobbal, illetve egy kis „splash” cintányérral. Ő is megoldotta a kíséretet. Többnyire kisebbeket ütött a cinre, a lezárásoknál pedig nagyobbat. Egy szintetizátoron játszott még egy hölgy. Gyönyörű hangok hagyták el a hangszert. Felnőtt támogatásával egy gyermekkórus is bent volt a templomban. A vezető sokszor csak jeleket adott a srácoknak, ők pedig tudták a dolgukat.
A nézőközönség nagyon élvezte a koncertet. Sok hozzátartozót is fel lehetett fedezni a padsorokban. Tulajdonképpen egy modernizált istentiszteletet lehetett látni, illetve hallani a templomban.
Van egy kérdés, ami manapság mindig visszatér. Mégpedig az, hogy szabad-e ilyet csinálni. Modern zenével énekelni a tanításokat, és úgynevezett mai felfogásban művelni mindazt, amit az elődeink még teljesen máshogyan csináltak. Mindenki maga elé tud idézni egy vidéken élő nénit, aki elmegy a templomba a fejkendőjével. Beül, hallgat, letérdel, imádkozik, boldogan, megtisztulva hazamegy. Ma már egy kicsit másról van szó. A templomban elzenélik az istentiszteletet. Mindkettő megüdvözít. Mindkettőtől boldogok leszünk, főleg a mai előadástól. De szabad-e ilyet? Én nem tudom…